Az elképzelhetetlen bűnök. A szexuális zaklatásról

Vasárnap

12 éves voltam, mikor egy távoli rokonunk, akinél vendégségben voltunk, éjszaka bejött a szobámba. A szüleim nem tudom, hol voltak, de ez a férfi molesztálni kezdett. Már nem emlékszem, mi történt, csak arra, hogy másnap nagyon gyorsan hazamentünk, és többet senki nem beszélt erről a napról.” (45 éves nő)

Amikor a szexuális zaklatás jelenségét kutatják a szakemberek, általában azzal a sztereotípiával találkoznak, hogy az elkövető egy – látható jegyekkel ellátott – bűnöző, aki lesből támad. A valóság azonban az, hogy nem egy rémisztő külsejű ragadozót kell elképzelnünk, hanem olyan családtagot, rokont, ismerőst, netán baráti társaságba tartozó valakit, esetleg munkahelyi kollégát vagy főnököt, akire talán nem is gondolnánk. Jóval több bántalmazás történik ismerősi körben, mint idegenek által.

A gyerekek hallgatnak?

Hogy a gyerekkori szexuális bántalmazások miért csak évek múlva derülnek ki? Az ilyen pszichés élmények olyan megrázó és fájdalmas érzéseket váltanak ki, melyek sokszor elfojtódnak, és még a tudatosan felidézhető emlékképekből is eltűnnek. Ez olyan tudattalan védekezés a trauma ellen, ami az ént védi, és lehetőséget teremt a feszültségtől való megszabadulásra. A baj az, hogy ettől még a megtörtént események, a zaklatás vagy az erőszak feldolgozatlanul marad. Aki áldozatul esett, általában szégyent és bűntudatot él át, mintha maga is okozója lenne a történteknek, annak ellenére, hogy semmit nem tett, még védekezni is képtelen volt. Azt mondhatjuk tehát, hogy a realitásban teljesen indokolatlan ezen érzések megjelenése, mégis ez akadályozza meg a kommunikációt, és segít abban, hogy egy hatalmas titok képződjék. Különösen igaz ez a rokonok, ismerősök által gyermekkorban elszenvedett sérelmek esetében. Gyakran a szülők figyelmetlensége, esetleg jóhiszeműsége hozza létre azt a helyzetet, amelyben például megengedik egy rokonnak, hogy a vendégségben „most ő fektesse le a gyereket”.

Az incesztus a vérrokonok között történt szexuális bántalmazást, zaklatást jelenti, pszichológiai értelmezésben akkor is, ha nem történt közösülés. Ez a legkegyetlenebb magatartás, amit egy gyerek ellen felnőtt tanúsíthat. A gyerekek olyan titokbörtönbe lesznek zárva, amiből nincs kiút, mert a szülő vagy közeli rokon egyértelműen megtiltja, hogy erről bárkinek is beszéljen. És mivel olyan személyek ők, akik a gyerek bizalmát élvezték, ezt a súlyos terhet akár évtizedekig is hordozhatják.

Az ilyen helyzetekben nem mindig történik fizikai kényszerítés, ám az érzelmi erőszak éppoly romboló, mint a testi. Az ilyen módon bántalmazott gyerekek hallgatni fognak, félelmeik között nemcsak a hibázás vétke, hanem a család széthullásának veszélye is szerepel. Ők azok az áldozatok, akik az elszenvedett sérelmek után még védelmezni próbálják a másik szülőt, esetleg a család lélektani egységét és a rokonsággal való kapcsolatát, amikor nem mondják el, mit csinált velük egy nagybácsi.

Sokszor történik meg, hogy – egy-egy elszólással – mégis jelzést adnak arról, hogy valami baj történt, amit viszont a szülők olykor bagatellizálhatnak, rosszabb esetben még kérdőre is vonhatják a gyereket, hogy miért fantáziál, mert ez biztosan nem történhetett meg.

Így maradnak magukra a gyerekek azokkal az iszonyú titkokkal, amiket át kellett élniük, és ami felbukkanhat majd a felnőtt életükben, legtöbbször a párkapcsolatok alakításakor.

