A „veszélyben lévő” világörökségi helyszínek közé kerülhet az ausztrál Nagy-korallzátony

Nagy-korallzátony

A „veszélyben lévő” világörökségi helyszínek közé kellene sorolni az ausztrál Nagy-korallzátonyt az ENSZ illetékes bizottsága szerint, amelynek keddi javaslattervezetét felháborodással fogadta Ausztrália.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága az éghajlatváltozás hatásainak ellensúlyozására irányuló erőfeszítések felerősítésére szólította fel Ausztráliát.

A Nagy-korallzátony a világ legkiterjedtebb korallzátony-ökoszisztémája, amely rendkívül megsínylette az elmúlt években három tömeges korallfehéredést is okozó óceáni hőhullámokat.

Sussan Ley ausztrál környezetügyi miniszter szerint a bizottság a zátony megóvására és gondozására irányuló, tudományos alapokon nyugvó stratégiák megfelelő értékelése nélkül fogalmazta meg javaslattervezetét.

Közleményében hozzátette: „egyetértek azzal, hogy a globális éghajlatváltozás jelenti a legfőbb fenyegetést a világ korallzátonyaira, ugyanakkor szerintünk nem helyes dolog a világ legjobban kezelt zátonyát egyedüliként a veszélyben lévő helyszínek listájára átsorolni”.

Ley és Marise Payne ausztrál külügyminiszter telefonon beszélt Audrey Azoulay-jel, az UNESCO vezérigazgatójával, hogy kifejezzék nemtetszésüket a bizottság eljárását illetően.

„Egyértelműen politikai okok vannak a háttérben” – mondta Ley, de nem bocsátkozott részletekbe. Egy kormányközeli forrás szerint azonban Canberra úgy véli, hogy Kína – a bizottság elnöke – a felelős a döntésért, amelynek hátterében a két ország közötti feszültség áll.

Ley szerint az ENSZ ráadásul a közelmúltban éppen arról biztosította az országot, hogy ilyen javaslat nem fog születni a zátonyra vonatkozóan a világörökségi bizottság júliusra meghirdetett kínai találkozóját megelőzően.

Ausztrál környezetvédelmi csoportok szerint ugyanakkor a javaslat hátterében nem politikai okok állnak, hanem Ausztrália egyértelműen nem tesz eleget a korallzátony megóvásáért, különösen az éghajlatváltozás tekintetében.

Az ország évek óta küzd azért, hogy az egyik legfőbb turistalátványosságának számító és több ezer munkahelyet biztosító Nagy-korallzátony ne kerüljön fel a „veszélyben lévő” helyszínek listájára, ami akár világörökségi státuszának elvesztéséhez is vezethet.

A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listája jelenleg 53 nevet tartalmaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?