Kérdések és válaszok a hétfőtől változó járványügyi intézkedésekről

nyitás
Pozsony |

A javuló járványhelyzetre való tekintettel az országos intézkedések helyett regionális előírások lépnek érvénybe, vagyis hétfőtől komoly változásokra kell készülünk. A kormány ráadásul ezen a héten elfogadta a Covid-automata újított verzióját is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Az új intézkedéseket kérdés-válasz formájában foglaltuk össze.

Eltörlik a kijárási tilalmat?
Igen, a kormány szombattól megszünteti a kijárási tilalmat, tehát már nem korlátozhatják a járások közti mozgást, és este 9 után is elhagyhatjuk az otthonunkat.

Kell még maszkot viselnünk?
Igen, a maszkviselés továbbra is kötelező, de a szabályok a járások besorolása alapján eltérőek. A bordó, a piros és a rózsaszín járásokban a beltérben továbbra is kötelező az FFP2-típusú maszkok viselése, a kültéren elegendő az egyszerű orvosi szájmaszk is (akkor levehetjük, ha kétméteres körzetben nem tartózkodik senki a közelünkben, kivéve a kültéri tömegrendezvényeket). A narancssárga járásokban annyi a különbség, hogy már beltéren sem kötelező az FFP2-es maszkok viselése, elegendő az orvosi szájmaszk.

Mikor lesz szükségem negatív tesztre?
Bizonyos esetekben még kérhetik a tesztet, de például a bevásárlásnál vagy az éttermekben már nem. Hogy pontosan hol kell felmutatni a teszteredményt, a továbbiakban részletesen kifejtjük. 

Mi változik a bevásárlóközpontoknál?
Ahogy említettük, a bevásárlásnál már nem kell negatív tesztet felmutatni, függetlenül a járások besorolásától. Lázat sem fognak mérni. Továbbra is érvényben van a szabály, hogy a boltokban minden vásárlóra 15 négyzetméternyi szabad helyet kell hagyni. Az ülésre kijelölt helyek és a játszósarkok továbbra sem használhatók, ellenben az étel- és italfogyasztás már engedélyezett (kivéve a bordó járásokban).

Mikor sörözhetünk már beltéren is?
A bordó, a piros és a rózsaszín járásokban továbbra is csak a teraszok lehetnek nyitva, a narancssárgákban viszont már a beltéren is lehet fogyasztani. Igaz, legfeljebb csak 4 személy ülhet egy asztalnál (kivéve, ha egy háztartásban élőkről van szó, akkor többen is). Az asztalok közti kétméteres távolságot minden járásban be kell tartani, és a szájmaszkot se felejtsük otthon. Negatív teszteredményre ebben az esetben sem lesz szükségünk.

A hozzátartozóm kórházban fekszik, meglátogathatom?
Igen, a Covid-automata új változatában május 14-től már engedélyezik a kórházlátogatást. A narancssárga járásokban korlátlanul, a többi járásban viszont feltételhez van kötve: szükségünk lesz egy 24 óránál nem régebbi negatív antigéntesztre, vagy egy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztre. Akkor nem kell tesztet felmutatnunk, ha legalább 14 napja kaptuk meg az mRNS-vakcinák második dózisát (ilyen a Pfizer és a Moderna), vagy legalább 28 napja adták be a vektor alapú vakcinák első dózisát (ilyen az AstraZeneca és a Johnson & Johnson). Az is látogatást tehet, aki fel tud mutatni egy hivatalos dokumentumot arról, hogy az utóbbi 180 napban esett át a koronavírus-fertőzésen (ennek számít például a teszteredményről szóló SMS is). Ez egyébként érvényes minden olyan rendezvényre és helyszínre, ahol tesztet kérhetnek tőlünk.

Lehet lagzikat és családi vacsorákat tartani?
A piros és a bordó járásokban nem, a rózsaszínekben és a narancssárgákban igen. A meghívottak számára külön oda kell figyelni: a rózsaszín járásokban beltéren 25, kültéren 50 személyt lehet fogadni, a narancssárgákban beltéren 50-et, kültéren 100-at. Ilyen esetben is szükség lesz negatív teszteredményre, vagy egyéb igazolásra (mint a kórházlátogatásoknál).

Mi a helyzet a tömegrendezvényekkel?
Ezeket is engedélyezik, a résztvevők száma a járások besorolásától függ. A bordó járásokban legfeljebb csak 6 személy vehet részt rajtuk, a piros járásokban pedig 10. A rózsaszín besorolású járásokban már különbséget tesznek a kültéri és a beltéri rendezvények között: előbbin legfeljebb 50, az utóbbin 25 személy vehet részt. A narancssárga járásokban annyival bonyolultabb a helyzet, hogy már engedélyezik azokat a rendezvényeket is, ahol a vendégek állnak. Beltérben 50, kültéren 100 személy vehet részt az ilyen eseményeken. Ami az ülőrendezvényeket illeti, a narancssárga járásokban kültéren 500, beltéren 250 személy tartózkodhat. Emellett van egy előírás, amit minden járásban be kell tartani: a szervezőknek telefonszámot vagy e-mail-címet kell kérniük a résztvevőktől, amit 14 napig meg kell tartaniuk. 

