Nyakig eladósodunk a világjárvány miatt

Igor Matovič
Pozsony |

Rég nem látott költségvetési hiány, újra az egekbe szökő államadósság – a Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a világjárvány költségei és az alacsonyabb adóbevételek már tavaly felforgatták az államkasszát, és ez csak a kezdet. Idén folytatódik a mélyrepülés.

A Statisztikai Hivatal szerdán közzétette az állam gazdálkodásával kapcsolatos pontosított adatait, amelyek szerint a világjárvány rendkívül mély nyomot hagyott az államkasszán. „Míg 2019- ben a kiadások 1,25 milliárd euróval haladták meg a bevételeket, tavaly az államháztartás hiánya 5,6 milliárd euróra ugrott. A hiány tavaly így elérte a bruttó hazai termék (GDP) 6,16 százalékát, szemben az egy évvel korábbi 1,3 százalékkal” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. A teljes képhez ráadásul hozzátartozik, hogy az önkormányzatok és a szociális alapok költségvetése tavaly pluszban végzett, a hiány növekedéséhez így teljes egészében a központi költségvetés járult hozzá, amikor a Matovič-kabinet 6,1 milliárd euróval költött többet a bevételeinél.

„Mindez természetesen az államadósságon is meglátszik, amely az egy évvel korábbi 45,3 milliárd euróról tavaly 55,2 milliárd euróra ugrott, amivel hirtelen semmivé foszlott az elmúlt évek igyekezete a GDP-arányos adóssághegy fokozatos csökkentésére” – tette hozzá Morháčová. Míg 2019-re az államadósság már csak a GDP alig valamivel több mint 48 százalékát tette ki, tavaly ez 60,57 százalékra ugrott.

Aki azt gondolná, hogy a tavalyi katasztrofális gazdálkodást már nem lehet túlszárnyalni, annak sajnos nem szolgálhatunk jó hírekkel. A pénzügyminisztérium előzetes becslései szerint az államháztartás hiánya idén meghaladja a 7 milliárd eurót, vagyis a GDP 7,4 százalékát. Az államadósság ugyanekkor a GDP csaknem 65 százalékára, 62 milliárd euróra nő. Szlovákia minden egyes lakosára így több mint 11 ezer eurónyi adósság jut majd, szemben a tavalyelőtti 8,3 ezerrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?