Elvesz és ad, ad és elvesz

Milyen fájdalmas igazság bújik meg e szavak mögött. Lassan egy éve, hogy ezt a kegyetlen játékot űzi velünk az élet. Amikor ez a játszma elkezdődött, még senki sem gondolta, hogy az életért vívott harc, folytonos küzdelem, aggódás, elsiratás és az új élet kezdetének végtelen körforgásába szüntelen aggódó lélekkel kerülünk.

Amikor az élet elvesz…

„Higgye el, én voltam talán az egyik legszkeptikusabb. Nem hittem a vírus létezésében, mindenkit megmosolyogtam, aki csak erről beszélt” – kezdi Zsolt. Vékony arca sápadt, még egy hónap elteltével is látszik a fáradtság, a kimerültség rajta. „Aztán a teszteredményem kimutatta, hogy pozitív vagyok. Őszinte leszek, bezártam magam mögött a kis lakásom ajtaját, és vártam, hogy mi fog történni. Éjszaka aztán arra ébredtem, hogy lángol az arcom, reszketek, és mintha az egész mellkasomat páncélba szorították volna. A lázam hirtelen felszökött, és bármennyi takarót tehettem magamra, semmi sem segített. Úgy éreztem, itt a vég.” Kerüli a tekintetem, csak néz maga elé, úgy mesél. Csóválja a fejét, és azt mondja, megtiltotta a szüleinek, hogy meglátogassák. „Csak az ajtóm elé tehették le, amit kértem, vagy amit hoztak. Életemben először féltem ennyire, és féltettem őket is. És még szerencsésnek mondhatom magam, hogy otthon vészeltem át azt az időszakot. Borzalmas volt!”

*

„Nem tudod elképzelni, min mentünk keresztül” – hívott fel Kata egy délután. „El tudom” – csúszott ki a számon, mire azonnal rávágta: „Nem tudod! Azt hittem belehalok! És nem csak én, de a párom is. Annyi erőm nem volt, hogy telefonon felhívjam a fiamat, vigyen bennünket kórházba. Szörnyű volt. És ami a legborzasztóbb az egészben, sokáig azt sem tudtam, mi van vele. Ugyanis míg én az egyik kórházban, a párom egy másik kórház Covid-részlegén feküdt. Helyhiány miatt nem lehetett mellettem.” És csak mondja és mondja a sok átélt nehéz nap történéseit. Nem jutok szóhoz, de nem is akarom félbeszakítani. Érzem a hangján, ezt el kell mondania, ki kell adnia magából. A rosszat, a keserűt, a fájdalmat, a kiszolgáltatottságot.

*

„Mindenki beteg lett a családban – jött a következő hír. – Édes istenem, csak a szüleim átvészeljék! – mondta egy hónappal ezelőtt Bea. – Aki csak egy kicsit is erősnek érzi magát, az segít most a másiknak. Igazából a szüleimet gyengítette le nagyon, attól félek, édesapám nem éli túl.” Igaza lett. A fájdalmukban, gyászukban egyetlen vigaszuk az volt, hogy úgy tudtak tőle végső búcsút venni, ahogy azt egy szülő megérdemli.

*

És ott vannak, akik nem jöhettek haza, akik elvesztették a küzdelmet. Akik itt hagyták szerettüket, szerelmüket, szüleiket, gyermeküket. Mert az élet egy ideje elvett ölelést, csókot, bizalmat, néha hitet és életet.

Amikor az élet ad…

„A lányom kisbabát vár – mondta néhány hónappal ezelőtt Anna. – Annyira boldogok vagyunk. Reméljük, minden rendben lesz – teszi hozzá kicsit aggodalmaskodva –, imádkozunk, hogy ez a kegyetlen betegség elkerülje. Most csak őt féltem.” Aztán megtudtam, nem kerülte el. De túl vannak rajta, most már csak a kis jövevény érkezését várják.

*

„Csak nem terhes vagy? És ha hibás lesz az a gyermek, majd nézed egy életen át, vagy intézetbe adod?” – röffent rá az orvos Szandira. Ő csak állt, nézett, a sírás kerülgette, de nem szólt egy szót sem. „Megfordult velem az egész világ. Felnőtt ember vagyok, a környezetemben mindenki boldog volt a hír hallatán. Talán csak akkor nyugodtam meg, mikor a kezembe kaptam a genetikai teszt eredményét. Igaz, a mostani helyzet miatt féltünk, vigyáztunk, odafigyeltünk arra, hogy elkerüljön a vírus. Míg a családunkban szinte mindenki átesett rajta, rám az angyalok vigyáztak. Anya lettem, ez a legcsodálatosabb érzés. Így lettünk, hárman párban.”

*

„Apa lettem, a párom egy gyönyörű kislánynak adott életet alig egy hónapja – meséli boldogan Patrik. – Végigaggódtuk az elmúlt időszakot, hisz a vírus engem sem került el. Teljesen természetes volt, hogy a kötelező karantént külön töltjük. Igaz, hosszúnak tűnt minden perc és nap, de csak arra tudtunk gondolni, hogy most nagyon kell vigyáznunk egymásra.” A szeme ragyog, ahogy a családjáról mesél. Azt mondja, nincs vége az aggódásnak, hisz most már felelősséggel tartoznak gyönyörű gyermekükért is.

Az élet ad is új életet, amivel erősít hitet, bizalmat, szeretetet, szerelmet, boldog pillanatokat. Mert bár az élet egy örökös körforgás, mégis meg kell tanulnunk bízni és hinni a jóban, az újrakezdésben, az emberek jóindulatában.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/16. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene