Adófelajánlás a hónap végéig

Adófelajánlás a hónap végéig

Az adónk 2 százalékát az idén is odaajándékozhatjuk bármelyik civil tömörülésnek, amelyik teljesíti a feltételeket. Az adófelajánlást április 30-áig lehet megtenni.

Évente egyszer a polgároknak is van beleszólásuk abba, mire fordítsák a befizetett adó egy részét.

Az adakozás jelentősége

Pszichológusok szerint az adakozás, a segítségnyújtás fokozza az egyén szubjektív jóllétérzését. A segítségnyújtás egyik formája a 2%-os adófelajánlás is, és bár sok ember szeret jótékonykodni, az adófelajánlástól többeket az első ránézésre bonyolultnak tűnő ügyintézés riaszt vissza. Nem árt tudatosítani: mindez egy centünkbe se kerül, legfeljebb néhány papírt kell kitölteni. A dolog lényege, hogy mindenki eldöntheti, mi legyen az egész évben befizetett adója 2%-ával. Vagyis nem pluszadóról van szó, hanem a természetes és a jogi személyek határozhatnak arról, a már befizetett adójuk egy részét mire fordítsák: az is az államkasszába vándoroljon-e, vagy az állam helyett inkább valamilyen nonprofit szervezet számlájára utalják-e, s ez utóbbi esetben a polgár azt is kiválaszthatja, konkrétan ki kapja meg az összeget. Esetenként nagyon kevés pénzről van szó, de a nem haszonorientált, közhasznú tevékenységet megvalósító civil tömörüléseknek minden adomány jól jön. 3 eurónál kevesebbet nem is lehet felajánlani – vagyis ha az éves adóelszámolás során kiderült, hogy a befizetett adó 2 százaléka kevesebb 3 eurónál, nem élhetünk a támogatás lehetőségével.

Ügyintézés

A felajánlás megtételéhez szükség van a Nyilatkozat (Vyhlásenie) nevű űrlapra: ezen kell feltüntetni a kiválasztott szervezet adatait és azt, mekkora összeg az adó 2%-a. A Nyilatkozat egy űrlap, mely letölthető a központi adóhivatal honlapjáról. Mindig az aktuális évre jóváhagyott űrlapokat kell használni, különben az adófelajánlás érvénytelen lesz. Továbbá, az alkalmazottaknak szükségük van egy, a bérelszámolójuk által kiállított igazolásra az adó befizetéséről – ebből nyilvánvalóvá válik a befizetett adó összege és a befizetés dátuma, valamint kiszámítható az adó 2%-a. Aki tavaly önkéntes munka keretében ledolgozott legalább 40 órát, adója 3%-áról rendelkezhet. Ilyen esetben szükség van egy igazolásra attól a szervezettől, mely számára önkéntes munkát végzett.

A következő lépés: ki kell választani, kinek akarjuk adni az adó 2%-át. A www.rozhodni.sk honlapon megtalálható a támogatható szervezetek listája a szükséges adatokkal együtt. A címzett intézmény számlaszámát nem kell feltüntetni, az adóhivatal e nélkül is át tudja utalni a pénzt. A szervezet azonosító számát (IČO) viszont nem szabad kihagyni; ha nincs SID-je, az üresen marad. (Az IČO-t nem szabad összetéveszteni a DIČ-csel. Az utóbbit, vagyis az adóazonosító számot az adóhivatal adja, amikor egy szervezet regisztráltatja magát az adóhivatalban. Az előbbit, azaz a szervezet azonosító számát a Statisztikai Hivatal által vezetett nyilvántartás alapján kell megadni – minden jogi személynek és vállalkozónak van ilyen száma. A SID egy további azonosító szám azon egységek számára, melyeknek azonos az IČOjuk.) Az év (ROK) elnevezésű ablakba 2020-at kell írni. Aki szeretné, hogy a címzett is lássa, kitől kapott adományt, az az adófelajánlásról szóló nyilatkozatban jelölje meg, hogy beleegyezik az adományozó adatainak a továbbításába! Határidők Akik adóbevallást készítettek, közvetlenül az adóbevallás keretében március 31-éig élhettek az adófelajánlás lehetőségével. Akik az adóhivataltól halasztást kértek, és az adóbevallásukat 3-6 hónappal később adják le, az adófelajánlásra is addig van idejük. Azoknak az alkalmazottaknak pedig, akik helyett a munkaadójuk elvégezte az éves adóelszámolást, legkésőbb április 30-áig kell eldönteniük, kívánnak-e támogatni valamilyen civil tömörülést. Az adóelszámolás elvégzését február közepéig kellett igényelni, ezzel egy időben meg kellett kérni a bérelszámolót, hogy állítson ki egy igazolást az adó befizetéséről. Aki elmulasztotta, utólag is elintézhette, a munkaadónak legkésőbb április 14- éig kellett kiállítania.

Az adóhivatalnak 90 nap áll a rendelkezésére, hogy átutalja az adó felajánlott részét a kiválasztott szervezet számlájára.

Érdekes

A 10 leggyakoribb hiba

  • Régi nyomtatványokat töltünk ki.
  • A Nyilatkozathoz nem csatoljuk az adó befizetéséről szóló igazolást.
  • Többen helytelenül adják meg az adó befizetésének a dátumát.
  • Rosszul írjuk le a kiválasztott szervezet azonosító számát (IČO).
  • Olyan szervezetet akarunk támogatni, amelyik nem szerepel a szervezetek időszerű listáján.
  • Egyesek olvashatatlanul töltik ki a nyomtatványt.
  • Rosszul írjuk a nonprofit szervezet adatait, illetve rossz adatokat (helytelen azonosító számot, hibás címet) adunk meg.
  • Sokan megkésve adják le a nyomtatványokat.
  • Gyakori hiba, hogy az adózó rosszul számolja ki az adója 2%-át.
  • Hiányzik az önkéntes munka végzéséről szóló igazolás.

