2. levél Sárának

Szabadság elintézve, túl az oltáson, tesztelésen, mindhiába. Kiderült, Lettország bekeményített, nem enged be turistát. Turistát! Hát mi nem vagyunk turisták, gondoltuk, mi a család vagyunk! Telefonálgatás a hivatalos szervekhez, mire megtudtuk, ha fiunk nős és gyereke van, ő már egy külön család, sajnálják, mi ebbe a fogalomba nem férünk be, mi már csak „hátul kullogunk”. Na ez volt a pofon. Hiába estünk át a betegségen, hiába volt meg mindkét oltás, a negatív friss tesztek, nem és nem. Hát, nem hagytuk annyiban. Ha nem Lettország, akkor – Ágika (anyukád) kitalálta – legyen Lengyelország, ott tudunk találkozni nyolc-kilenc napra. A lengyelek épp megnyitottak mindent, szabad volt az átkelés. Így jutottunk el tavasz elején Lengyelországba.

Ügyesek a mai fiatalok. Kibérelték egy családi ház felső emeletét, így olyan volt az egész, mintha itthon lettünk volna. Három szoba, konyha felszerelve, fürdőszoba, potom áron. Mellé egy csendes, hangulatos kisváros, behavazott udvarokkal, friss hóeséssel, na mondom, ebben sem volt részünk a télen otthon, hát legalább itt, az út mellett hófödte hegycsúcsokkal. Átmentünk az igazi télbe. Fáztunk is rendesen, fiunk nevetett, hogy „anyu, nem tudtátok hova jöttök?!” Igaz, ami igaz, öltözékünk kissé nagylányos volt, nem számítottunk ilyen hidegre.

Huszonegy hónapos voltál. Szaladgáltál, telve a gyerekek kifogyhatatlan energiájával, táncoltál, rajzoltál, nagypapi térdén ülve szájtátva-tapsolva nézted Süsüt, a sárkányt, daloltuk együtt a Cickom-cickom, vagyon-e szép lányod című gyerekdalt. Ahogy Te faltad az ételt, így enni gyereket még nem láttam! Ami beleesett véletlenül az előkéd zsebébe, azt is kikanalaztad, a tányér alján maradt levest, ami már nem ment a kanálba, beleöntötted a szádba. Na, ilyen jó étvágyú gyerekre vágyna minden szülő. Ha délutánonként séta közben a játszótér felé vettük az irányt, hintáztál a hideg hintákon. Te nem fáztál. Ilyen egy Balti-tenger partján született lány. Ittuk magunkba az együtt töltött idő minden percét, csak Réka, a keresztmamid hiányzott a családi idillből.

Elérkezett a hazautazás reggele. Lopva, sietve jöttünk el, épp mielőtt felkeltél volna, mert hirtelen úgy éreztem, nem bírom elviselni a búcsúzkodást, elkapott a sírhatnék. Nehéz volt. Sokáig nem szóltunk egy szót sem nagypapival az autóban, nyeltük befelé a könnyeinket. Ismét friss Ag-Covid–19 teszt, bejelentkezés az úgynevezett eKarantén-ba, és szigorú ellenőrzés után beléphettünk Szlovákiába. Hát ekkor kezdődött a kálváriánk. Elintéztük, hogy érkezésünk után két nappal megcsináltatjuk a PCR-tesztet, és mehetünk munkába, mentesülünk a két hét karantén alól. Megcsináltattuk, kifizettük, s jött a nagy becsapás, a papáé természetesen negatív, az enyémre meg azt írták, hogy: POZITÍV. Azonnal jött az üzenet, két hét karantén. Intézkedtünk fűtől-fáig, hisz tudtuk, hogy kamu az egész. Nem lehetek pozitív, hisz már átmentem keményen a betegségen, bennem volt rég a két oltóanyag, odafele friss negatív teszttel mentem, visszafele Lengyelországból mint már írtam, negatív teszttel jöttem, kizárt dolog, nem lehetek pozitív. Ismét elintéztük, elmentünk Érsekújvárba egy újabb PCR-tesztre, bebizonyítva igazunkat, beszéltünk az illetékesekkel, elismerték, hogy biztosan félreértés történhetett, de hiába lesz negatív a tesztem, mégiscsak külföldön jártunk, bírjuk már ki hát otthon azt a két hetet. Örüljünk, hogy nincs semmi bajunk, de így is még hátha bennem van valamiféle afrikai mutáció. Könyörögtem, hogy csak a szomszédban jártunk, nem a Távol-Keleten. Azt is közölték, elküldik a törleteket mindenféle különleges vizsgálatokra, s ha valamit találnak, én leszek a kísérleti nyúl, majd megfigyelnek, vizsgálnak. Megjött az újabb eredmény, persze negatív. Na, többé szóba sem akartak velünk állni, így már nem voltam érdekes. De nem vonták vissza a karantént. Kihez mehet panaszra a dolgozó ember? Senkihez, mert ehhez idegzet kell, és pénz. Biztosak voltunk benne, hogy semmi bajunk, mégsem mertük kitenni a lábunkat, féltünk, hogy valaki széllelbélelt ellenőr idetalál, s még azt a kevéske pénzt sem kapjuk meg, amit megítéltek (férjemnek 9 euró egy napra, na, ebből éljen meg valaki). Rékának szinte könyörögtünk, hogy meg se próbáljon hazajönni Prágából, mert a végén még harmadszor is karanténba tesznek. Summa summárum, a kálváriajárás ellenére is megérte. Megérte, hogy együtt lehettünk, láthattuk, ahogy játszol, alszol, hallhattuk ahogy beszélsz, ölelhettünk.

Puszi, mami

Fazekas Hilda

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/23. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene