Téma a VASÁRNAPBAN: Az idősek országa leszünk?

Vasárnap

Az uniós államok közül Szlovákia lakossága öregszik a leggyorsabb tempóban, ami azt jelenti, hogy egyre több pénzt kell költenünk az idősek ellátására szociális és egészségügyi téren is.

A legnagyobb kérdés, honnan teremtsük elő az ehhez szükséges anyagiakat, amikor a munkaképes fiatalok száma egyre csökken.

Az elöregedés összeurópai probléma, az Európai Unió népességének több mint 1/5-e már elmúlt 65 éves. Csak Írországban és Luxemburgban 15 százalék alatti a 65 évesnél idősebb lakosok aránya, a többiben mind 16 százalékon felüli, és rohamosan növekszik. Szlovákia ugyan most még a jobbak közé tartozik a maga 16,6%-ával, de ha ilyen ütemben zajlik az elöregedés, ahogy az utóbbi években, akkor néhány éven belül elérjük a 20%-ot. Szomszédaink sem állnak sokkal jobban, Lengyelországban a lakosság 18,2, Csehországban és Magyarországon 19,9%-a 65 év feletti. A visegrádi országok közül ugyanakkor Magyarországon a leglassúbb az elöregedés tempója, már tíz éve is a lakosság 16,7%-a volt időskorú, azaz 3,2%-kal emelkedett a ráta. Lengyelországban 4,6, Csehországban 4,3, Szlovákiában pedig 4%-kal nőtt a 65 éven felettiek aránya az elmúlt tíz év alatt. Nyugat-Szlovákiában (17,9%), valamint Pozsony megyében (17,1%) a legmagasabb a 65 év felettiek aránya, Közép-Szlovákiában 16,6, az ország keleti részében pedig mindössze 14,8%.

 

Mi a helyzet Európa többi országában? Miért kellene már most megoldást keresni? Mik lehetnek az elöregedés okai? Miért kellene átalakítani a nyugdíj és a szociális ellátás rendszerét? Mire figyelmeztetnek a szakemberek? Milyen nyugdíjreformra lenne szükség?

Vrabec Mária riportjában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?