Bénes László: „Nem érdemeltünk vereséget a svédektől”

szk

A szlovák labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság második mérkőzésén Szentpéterváron 1:0-s vereséget szenvedett Svédországtól. 

A csütörtök reggel nem a legnagyobb nyugalomban kezdődött Szlovákia számára. Miután kiderült, hogy Denis Vavro és egy stábtag koronavírustesztje pozitív lett, újabb ellenőrzésen vettek részt. Szerencsére több pozitív eredmény nem született, így a gyönyörű Kresztovszkij Stadion remek pályáján Štefan Tarkovič szövetségi kapitány az említett Vavrón és a még mindig sérült Schranzon kívül mindenkit bevethetett.

Rúgjál gólt

A szlovák szakmai stáb rendelkezésére állt Peter Pekarík és Róbert Mak is, akik kisebb izomsérüléssel bajlódtak. Amikor a szlovákok két órával a hivatalos kezdet előtt megérkeztek a tegnapi Eb-meccs színhelyére, az első útjuk szokás szerint a pályára vezetett, ahol egyet sétáltak. A stadion kamerái elkapták Štefan Tarkovičot és Róbert Makot egy kötetlen dumcsizáskor. Mintha a szlovák mester azt mondta volna a támadójának, amit hétfőn: „Te itt otthon vagy, rúgjál gólt.” A lengyelek ellen ez bejött. Mint később kiderült, tegnap nem.

A Kresztovszkij Stadiont körbevevő park pár órával a találkozó előtt szinte üres volt. Kevesebb volt a szurkoló, csak elvétve lehetett sárga-kék, illetve szlovák nemzeti színbe öltözött drukkereket látni. Az egyik ok a korai kezdet, a másik pedig a nagy meleg lehetett. Szentpéterváron is harminc fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. A helyi emberek a metróból inkább az Arénától nem messze található Lahta Centerhez mentek (a Gazprom, a legnagyobb orosz vállalat, a világ legnagyobb földgázkitermelőjének a 87 emeletes felhőkarcolójához, a 462 méter magas, a világ 16. legmagasabb épületéhez). A monumentális épület előtt, amely esténkét orosz nemzeti színekben pompázik, a Finn-öbölnél egy óriási strandot alakítottak ki, ami tömött volt.

Változások a kezdőben

A szlovák nemzeti csapat mestere, Štefan Tarkovič két helyen változtatott a kezdőcsapatban. A védelmet nem bontotta meg, de a középpályán Jakub Hromada helyett Patrik Hrošovský, míg Lukáš Haraslín helyett Martin Koscelník kezdett.

Marek Hamšík számára különös volt a tegnapi meccs, mivel a tavaszi idény nagy részét Göteborgban töltötte. ,,A svéd csapattársaim gyakran odaszúrták, hogy jól felkészítettek a nemzeti csapatuk elleni meccsre. Kíváncsi vagyok, kinek fognak szurkolni” – jegyezte meg az összecsapás előtt a szlovák csapatkapitány, aki már a bemelegítés közben üdvözölte a svéd csapatból Marcus Danielssont, aki csapattársa volt a kínai Dalienben.

A szlovák legenda a térfélválasztáskor két hónap után ismét találkozott Sebastian Larssonnal. A svédek csapatkapitánya az AIK játékosa, és a stockholmi csapat ellen debütált Marek Hamšík a svéd bajnokságban.

sved

Taktikus első félidő

Mint várható volt, agresszívan kezdett a svéd csapat, amely mindenképpen győzni szeretett volna. Az első percekben Mak, Škriniar és Kucka került kemény belépő után a földre. Aktívabbak voltak a sárga-kékek, de az első félidőben helyzetet nem dolgoztak ki. Martin Dúbravkának csak egy gyengécske lövést kellett hárítania. A másik oldalon a svéd portás, Robin Olsen bizonytalankodása okozott kellemetlen pillanatokat az északi szurkolónak.

