Folytatódik az EuroVelo 6 építése a Duna magyarországi oldalán

Komárom
Komárom |

Heteken belül elkezdődik az Almásfüzitő–Dunaalmás, majd a Gönyű és Dél-Komárom közti szakasz építése, amelyek befejezésére 2022 második felében lehet számítani.

A külső szemlélő joggal gondolhatja, hogy felgyorsult a Duna mellett futó kerékpárutak építése a szlovák–magyar határ mindkét oldalán. Noha arra még várnunk kell, hogy legalább Pozsony és Esztergom között kerékpáron „megkerülhessük” a Dunát, belátható időn belül újabb kritikus szakaszokon épül ki a kerékpárosinfrastruktúra. A közeljövőben két szakaszon 21,4 kilométer kerékpárút épül meg Dél-Komárom környékén.

Már csak egy aláírás

„Az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal Gönyű–Komárom közötti, 13,9 km hosszú szakaszának fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárult, jelenleg a kivitelezési szerződés megkötésének előkészítése van folyamatban. A szerződés aláírása 2021 májusában várható, így a munkaterületet 2021 júniusában adják át – utána kezdődhet az útépítés. A kerékpárutat 2022. negyedik negyedévében adják át” – tájékoztatta az Új Szót Hideg András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. A 13,9 kilométeres szakasz jelentős, mert Dél-Komáromból kényelmesen elkerekezhetünk Győrig, ugyanis Gönyű és a megyeszékhely között már korábban elkészült a bringaút.

Átadták a munkaterületet

A másik rövidesen megépülő szakasz az Almásfüzitő–Dunaalmás közti 7,5 kilométeres etap, amely egészen a neszmélyi hajóskanzenig ér el. Ennek folytatása lesz a már építési engedéllyel és kiviteli tervvel rendelkező Neszmély–Süttő közti 4,2 kilométeres rész, amelyet később építenek meg. Az első szakasznál azonban hamarosan megtörténnek az első kapavágások. „A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás lezárult, a szerződést 2021 márciusában megkötöttük. A munkaterületet 2021 áprilisában adtuk át, az építési előkészítő munkák májusban kezdődhetnek. A fejlesztést 2022 augusztusában fejezzük be” – közölte Hideg András.

A Dél-Komárom és Esztergom közti EuroVelo 6-os útvonalon van némi fejlemény a többi szakaszon is. Dél-Komárom és Dunaalmás, Süttő– Lábatlan, illetve Lábatlan–Esztergom között folyamatban van az engedélyezési terv, illetve ahol szükséges, a környezetvédelmi munka készítése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?