Váratlanul sima komáromi röpis vereség

ropi

Az extraligás Rieker UJS Komárom egyetemi férfi-röplabdacsapat két magabiztos győzelem után a döntő harmadik mérkőzésén 3:1-es sima vereséget szenvedett a Spartak Myjava együttesétől.

A mérkőzésen bemelegítő percek nem voltak, az első szervától az utolsóig éles röplabdacsaták követték egymást. A hazaiak kezdtek jobban, az első játszmában 5:2-re vezettek, de a komáromiak 5:5-ös egyenlítése után már egyszer sem. A játékrészben végig a vendégek irányítottak, s 9:15-ös állás után a szett végéig tartották az 5-6 pontos különbséget, és 25:20-ra nyerték a játszmát – 0:1
A második játszmát a hazaiak sokkal nagyobb lendülettel kezdték, erősítették szerváikat, és a támadásaik is hatékonyabbak voltak. 9:9-ig fej fej melletti küzdelem folyt, de később a hazaiak még nagyobb sebességre kapcsoltak, amelyre a vendégek nem reagáltak időben, és 14:10-es vezetésük után már későn jött a Duna-partiak igyekezete. A hazaiak minden játékelemben feljavultak, tartották 4-5 pontos előnyüket, és 25:20-szal zártak – 1:1.

A harmadik játékrész első felében is aktívabbak voltak a hazaiak, de igyekezetük ellenére elhúzni nem tudtak. A komáromiak a játszmában egyszer sem vezettek, mindössze egyszer egyenlítettek 14:14-re. Mivel a Duna-partiak a nagyobb hazai nyomás ellenére sem változtattak taktikájukon, a hazaiak egyre bátrabban és pontra törőbben játszottak, ami komoly hazai fölényt eredményezett. A játszmát a hazaiak nyerték 25:18-ra – 2:1.

A negyedik, utolsó szett sem hozott fordulatot. A komáromiak nem találtak ellenszert a hazaiak zúduló rohamaira, halmozták a ki nem kényszerített hibákat, a gyenge adogatásfogadásuk pedig lehetetlenné tette a pontos feljátszásokat a támadáshoz, ami ajándékpontokat jelentett a hazaiaknak. A bajnokság döntőjében, egy játszmában öt elrontott szerva soknak bizonyul, a győzelembe kerülhet. Az utolsó szettet osztálykülönbséggel nyerték a hazaiak 25:11-re, a mérkőzést pedig 3:1-re.

Robin Pělucha, a komáromiak vezetőedzője tárgyilagosan értékelt: „Gratulálok a hazaiaknak bátor és célratörő teljesítményükhöz. Mi a döntőben nem vártunk könnyed háromgyőzelmes sikert. Ezen a meccsen sok minden nem úgy történt, ahogy mi szerettük volna. Remélem, okulunk belőle.”

Mivel a sorozat állása még így is 2:1 a komáromiak javára, holnap Komáromban újabb meccslabdája lesz a hazaiaknak legnagyobb klubtörténeti sikerük elérésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?