Téma a VASÁRNAPBAN: Karanténpofonok. Családi erőszak a zárt ajtók mögött

Vasárnap

Több mint 20%-kal emelkedett tavaly azok száma, akik ellen családon belüli erőszak miatt indult eljárás, és ennek a növekedésnek biztosan köze van a karanténhoz.

A bezártság, a rokonoktól, barátoktól való elszigeteltség növelte az áldozatok kiszolgáltatottságát és az elkövetők bátorságát. Ez ráadásul csak a valóság töredéke, mert sokan máig sem mertek a hatóságokhoz fordulni.

A járvány kezdetén, 2020 március-áprilisában csökkent a családi erőszakra vonatkozó bejelentések száma, de nem azért, mert mindenki magába szállt és megjavult. „Az emberek annyira megijedtek a betegségtől, hogy szinte ki sem mozdultak otthonról. Az erőszakos családtag is folyton otthon volt, sakkban, félelemben tartotta az áldozatot, korlátozta a személyes szabadságát. Ilyen helyzetben nem lehet csak úgy telefonálni a rendőrségre vagy az ügyészségre, még a barátoknak sem lehet panaszkodni a telefonba, mert az erőszaktevő folyamatosan ellenőrzi és megbünteti az áldozatot” – mondja Mariana Kováčová, a nyitrai Napocska nonprofit szervezet igazgatója. A szervezet családi erőszaknak kitett nőknek és gyermekeknek nyújt jogi és pszichológiai tanácsadást, működtet menedékházat, és felvilágosításokat tart 1994 óta. Kováčová szerint Szlovákiában az áldozatok valós száma legalább háromszor annyi lehet, mint amennyien segítséget mernek kérni.

 

Hogyan történik a kimenekítés? Mit tehet az áldozat? Mitől félnek leginkább? Mitől függ a családon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények számának növekedése? Mi jelentette 2020 nyarán a legnagyobb gondot? Hogyan hagyta el Denisa négy gyermekkel az erőszakos férjét? Mi mindenen mentek keresztül? Mi a helyzet a bántalmazott férfiakkal? Hol működnek krízisközpontok?

Vrabec Mária riportjában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?