Az első félidő utolsó negyedórája a szlovákoké volt, többet birtokolták a labdát, de helyzetig nem jutottak. A gólhoz legközelebb Hamšík állt, de 20 méterről leadott lövése magasan a kapu fölé szállt.

Izgalmak

Úgy, mint a lengyelek ellen, a szlovákok most is belealudtak a szünet utáni első percekbe. Pénteken azonban szerencséjük volt. Isak került kecsegtető helyzetbe, de Škriniar beledobta magát a lövésbe és szögletre blokkolt. A másik oldalon Duda játszotta magát ügyesen szabadra, de tizenhatról gyatrán az égbe lőtt. Egy óra játék után nagyon közel voltak a svédek a vezető gólhoz. Danielsson közeli fejese kapu mellé ment, de Augustinsson remekül célzott, Dúbravka óriási bravúrja kellett, hogy döntetlen maradjon az állás.

A svédek legveszélyesebb támadója Isak volt, akit később az UEFA a meccs emberének választotta. A 67. percben még kapu fölé fejelt, majd remek szólója után Dúbravka volt a végállomás. Nyomtak a svédek, a szlovákok passzívak voltak, csak védekeztek, nem jutottak el az ellenfelük kapujához. Az utolsó negyedóra elején Quaison ütközött Dúbravkával az ötösön és a megítélt büntetőt Forsberg értékesítette. ,,Kicsit feldúlt vagyok így közvetlenül a meccs után. Úgy gondolom, hogy nem volt büntető. A játékos belém rúgott és elesett. Forsberg lövése? Felkészültem belőle, tudtam hova küldi a labdát. Sajnos, nagyon erős volt a lövése, nem volt esélyem. Nagyon csalódott vagyok, többet érdemeltünk volna” – nyilatkozott Martin Dúbravka kapus.

Bénes László a pályán

A gól után két offenzív játékost hozott be a szlovák mester. Az egyik a doborgazi Bénes László volt. „Örülök, hogy pályára léptem az Európa-bajnokságon, de szomorú vagyok az eredmény miatt... Nem érdemeltünk vereséget. A végén próbáltunk szögletekből veszélyeztetni, sajnos nem jött össze a gól. Az utolsó csoportmeccsen a spanyolok ellen mindent beleadunk, hogy sikerüljön olyan eredményt elérni, ami továbbjutást ér” – nyilatkozta a 23 éves játékos. 

A szlovákok kitámadtak, a gyors ellentámadás végén Claesson kapuba tartó lövését Hubočan vágta ki. A végén nagyon nyomtak a szlovákok, három szögletet is rúgtak, Dúbravka kapus is előrejött fejelni. Az utolsó pillanatokba kezezést reklamáltak a szlovákok a tizenhatos vonalán, de a VAR rendszer nem jelzett büntetőt.

,,A második félidőben egy kicsit passzívak voltunk és ez végül megbosszulta magát. Úgy gondolom, hogy ha az utolsó negyedóra elején nem kaptunk volna gólt, akkor már kihúztuk volna a döntetlent és egy nagyon értékes pontot szereztünk volna. Sajnos, ma nem sikerült. Minden nyitott. Ma még nem tudjuk, hogyan végződik a szombati spanyol–lengyel meccs. Most jól kell regenerálódnunk. Tudjuk, hogy a spanyolok otthon nagyon erősek, de minden meccs 0:0-ról indul” – mondta Marek Hamšík csapatkapitány.

Ugyan a szlovákok a statisztikai mutatók alapján többet birtokolták a labdát, de mivel az egész találkozó alatt nem találták el a svédek kapuját, esélyük sem volt a gólszerzésre.

Štefan Tarkovič csapata szerdán Sevillában Spanyolország ellen zárja az Európa-bajnokságon az E csoport küzdelmeit.

Duducz Tibor, Szentpétervár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?