Robbanásra készen

Kenéz Ágoston ebben az évben kapja meg színészi diplomáját. Gimnazistaként már egy spanyol filmben játszott. Nem sokkal azután, hogy felvették az egyetemre, az Asszó című magyar rövidfilmben tőrvívóként állt kamera előtt. Xavier Dolan, a világhírű kanadai filmrendező történeteiben sisteregnek ilyen fiatalok, akikben az érzékenység robbanásra kész energiával párosul. Korosztálya egyik kimagasló tehetségeként emlegetik már most, ezért is került be A tanár most készülő, negyedik évadjába.

Mélyről jött, vagy „magasabb” helyről, ahol mindent megkapott, amit megóhajtott?

Budapesten nőttem fel, de nem egészen kiegyensúlyozott családi körülmények között. Amikor az egyetemre kerültem, akkor szembesültem a ténnyel, hogy valószínűleg nem úgy állnak a dolgaim, ahogy én azt addig gondoltam. Az első évben életjelenetet kellett csinálni. Az én életem nem érdekes, mondtam, abban nincs semmi különleges. Csupa hétköznapi történés. Bajban is voltam. Nekem sem tetszett, amit összeraktam. El kellett hajítani az egészet, pedig sokat dolgoztam rajta. Hazatérés volt a feladat címe. Fél évvel azután, hogy kiszakadtam a családi körből, találkozom a testvéremmel, apával, anyával… szóval ismét otthon, ez volt a lényeg. Önismereti gyakorlatnak remek, ebből nagyon jó jelenet születhet, mondta mindenki. Született is sok jó, csak az enyém nem volt az. Éreztem, hogy zsákutcába keveredtem. Jött a húsvéti szünet. Lent voltam az akkori barátnőmnél Szegeden, és egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy meg kell írnom a jelenetet. Csak mindennap megjegyeztem, hogy ma sem írtam egy sort sem. Nem volt semmi ötletem. Visszajöttem Pestre, és elhitettem magammal, hogy majd zuhanyozás közben bevillan valami.

És bevillant?

Már bent voltam a házban. Első emelet, második emelet, harmadik emelet, lépcsőforduló, és látom, hogy ott áll a lakásunk előtt két szerelő. Azonnal bekapcsolt a fejemben a receptor: ez majd jól jön a jelenethez! Elváltak a szüleim. Fél család itt, fél ott. Én apámmal. A kérdés csak az volt, hogy gáz, víz vagy villany? Esetleg az internet? Tudtam, hogy valamit el fognak zárni. Ott állt apám a két szerelővel, és éreztem, hogy nem akarja beengedni őket. Azt mondta, nem találja a kulcsot. Pechére én épp akkor érkeztem, kezemben a lakáskulccsal. Le sem tudnánk tagadni egymást. Mint két tojás, apám és én úgy hasonlítunk egymásra. Kinyitottam az ajtót, bementünk, és kiderült, hogy november óta nem fizettünk gázszámlát. Ment egy ideig a huzavona, aztán felrakták a plombát, elzárták a gázórát. Apukám új párja a kórházban feküdt terhesen, de már minden percben szülhetett. Ja, még mielőtt a gázt elzárták volna, apukám megkérte a szerelőket, hadd engedjen még egy kád meleg vizet, hogy le tudjon fürödni a gyerek. Mármint én. De még a mosogatótálba is engedett forró vizet. Én már akkor írói üzemmódra kapcsoltam. Figyeltem a legapróbb mozzanatra is, hogy mindent lássak, mindent halljak, mindent megjegyezzek. Tudtam, hogy ebből jelenet lesz, nem is akármilyen.

És az lett?

Az asztalon ott állt a cumisüveg, apukám indult a kórházba. Hétvége volt. Az öcsém már készülődött a világra. Igen, nagyon sikeres lett a jelenet. Mindenki imádta. Az osztálytársaim fantasztikusan játszották a szerelőket és engem, az apukám szerepét meghagytam magamnak. Nálatok akkor most nincs meleg víz? – kérdezte az egyik osztályvezető tanárom. Most éppen nincs, feleltem, egyébként nem először. Nálunk évente egyszer mindig elzárnak valamit.

És meddig tart általában ez a kellemetlen helyzet?

Az elzárást követő harmadik napon jönnek vissza a szerelők leszedni a plombát.

És hogyan oszlik el a család?

