Világgá kürtölt szerelem

Vasárnap

Májusban, a szerelem hónapjában az emberiséget évezredek óta foglalkoztató kérdést járjuk körül: létezik sírig tartó szerelem? Eldöntendő kérdés. Igen. Nem. Ezek a lehetőségek.

Előbbit azok mondják, akik már megtapasztalták – a kételkedőknek mondom, bizony van ilyen, láttam már nem egyet, és jó eséllyel, kedves Olvasó is, ha máshol nem, hát a történelem- és irodalomkönyveken keresztül biztosan Ön is találkozott vele. A második választ, vagyis a határozott nemet azok választják, akik kevésbé szerencsések, nem élték még át ezt az érzést – még nem késő ám, higgyünk benne –, és a végtelen szerelem helyett az üres csalódottság maradt. Mégis, az örök szerelem kérdése, kutatása sokkal több egy eldöntendő kérdésnél. Ha ilyen egyszerű lenne a válasz, akkor nem foglalkoznánk már vele. Mi most azt mondjuk az igen és a nem helyett, hogy ez igazából döntés. Méghozzá két ember közös döntése.

Egy nagy vagy sok kicsi?

Hihetetlennek hangzik, de igenis akarni kell mindkét félnek a szerelmet. Azt, hogy életük végéig együtt maradnak. Akkor is, ha nehéz. Akkor is, ha egyszerűbb lenne külön utakon járni. Mert ha a nehéz napokat közösen átvészeljük, akkor erősebben, kéz a kézben, szeretetben és szerelemben tudunk tovább menni. Együtt. Valami ilyesmi fogalmazódik meg a házassági esküben is. Szeretetben, boldogságban, betegségben, szegénységben… mindennap. Miért is jobb ez annál, mint párévente újra meg újra új szerelmet, új mindent elsöprő perzselést választani? Ha minden este teamécsest gyújtunk, az magától, hamar el fog égni. Ám, ha a kandallóban tápláljuk a tüzet, az akár napokig is kitart. Így van ez a szerelemben is. Meg is kaptuk a választ. Melyik ad több fényt? Hol lehet jobban melegedni? A mécses mellett ülve, vagy a kandalló közelében?

Szerelemből szeretet?

Hallani olyan véleményeket is, hogy a szerelem egy kapcsolat kezdeti állapota. Hogy néhány hónapig tart, jó esetben akár egy-két évig, majd fokozatosan átalakul szeretetté. Gondoskodó, mély, társas, segítő, családi szeretetté. Ez sem hangzik rosszul, igaz?

Amikor minden nappal egyre jobban szeretjük azt, aki mellett ébredünk. Amikor, ha arra gondolunk, nélküle kellene tovább élni, összeszorul a szívünk. Amikor nem tudjuk elképzelni, hogy egy napot is külön töltsünk el. Milyen szerencsés, milyen boldog, aki ezt érzi! És talán nem is értékeli eléggé. Mert természetesnek veszi. Azt, hogy van. Pedig sokan cserélnének ám vele. Sokan szeretnék ugyanezt átélni.

Azok a májusfák!

Keressük, kutatjuk egy életen át a szerelmet. Romantikus regények állandó része, a legtöbb színdarab, zeneszöveg, idézet, festmény a szerelemről szól. Olyan érzés, ami megihlet minket. Amit nem tudunk, és nem is akarunk figyelmen kívül hagyni. Mi is erre törekszünk most. Megpróbáljuk körbejárni, a szerelem témáját a szerelmesek hónapjában.

Emlékszünk még a májusfára? A szerelem jelképére? Régen a fiatal lányok május elsején, ha arra ébredtek, ablakuk alatt májusfa tornyosul, tudták: szerelmük világgá kürtöli érzéseit. Ma már nagyon kevés májusfát látni. Az érzéseinket is inkább titkoljuk. Félünk attól, sebezhetőek leszünk, ha kiadjuk őket. De ha világgá nem is, legalább a szerelmünknek súgjuk a fülébe, hogy igenis szerelmesek vagyunk belé. Akkor is, ha évek óta így érzünk. Hogy tartson még jó soká a szerelem tüze. Egészen a sírig.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/18. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?