Kristálytiszta elektronika a somorjai gimnáziumban

Kristálytiszta elektronika a somorjai gimnáziumban

A somorjai Madách Imre Gimnáziumban 2020 őszétől az online térben folyik az oktatás, amit nagyon sok diák nehezen visel. Mégis akadnak olyanok, akik a kötelező tanórákon kívül online szakkör keretében mikroelektronikai eszközök megismerésével és programozásával foglalkoznak Liszkay Béla tanár úr irányításával.

A gimnázium 2018-ban az Erasmus+ uniós pályázati lehetőségnek köszönhetően bekapcsolódott egy három országon átívelő, több iskolát összekapcsoló, két éven át megvalósuló projekt lebonyolításába. A projekt koordinátora a magyarországi székhelyű Xtalin Mérnöki Tervező Kft., célja pedig egy középiskolásoknak szánt, 24 fejezetből álló kétnyelvű (magyar, angol) elektronikai tananyag, a „Kristálytiszta elektronika” gyakorlati tesztelése volt. A program a járvány ellenére 2020 nyarán sikeresen befejeződött. Több ezer olvasóval és népes közösséggel büszkélkedhetünk.

Már az első tananyag tesztelése közben diákjaink részéről elhangzott az igény, hogy szívesen foglalkoznának mélyebben a mikroelektronikai eszközök programozásával. Ezzel a fókusszal induló projektünket egy újabb sikeres Erasmus+ pályázat tette lehetővé, amely 2020 őszén az Xtalin Mérnöki Tervező Kft. irányításával el is indult. Az Xtalin feladata a projekt pénzügyi és szakmai vezetése, a több tannyelvű tananyag kidolgozása (előállítása), valamint az eredmények minél szélesebb körben történő terjesztése.

A „Kristálytiszta elektronika 2” tananyag tesztelésében a somorjai gimnáziumon kívül részt vesz a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, valamint a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum. Míg a Kristálytiszta elektronika című tananyag első része az alapvető elektronikai alkatrészek megismeréséről és példaáramkörökön keresztül bemutatott helyes használatáról szólt viszonylag kevés programozással, addig a jelenleg tesztelés alatt álló második rész mélyebben foglalkozik a mikroelektronikai eszközök és perifériák megismerésével és programozásával.

A munka egyelőre az online térben zajlik a diákok által használt eszközcsomagok és a fokozatosan bővülő tananyag segítségével, de bízunk abban, hogy hamarosan nemzetközi projekttalálkozók keretében személyes eszmecserékre is sor kerülhet.

Óváry Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?