Kiszámolták, mikorra érkezhet a járvány harmadik hulláma Szlovákiába

oltás
Pozsony |

A koronavírus jelenlegi hulláma még le sem csengett, de a járványügyi szakértők máris a következő hullám érkezésére figyelmeztetnek. A legújabb veszélyt az úgynevezett delta variáns jelenti, amely miatt Nagy-Britannia még mindig a kockázatosnak számító országok közé tartozik. A kérdés nem az, hogy ez a mutáció megérkezik-e Szlovákiába, hanem hogy mennyire készültünk fel rá.

A koronavírus első hulláma Szlovákiába 2020 márciusára érkezett meg, és körülbelül három hónapig tartott. A vírus terjedése – csakúgy, mint idén – június elejére jelentősen visszaszorult, az óvintézkedések pedig enyhültek. A járványügyi szakértők akkoriban már figyelmeztettek, hogy a vírus ősszel visszatérhet, és az újabb hullám sokkal pusztítóbb lehet, mint az előző. A Marek Krajčí (OĽaNO) vezette egészségügyi minisztérium azt állította, hogy készülnek a járvány visszatérésére, de utólag bebizonyosodott, hogy a felkészülés nem volt elegendő.

Hiányos felkészülés

Elsőként azzal próbálkoztak, hogy a külföldről hazatérőket igyekeztek izolálni, és ha az adott személy fertőzött volt, akkor felkutatták a vele kapcsolatba került személyeket is. Mint kiderült, a regionális közegészségügyi hivatalokban messze nincs elegendő alkalmazott ahhoz, hogy a tömeges fertőzést ilyen módon meg tudják állítani. 

Ezt követően, főként szeptember elején, jöttek az első szigorítások, majd októberben a lockdown. A korlátozások bevezetése meglehetősen kaotikus volt, sok esetben szinte az utolsó pillanatban jelentették be az új szabályokat, amelyeket nem sokkal később módosítottak, a tájékoztatásból pedig hiányzott a rendszeresség és az átláthatóság. Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter, korábbi miniszterelnök október végén megpróbálkozott az országos teszteléssel is, de ennek hatékonyságáról azóta is megoszlanak a vélemények. 

Új veszély

A kontaktuskeresés, az óvintézkedések és az országos tesztelés ellenére a koronavírus gyorsan terjedt, és a második hullámot csak idén júniusban, vagyis több mint fél év után sikerült visszaszorítani. A vírussal kapcsolatos napi mutatók most biztatóak: hétfőn például 59 új fertőzöttet azonosítottak, a kórházban kezelt személyek száma jelenleg 155, és a halálesetek száma is már csak hattal nőtt. A járványügyi szakértők azonban már hangoztatják: nem szabad elkövetnünk ugyanazt a hibát, amelyet tavaly nyáron, és ezúttal sokkal jobban fel kell készülünk az újabb hullámra. 

Az új veszélyt ezúttal az úgynevezett delta variáns jelenti. A sajtó korábban indiai mutációként hivatkozott a vírus eme változatára, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy határozott, hogy a megbélyegzés elkerülése érdekében inkább a görög ábécé betűivel különböztetik meg az eltérő mutációkat. A delta variánst – ahogy a korábbi elnevezése is mutatja – elsőként Indiában szekvenálták, még idén februárban, de a The Economist nevű brit magazin szerint már legalább 70 országban azonosították. Az Adatok Pátosz Nélkül (Dáta bez pátosu) nevű elemzőcsoport a Facebook-oldalán arra figyelmeztetett, hogy a delta változat valószínűleg már Szlovákiában is jelen van, de még csak kis arányban.

Az új variáns különösen nagy problémákat okozott Nagy-Britanniában, ahol április elején mindössze a pozitív minták 1 százalékában volt jelen, júniusra viszont már ez lett a domináns mutáció. Friss tanulmányok alapján az úgynevezett alfa variánshoz képest (brit mutáció) 2,5-szer gyorsabban terjed, és nagyobb a kórházba kerülés kockázata is.

Komoly fegyver

A második hullám kezdetéhez képest viszont most jelentős különbség, hogy Szlovákiában már javában zajlik a lakosság átoltása. Az egészségügyi minisztérium a közösségi oldalán rámutatott, hogy a legújabb brit tanulmányok szerint a védőoltások első dózisa 57–85 százalékban véd a kórházba kerüléstől, a második dózis után pedig a fertőzöttek 85–98 százaléka elkerüli a kórházi kezelést. Ez azt jelenti, hogy a két dózissal beoltott személyek túlnyomó többségben enyhe tünetekkel vészelik át a megbetegedést, még akkor is, ha a legveszélyesebbnek számító delta variánssal fertőződnek is meg.

 

Mit mutatnak a számok?