A felnőttkori szexuális zaklatások

Minden olyan szexuális tartalmú helyzet, melyben nincs meg mindkét fél egyértelmű beleegyezése, valójában ennek számít. Manapság nem ritka, hogy egy fiatal nő védtelenné válik egy buliban, akár azért, mert túl sokat ivott, akár azért, mert áldozatul esik a poharába csempészett drognak. Az ilyen szituációk rendkívül veszélyesek lehetnek, hiszen az öntudatlan állapot kiszolgáltatottá tesz mindenkit. Sokszor olvashatunk olyan történeteket, ahol a buli úgy folytatódik, hogy a jelenlévők aztán elkövetőkké válva videókat tesznek fel az áldozatról, kitéve őt annak a végtelen elérésnek, amit az online tér nyújt.

Az is megtörténhet, hogy váratlan támadás ér valakit, akár az utcán, akár egy szórakozóhelyen, akár még a munkahelyén is. A szexuális zaklatások ezekben az esetekben szerencsésnek mondhatók, ha a rendőrség vagy járókelők, esetleg bizalmas munkatársak segítenek a veszély elhárításában. Minden ilyen helyzet azonban ugyanolyan érzelmi reakcióval jár, az áldozat szorongásai, a saját maga hibáztatása és a környezet elítélő magatartása miatt sokszor titokképzővé válnak. Az akár hosszú évekig is hordozott sérelem érzelmi traumát okoz, melyet mindenképp oldani kell, mert a bűntudat bizalmatlansághoz, a védtelenség érzésének kitolódásához vezet.

Amikor az online tér változik a zaklatás terepévé

Sokaknak a neten kialakult kapcsolatok és a flörtölő chatelések segíthetnek abban, hogy ne kelljen felvállalni a valóságot, de át lehessen élni bizonyos élményeket. Ilyenkor látjuk, hogy az idősebb generáció is tud hasznot húzni abból, hogy anonim módon változtathat úgy az életkörülményén, amit a valóságban nem tudna megtenni. Nők és férfiak sokszor úgy dobják fel az estéiket, hogy ismerkednek, „beszélgetnek férfiakkal, nőkkel”. Ezt mindenki az „online személyiségével” teszi, megélve a kontroll alóli kiszabadulást, amennyiben leírt mondataikat legszívesebben letagadnák, még egy vallatáson is. Ebben a helyzetben, amikor az offline élet problémái miatt nincs lehetőség semmi valódira, akkor a világon nők százezrei folyamodnak ahhoz a megoldáshoz, ami elég kézenfekvőnek tűnik. És ez az internet, rajta sok olyan férfival, aki lehet, hogy szintén otthon ül, esetleg a felesége a másik szobában alussza álmát, miközben párja felszabadultan fogalmaz, pont úgy, mint kamaszkorában. A „mindent szabad” érzés olyan felemelő lehet, hogy eltörli az X generáció valós aggályait is. Amikor arról beszélünk, hogy mennyire kell védeni a fiatalabb korosztályt a ragadozóktól, akkor ugyanez érvényes a felnőtt nőkre is, de feltételezhetjük, hogy talán jobban tudnak magukra vigyázni. Elmerülhetnek egy olyan fantáziahelyzetben, amiben kimondanak – pontosabban leírnak – olyan szavakat is, melyeket sosem ejtenének ki a szájukon. Amikor a felnőttek kerülnek ilyen intim helyzetbe, sokszor pontosan úgy viselkednek, mint a tinédzserek: mindenfélét leírnak, ami csak az eszükbe jut, és viszonylag hamar megszabadulnak a gátlásaiktól. Egy olyan anya például, akinek minden napja a kötelességteljesítés jegyében telik, joggal érezheti azt, neki ez a „titkos elixírje”, a szer, ami feldobja a napjait, a nőiségét és reményeit. Ez az érzelmi igény teljesen érthető. Egészen addig, amíg nem okoz csalódást, amíg nem sodor olyan helyzetbe, ami megalázó vagy zavaróan nagy mértékű feltárulkozást igénylő. Ezek a helyzetek életkori határok nélkül jelenthetnek veszélyt bárkire, mert kiszámíthatatlan, hogy a másik fél mikor válik szexuális ragadozóvá, aki nem hagy fel a zaklatással.

Tehát a felnőttekre is igaz lehet, hogy vigyázni kell nagyon, mert őket ugyanazok a veszélyek fenyegetik, mint egy kamaszt, aki még nem tud sokat a világról.

 

Tari Annamária pszichoanalitikus

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/15. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?