Nem csak parancsolatok vannak ebben a könyvben – azért tudom, mert nekem hozta a postás Valikától –, hanem sok-sok jó tanács, ami még napjainkban is megállja a helyét. Igaz, hogy a világ sokat változott, de amire az ember vágyik, hogy szeressék, szerethessen, bízzanak benne, és megtalálja a boldogságát a földi életben, mit sem változott.
Ezeket a témákat boncolgatja a könyv, és segít eligazodni az élet sűrűjében. A mai ember egyik betegsége, hogy meg akar felelni az éppen soron következő divathullámnak, és elkezd szerepeket játszani. Nem meri felvállalni saját magát, hanem beáll a sorba. Így ír erről Gabriel Marcel: „Általános jelenség, hogy minden áron hősöket keresünk, akiket tisztelni akarunk. Jobb híján iparmágnásokat, bűnözőket, sportolókat, művészeket, filmcsillagokat és a diktátorokat bámuljuk. Szükségünk van rá, hogy néhány embert piedesztálra emeljünk, csak azért, hogy megcsodálhassuk bennük magunkat.” Valamikor nem is olyan régen még szüleink, tanítóink voltak a példaképeink, ma pedig a celebek, akiket kívülről ugyan agyonszépítenek, de belülről üresek. Szótárunkból hiányoznak bizonyos szavak, mint az alázat, a hűség, a megbocsátás, a szolgálat (a Nyitott könyv alapszavai), pedig ezekre napjainkban is nagy szükség lenne, mert akkor nem csak magunkat akarnánk megvalósítani, hanem emberszámba vennénk a körülöttünk lévő embertársainkat is. Mindnyájunknak vannak hibái, és bizony olyanok vagyunk, ahogy a 100 évvel ezelőtt született Pilinszky János írja: tékozló fiúk. Csak az a különbség közöttünk, hogy egyikünk most megy elherdálni az örökségét, másikunk pedig már hazafelé tart az atyai házba. S ha már Valikáról esett szó, akkor hadd emlékeztessem Önöket a 2018. október 2-án, a Vasárnapban megjelent cikkére, ahol a Nyírfa utca 558-as ház ereszalján fészkelő fecskékről írt. Akkor itt négy fecskefészek volt a ház eresze alatt, most május közepén voltunk ott mécsest gyújtani (Kuciak-ház), s már öt fészekben hangos csiviteléssel takarítottak a fecskeszülők, mellettük pedig készült a hatodik. Ilyen a természet, nem törődik az emberrel. Itt érzik biztonságban és jól magukat. Készülnek, hogy még idejében kikelhessenek a fiókák, és ősszel a már megszaporodott család elmehessen a másik hazába. Ők mit sem törődnek azzal, hogy mi történt ebben a házban, azzal sem, hogy a ház lebontásra van ítélve.
Ugyanebben a számban, ahol a Százéves parancsolatok… megjelent, nagyon tetszett a Szent Jakab útjáról közölt beszámoló, főleg az a rész, amikor szerzője leírja, hogyan tusakodott Istennel. Aki kinyitja szívét előtte, az a gondját-baját is átadhatja Neki, és bizony megkönnyebbül, de a kilincs csak belülről működik, mert Ő mindenkit meghallgat, még azt is, aki nem igazán jár templomba. Hisz Ő mindnyájunk jóságos Atyja, mi pedig általa egymás testvérei vagyunk, csak sajnos nem tudatosítjuk. De mivel a világban, úgy tűnik, kihalóban van a hit, csak azt hisszük el, amit kézzel megfoghatunk. Pedig amúgy meg sok mindent elhiszünk, amit nem tudunk megmagyarázni, mert a tudásunk véges. A hit ajándék, legyen hálás az, kinek megadatott, mert egy hatalmas biztosíték, védőpajzs van a háta mögött, s ha jön a megpróbáltatás, van mibe kapaszkodnia. Azért tetszett ez a beszámoló, mert ilyen személyes és hiteles vallomásokról keveset hallunk és olvasunk. Sokan el sem hiszik Isten létét, de Ő örök, és még most is úgy segít annak, aki kéri, ahogy egykoron megígérte. Hogy az embert nem hagyja egyedül. A könnyeket pedig nem szabad visszatartani, szabad folyást kell nekik engedni, mert megtisztítják lelkünket, személyes tapasztalat. Istennel pedig bármily kis templomban lehet találkozni, mert Ő arra vár, hogy kinyissuk a szívünket, befogadjuk Őt, és lakást vehessen nálunk, mert minden ember a Szentlélek temploma, aki nem más, mint a harmadik isteni személy. Tessék kipróbálni!
Bugyi Mária, Nagymácséd
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.