Ezek szerint mehetek meccsre is?
Igen, bár a sporteseményekre kissé eltérő előírások vonatkoznak. A piros és a bordó járásokban továbbra sem lehet közönség, a rózsaszín és a narancssárga járásokban viszont igen. A rózsaszín járásokban a beltéri sporteseményeken 250, a kültérieken 500 személy vehet részt. A narancssárga járásokban ugyanezek a számok érvényesek. Annyi a különbség, hogy ezekben már az álló rendezvényeket is engedélyezik: beltéren 50, kültéren 100 fő részvételével. A sporteseményeknél szükségünk lesz negatív tesztre, és a szervezők itt is elkérik az elérhetőségeinket.

infografika

Lehet már moziba menni?
A bordó járásokban a mozik még nem nyithatnak ki, a többi járásban viszont igen. Emellett engedélyezik a színházi előadásokat és a beltéri koncerteket is, de csakis szigorú előírások mellett: minden második sort üresen kell hagyni.

Változott valami a múzeumokkal és a galériákkal kapcsolatban?
A bordó és a piros járásokban csak individuális látogatásokat engedélyeznek, a rózsaszín járásokban 10, a narancssárgákban pedig 15 személyt engednek be.

Engedélyezik az egyházi rendezvényeket?
Az új Covid-automatában ugyanolyan előírások vonatkoznak az istentiszteletekre, a keresztelőkre és a temetésekre. A bordó, a piros és a rózsaszín járásokban be kell tartani a 15 négyzetméter/főre vonatkozó szabályt (kivéve a temetéseknél, itt nincs létszámra vonatkozó korlátozás). A narancssárga járásokban lazábbak az intézkedések, beltéren 250, kültéren 500 személyt lehet fogadni.

Továbbra is járhatok edzőterembe?
Igen. Korábban arról volt szó, hogy az edzőtermek esetében szükség lesz egy 24 óránál nem régebbi negatív teszteredményre, de a Közegészségügyi Hivatal a pénteki határozatában eltörölte ezt a feltételt, tehát nem kell teszt. A kapacitását viszont korlátozzák, attól függően, hogy milyen járásban találhatóak.

Mi lesz a wellnessközpontokkal, kinyithatnak?
A rózsaszín és a narancssárga járásokban újra kinyitnak, de szükség lesz teszteredményre.

Hogy működnek a hotelek és a panziók?
A piros, a bordó és a rózsaszín járásokban legfeljebb csak két felnőtt személy tartózkodhat egy szobában (kivéve, ha közös háztartásban élőkről van szó). A narancssárga járásokban nincs ilyen kitétel. Ha a hotelben található étterem vagy wellness-szolgáltatás, akkor ezekre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a fürdőkre és az éttermekre.

Mehetek fodrászhoz és kozmetikushoz?
Igen, de be kell tartani a 15 négyzetméter/főre érvényes szabály.

tab
Érdekes

A járások besorolása május 17-től

  • Bordó járások: Miavai, Szobránci.
  • Piros járások: Báni, Besztercebányai, Selmecbányai, Bártfai, Breznóbányai, Nagybiccsei, Alsókubini, Homonnai, Illavai, Késmárki, Korponai, Kiszucaújhelyi, Lőcsei, Vágbesztercei, Eperjesi, Nagyrőcei, Rózsahegyi, Kisszebeni, Ólublói, Trencséni, Stubnyafürdői, Turdossini, Varannói.
  • Rózsaszín járások: Pozsonyi (I.–V.), Csacai, Gyetvai, Dunaszerdahelyi, Galántai, Gölnicbányai, Komáromi, Kassai (I.–IV.), Kassa-környéki, Lévai, Liptószentmiklósi, Losonci, Malackai, Turócszentmártoni, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Vágújhelyi, Érsekújvári, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Poltári, Poprádi, Privigyei, Puhói, Rimaszombati, Rozsnyói, Vágsellyei, Szenicei, Szakolcai, Szinnai, Iglói, Sztropkói, Felsővízközi, Tőketerebesi, Nagyszombati, Nagykürtösi, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zsolnai, Aranyosmaróti, Zólyomi.
  • Narancssárga járások: Galgóci, Nyitrai, Szenci, Nagytapolcsányi.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?