 

Ha az adóhivatal hibát észlel, felszólít a hiba kijavítására. Ha ezt a kijelölt időn belül nem tesszük meg, a felajánlott összeg az államkasszában marad. Ha a kiválasztott szervezet adatai hibásak, az adófelajánlás lehetősége automatikusan megszűnik.

A pénz felhasználása

Az adófelajánlás címzettje lehet polgári társulás, alapítvány, közhasznú szolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezet, a Szlovák Vöröskereszt, közhasznú nemzetközi, egyházi vagy vallási szervezet, tudománnyal és kutatásokkal foglalkozó intézmény. Támogathatunk a lakhelyünk közelében működő kisebbnagyobb alapítványt, nyugdíjasvagy gyerekotthont, iskolát, táncegyüttest, sportegyesületet, énekkart, kórházat, baba-mama klubot, természetvédőket stb. A lényeg, hogy a címzett a hatályos törvénnyel összhangban használja fel a pénzt. A világjárványra való tekintettel tavaly bővült azon tevékenységek és célok köre, melyekre fordítható az adófelajánlás révén szerzett összeg: 2021 végéig a koronavírus-járvány negatív következményeinek az enyhítésére nyújtott segítséget is lehet finanszírozni belőle.

A címzett kötelességei

Az a szervezet, amely az adófelajánlás révén 3320 eurónál többet kap, a megajándékozott szubjektumok pontos listájának a nyilvánosságra hozatalától számított 16 hónapon belül köteles a Kereskedelmi Közlönyben közzétenni, pontosan hogyan használta fel az összeget (mennyit költöttek bizonyos konkrét tevékenységre, programra, mennyit a szervezet működtetésére), és mellékelni kell az illetékes könyvvizsgáló véleményét is, amennyiben a tömörülés köteles zárszámadást kidolgozni. Amely szervezet 33 ezer eurónál nagyobb adományban részesül, köteles külön számlát nyitni, amelyre átutalják a 2%-os adófelajánlás révén kapott összeget. A számlaszámot a szervezetet regisztrált jegyzőnél is jelenteni kell. Amelyik szubjektum nem tesz eleget törvényes kötelességeinek, előfordulhat, hogy a következő évre nem engedélyezik számára a regisztrációt, azaz legközelebb nem pályázhat az adó 2%-ára.

Érdekes

Tudnivalók:

 

Adófelajánlás adóbevallással

Aki haladékot kért az adóhivataltól, és az adóbevallását 3-6 hónappal később adja le, annak az adófelajánlásra is addig van ideje. Aki adóbevallást készít, és szeretne támogatni valamilyen civil tömörülést, akkor az adóbevallás XII. részében meg kell jelölnie, hogy él ezzel a lehetőséggel. Ki kell számolni az adó 2%-át, illetve, akik tavaly önkéntes munkát végeztek, és erről van igazolásuk, adójuk 3%-áról rendelkezhetnek. Közvetlenül az adóbevallási íven fel kell tüntetni a megajándékozott szervezet nevét és adatait. Az űrlapon csak annyi ablak van, hogy 1 szervezet fér oda, de aki többet szeretne támogatni, azok adatait külön papíron kell mellékelni az adóbevalláshoz. A szervezetek neve mellett fel kell tüntetni a felajánlott összeget is. A jogi személyek több intézményt is támogathatnak egyszerre, ám az egy szervezetnek felajánlott összeg nem lehet kevesebb 8 eurónál.

 

Ha a vállalkozó vagy a jogi személy az adóbevallás benyújtásának határidejéig és az adóbefizetés dátumáig adója 0,5%-át nem fordította közhasznú célokra, akkor a mostani adófelajánlás során csak adója 1%-áról rendelkezhet. Ha adója 0,5%-át közhasznú célokra fordította (nem feltétlenül a most kiválasztott szervezetnek adta, mást is támogathatott), akkor a mostani adófelajánlás során adója 2%-áról rendelkezhet.

 

Kit lehet támogatni?

Azokat a nonprofit tömörüléseket lehet megajándékozni, amelyek szerepelnek a jövedelemadó 2%-ára pályázó szervezetek listáján. Minden szubjektumnak minden évben újra kell regisztráltatnia magát. Most április végéig csak azoknak ajánlhatjuk fel az adónk egy részét, akik 2020. szeptember 1-je és december 15- e között az illetékes jegyzőnél e célból bejegyeztették magukat. Akik ezt elmulasztották, azok legközelebb 2021. szeptember–decemberben regisztráltathatják magukat, és majd 2022-ben pályázhatnak a támogatásra. A jegyző ellenőrzi, az adott szubjektum teljesíti-e az adófelajánlással összefüggő törvényes feltételeket (pl. megfelelő típusú szervezetről van-e szó, a hatályos törvényben szereplő tevékenységet folytat-e, van-e adóhátraléka stb.), hitelesíti a szükséges iratokat, és jegyzőkönyvet készít. A regisztráció körülbelül 55 euróba kerül – a pontos ár a dokumentumok számától függ. Miután a jegyző elvégzi a regisztrációt, a szervezet azonnal megjelenik a www.notar.sk honlapon levő listán.

 

Érdekes számok

Tavaly összesen 15 834 szervezett pályázott az adó 2%-ára, az idén 15 685 szervezet közül lehet választani. 2020-ban a legnagyobb összegű támogatást – 2 174 235,89 eurót – a Pontis Alapítvány kapta. A legkisebb támogatásban – 3,16 euróban – az Alsószennyei (Dolné Srnie) Sportklub részesült.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?