A nomádok földje az idei Oscar-díj-átadó legnagyobb nyertese

Frances McDormand

A nomádok földje lett a 93. Oscar-díj-átadó legnagyobb nyertese: alkotói a legjobb filmnek, a legjobb női főszereplőnek és a legjobb rendezőnek járó díjat is hazavihették. A legnagyobb "vesztes" viszont a Mank, mely 10 jelölésből csupán két szobrot kapott a Los Angelesben hétfőre virradóra tartott díjátadón.

A kínai származású Chloé Zhao lírai hangvételű alkotását, mely az Amerika nyugati tájain vándorló emberek életét mutatja be, hat kategóriában jelölték az elismerésre. A nomádok földje a 39 éves rendező harmadik nagyjátékfilmje, kevesebb mint 5 millió dollárból (1,5 milliárd forintból) készült az alakításáért Oscar-díjat kapott és producerként is díjazott Francis McDormand főszereplésével, de zömmel nem hivatásos színészekből álló szereplőgárdával.

Frances McDormand a legjobb női főszereplő Oscar-díjának elnyerésével harmadszor kapta meg a kategóriában az amerikai filmakadémia díját, és felzárkózott ezzel olyan háromszoros Oscar-díjas hírességek mellé, mint Meryl  Streep, Ingrid Bergman és Katharine Hepburn.

Az este egyik legnagyobb vesztese David Fincher fekete-fehér drámája, a harmincas évek Hollywoodjában játszódó Mank volt, mely bár tíz kategóriában volt esélyes a győzelemre, csak két mellékkategóriában kapta meg a legjobbnak járó elismerést: a legjobb látványtervnek járót, Erik Messerschmidt pedig a legjobb operatőrnek járó díjat kapta.

Kapcsolódó cikkünk

Az idei Oscar-díjátadón a Netflix streamingszolgáltató által készített alkotások hét kategóriában nyertek, de nem fő kategóriákban. A díjazott Netflix-produkciók között van a Mank, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya, a Tanítóm, a polip című dokumentumfilm, a Two Distant Strangers című élőszereplős rövidfilm és a Ha bármi történik, szeretlek című animációs rövidfilm. Összesen 36 Netflix-alkotás volt idén esélyes Oscar-díjra.

Anthony Hopkins lett az Oscar-díjak történetének egyik legidősebb díjazottja: Florian Zeller Az apa című filmjében nyújtott alakításáért kapta a 83 éves színész a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot. Hopkins mintegy 30 év után nyerte el újra a díjat, 1992-ben A bárányok hallgatnak című filmben nyújtott alakításáért kapta meg. Azóta négyszer is jelölték.

David Kaluuya, aki a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta meg, a Judas and the Black Messiah című filmben a fiatalon meggyilkolt Fred Hampton afroamerikai polgárjogi vezetőt alakította. Játékáért az idei díjszezonban már a Golden Globe- és a BAFTA-díjat is elnyerte.

Az este nagy vesztese azonban tulajdonképpen a gála maga volt - írja a dpa. A szervezők előzetesen a koronavírus miatti krízis első nagy showját ígérték, ám csalódást okoztak. A hagyományosan a Los Angeles-i Dolby Theater helyett a Union Stationben tartott esten nemcsak a show- és zenei elemek vagy a jelölt művekből bevágott részletek hiányoztak, de a humor is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?