A harmadik hullám mértéke tehát attól függ, hogy a lakosság hány százalékát sikerül beoltani a vakcinák második dózisával, mielőtt nálunk is túlsúlyba kerül a delta variáns. Hogy erre pontosan mikor kerülhet sor, azt az Adatok Pátosz Nélkül szakértői szerint nehéz pontosan meghatározni, de becsléseik alapján a delta feltehetően július közepére érheti el a 25 százalékos jelenlétet a pozitív mintákban. Ez a dátum azért is fontos, mert Nagy-Britanniában innentől kezdett kifejezetten rosszra fordulni a járványhelyzet. Május 3-án a britek 28 százalékos jelenlétet mértek, május közepén már 50 százalékosat, júniusra pedig már meghaladta a 95 százalékot. 

Az elemzőcsoport szerint a brit járványhelyzet lefolyása kifejezetten jó összehasonlítási alapul szolgálhat a harmadik hullámra való felkészülésben.

A szakértők kiemelték, hogy amikor a delta variáns május elején Nagy-Britanniában 25 százalékban volt jelen, akkor a lakosság 20 százaléka volt védett. A védettség alatt azt értik, hogy az adott személy már megkapta a második dózist, és az oltás után eltelt legalább 14 nap. Szlovákiában a lakosság 20 százalékának védettsége június 24-ére érhető el, vagyis korábban, mint ahogy a delta variáns terjedését várják. Ha az oltási program hasonló tempóban halad, akkor július közepére, a delta variáns 25 százalékos jelenlétekor már a lakosság 30 százaléka alakíthat ki erős védettséget a mutációval szemben. Ez a britek május eleji állapotához képest 10 százalékkal magasabb, ami az elemzők szerint nagyon jelentős különbség.

 

Máshonnan indulunk

Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy Szlovákiában a delta variáns elterjedésekor a napi esetszám jóval alacsonyabb lesz, mint a briteknél volt. Május elején a britek naponta 2000 fertőzöttet regisztráltak. Szlovákia a lakosságát tekintve körülbelül tízszer kisebb, mint Nagy-Britannia, vagyis ahhoz, hogy hasonló helyzetbe kerüljünk, július közepére napi 200 fertőzöttet kellene azonosítani. A szakértők szerint azonban ez nem valószínű.

„Július közepén körülbelül napi 20 esetre számíthatunk. A 200-as átlagot 2–4 héten belül érhetjük el, vagyis augusztusra. Ekkor már a lakosság 40 százaléka lehet védett, tehát további időt nyerhetünk”

– vélekedtek a szakértők.

További védekezés

Bár azzal az egészségügyi minisztérium is egyetért, hogy a delta variáns leghatékonyabban a magas átoltottsági arány segítségével győzhető le, de a tárca további intézkedésekkel is készül, hogy elkerülje a tavaly nyáron elkövetett hibáit. Zuzana Eliášová, a minisztérium szóvivője a webnoviny.sk portálnak elmondta, hogy szeretnék megerősíteni a kontaktusszemélyek ellenőrzését.

„Egy nagy kapacitású hívóközpont létrehozását fontolgatjuk, amely segítené a Közegészségügyi Hivatal munkáját, és anélkül követné nyomon az emberek mozgását, hogy a regionális közegészségügyi hivatalok munkatársait leterhelnék”

– nyilatkozta a szóvivő.

Továbbá hozzátette, azoknak a csapatoknak a megerősítését is tervezik, amelyek a szennyvízből nyert mintákat ellenőrzik. Ennek segítségével már azelőtt felismerhetik az esetleges gócpontokat, hogy az adott régió kórházai megtelnének. Eliášová az új tesztelési stratégiát is kiemelte, amelynek részleteit a következő napokban ismertetik.

Csak regionálisan!

Az Adatok Pátosz Nélkül elemzőcsoport azon az állásponton van, hogy ha a vírus harmadik hulláma be is robban, nincs értelme országos lezárásoknak. A szakértők már régóta a Covid-automata átalakítását sürgetik, mégpedig úgy, hogy a súlyosabb gócpontokon lokális intézkedéseket vezessenek be. Úgy vélik, ahol a járványhelyzet rosszra fordul, szükség van az állandó tesztelésre, követésre és izolálásra, de az ország többi részében, ahol alig vannak fertőzöttek, nincs értelme korlátozni az embereket. Az elemzők állítják, Nagy-Britanniában sincsenek komoly korlátozások, mégis sikerült visszaszorítani a delta variánst.

Szlovákiában azért is lenne szükség a regionális intézkedésekre, mert átoltottság szempontjából kifejezetten nagy a különbség az ország nyugati és keleti része között. Az előbbi esetében átlagban magasabb az átoltottság, és az elektronikus várótermi adatok szerint az érdeklődés is nagyobb. Az egészségügyi minisztérium a következő hetekben kénytelen lesz valamilyen módon ösztönözni a keleti régiókban élő személyeket az oltás beadatására. 

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter abban bízik, hogy a háziorvosok vakcinaprogramba való bevonása növelheti az oltási kedvet, illetve a tárca már elérhetővé tette a Johnson&Johnson egydózisú vakcináját is az érdeklődők számára. Mivel azonban ebből a vakcinából kifejezetten kevés van, ezért a minisztérium csak három hétre tette elérhetővé a regisztrációt. A Johnson&Johnson vakcináját az oltóközpontok és a mobil oltócsapatok fogják használni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?