Hatan vagyunk testvérek, ebből négyen édestestvérek, de az apa mindenütt ugyanaz. Négy gyerek után váltak el a szülők, én akkor voltam négyéves, az öcsém két és fél. Mi ketten maradtunk az apukámmal, a két idősebb gyerek ment az édesanyámmal, de a kapcsolatot természetesen tartjuk egymással. Én ebben nőttem fel. Rendszeresen jártam át anyukámhoz, heti kétszer. Tizennyolc éves voltam, amikor az egyetemista bátyámmal leültünk sörözni, és öt perc után kifakadt belőle, hogy mi most beszélünk először úgy istenigazában. És nem másról, hanem a magunk dolgairól, hogy vele mi van, és én hol tartok. Az öcsémmel együtt nőttem fel, egy iskolába jártunk, még verekedtem is érte. A nővéremmel is szoros a kapcsolatunk. Szép lassan pótoljuk be a hosszú éveken át elvesztegetett időt. Sokáig nem volt hiányérzetem, hogy nem vagyunk együtt, mert tudtam, hogy szerdán és szombaton találkozunk. A vasárnap anyás volt.

És elmondta az édesapjának, hogy micsoda jelenet hősévé avatta?

Előbb megszeppent, aztán nevetett. Furcsa érzés lehetett neki, hogy megmutattam, mi van otthon. Természetesen azzal a szemérmességgel, hogy nem akartam izgalmasabbnak, érdekesebbnek mutatni magam, mint amilyen valójában vagyok. Nem nagyítottam fel azt, ami ott és akkor a szerelők társaságában lezajlott.

És a plusz két kisebbik testvér?

Az egyik Nórától, apukám mostani párjától, a másik egy korábbi kapcsolatából született.

Pogány Judittal játszott Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című darabjában az Ódry Színpadon, Pán Péter volt Békéscsabán, Sebastian a Szkéné és a salgótarjáni színház közös Vízkeresztjében. Most pedig itt az Agapé, Beleznai Márk tizenhat perces filmje, amely tavaly eljutott Cannes-ba. Egy véletlen találkozásból kibontakozó, finom kis történet, amelyben felizzik a szerelem.

Apukámmal nagyon sok filmet néztünk otthon. Ő csepegtette belém a Szigorúan ellenőrzött vonatokat és a Sörgyári capricciót, de a gyerekkoromnak nem ezek voltak a meghatározó filmjei. Szerettem ezeket is, nagyon jókat szórakoztunk rajtuk, de nemrég, amikor újra megnéztem a Sörgyári capricciót, vinnyogtam a röhögéstől, annyira élveztem. Elképesztően jó film. Most tudom igazán értékelni. De a felvételi idején szinte kizárólag Tarantinókat néztem. Gimnazistaként az ő rendezései voltak rám nagy hatással. A Ponyvaregény, a Becstelen brigantyk, az Aljas nyolcas. A Batman-filmekért is rajongtam. És a nagyon könnyed, már-már botrányosan egyszerű családi vígjátékokért Adam Sandlerrel és Jennifer Anistonnal. Ezek ma is ki tudnak kapcsolni, főleg egy nehéz nap után, amikor már semmivel sincs kedvem foglalkozni. Még ha századszor nézem, akkor is jólesik. A zene mindig elviszi a figyelmemet, ezért filmeket szoktam hallgatni.

Milyen filmeket?

Ha írok vagy szervezkedek, vagy valami kézműves munkát végzek, szeretem, ha szól valami. Nem is kell odanéznem, hiszen olyan filmet választok, amit már jól ismerek, és tudom, mi történik. Elég, ha hallom, hogy miről beszélnek. A Harry Potter-filmeket rongyosra használtam ilyen célból. Mára szerencsére változott az ízlésem. Érzékenyebb lettem az egyetem óta. Roy Andersson Dalok a második emeletről című filmjét láttam tegnap. Ma mindenkinek csak arról tudtam beszélni. Annyira megérintett!

És most hogy néz ki az élete, milyen útra lép a diploma átvétele után?

A filmezés jobban vonz. Kutatónak készültem, kísérletezni szeretek. De meguntam a biokémiát meg a vegyészetet, és a színészet mellett döntöttem. Rájöttem, hogy ezen a pályán is van rengeteg felfedeznivaló. Kutathatok itt is eleget – az emberi lélek mélyén. A színházban is van annyi kísérletezési lehetőség, mint a vegyészetben vagy az orvostudományban.

Ez volt a végső löket, amely a színészi pályára sodorta?

Amíg ezt tudom csinálni, addig ezt akarom folytatni. Erre most a szabadúszás a legalkalmasabb. De olyanfajta kísérletező színházat, amely mellett tiszta szívvel elkötelezhetném magam, egyelőre nem látok magam körül. Ezért húz a szívem nagy erővel a filmezés felé.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/16. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene