Feltámadó reménnyel ünnepeljünk!

Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából? – olvassuk a kérdést Szent Márk evangéliumának utolsó fejezetében. A Jézus sírjához siető asszonyok tanakodtak így aggódva és tanácstalanul húsvét reggelén. Igen nagy volt ugyanis az a kő – jegyzi meg a szentíró. Ám a sírhoz érve – folytatódik a történet – az asszonyok látták, hogy a kő el volt hengerítve. Sőt, sokkal több történt, mint amit remélni mertek volna. Szerették volna meghalt Urukat még egyszer látni és illatos kenettel megkenni, az ottani és akkori temetkezési szokások szerint, és íme, nem csak a nagy kő volt elhengerítve a sír bejárata elől, hanem az égi hírnöktől megtudták, hogy a halott Úr Jézus feltámadt, azért nincs már a sírban.

Vajon ki fogja elhengeríteni a követ reményeink sírjától? Ki hengeríti el nekünk a bűnök súlyos kövét? Vajon ki hengeríti el nekünk a családi és személyes élet gondjaiból fakadó aggodalmak kövét? Ki hengeríti el nekünk a követ, amely szeretteink sírját fedi? És ki hengeríti el a világjárvány okozta veszteségek, félelem, féltés, betegség, gyász sokakat súlyosan lehúzó nagy kövét? Talán ilyen és ezekhez hasonló kérdések kavarognak bennünk, amikor olykor könnybe lábadt szemmel gondolunk azokra, akik hosszú ideje nem találkozhattak szeretteikkel, akik magányosan élik már jó ideje otthonuk mozgásterére leszűkült mindennapjaikat, akik nem látogathatóak a kórházban vagy az idősek otthonában, s akik a látogatási tilalom miatt szinte tehetetlenül és összeszorult gyomorral, szeretett betegüktől fizikailag távol élik át a kimerítő várakozás napjait, vagy pedig, akik szeretett családtagjuk, sőt családtagjaik elvesztése felett átérzett fájdalmukat próbálják feldolgozni éppen…

Idén is elérkezett, a nehéz hónapok forgatagában felvirradt húsvét ünnepe. Ez a kijelentés nem érzéketlen, a jelen állapotokkal ellentétben álló örömhírhirdetés kíván lenni, egyáltalán nem. Mert mikor máskor, ha nem a halálsötét éjszakában van a legnagyobb szükség a felvirradó fénysugár reményére? Húsvét idei ünnepével is felvirrad számunkra a feltámadt Krisztustól kapott remény. Ő adta s adja vissza az ember reményét, és ezzel együtt életének értékét és célját is. Krisztus, a Megváltó az, aki nemhogy elhengeríti bűneink kövét, hanem kegyelme által lelkünket új életre támasztja, amikor bocsánatkérésükre válaszolva örömmel megbocsát. Ő az, aki minden családi vagy egyéni gond elviseléséhez bíztatást nyújt: bátorság, ne féljetek! Békéjét adja, mint feltámadása után tanítványainak. Próbáljuk csak ki, fohászkodjunk őszintén, szívből, bármilyen körülmény közepette. Valamint Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk biztos záloga is, hisszük a feltámadást, hisszük az örök életet, és ennek a hitnek vigaszában tekintünk elhunytjainkra, de bízunk saját örök boldogságunkban is. Ami pedig a már több mint egy éve húzódó világjárvány miatt minket érintő nehézségeket és türelempróbát is illeti, emberi törékenységünk tudatában megint csak arra a tapasztalatra jutunk, a hit erős kapaszkodó, az élő Krisztusba vetett hit, az élő kapcsolat vele sok dologban gyógyír számunkra, erőforrás, kapaszkodó. Húsvét ünneplése ezt a kapcsolatot, ezt a mondhatnánk, töltekezési pontra való csatlakozásunkat kívánja megszilárdítani. Mert az ünnep kínálta megállás mindig erre is szolgál.

Ne gyászoljuk hát az eltemetett reményeket! Húsvét idei ünnepe is – még ha más is, mint régen volt, a sokéves megszokott formájától a múlt évhez hasonlóan még az idén is eltérő – hozzon új lelkesedést életünkbe, és bizakodást, hogy mindennek lehet értelme, hogy még a megpróbáltatások is jobbá formálhatják, csiszolhatják a lényegesre figyelő, a másokkal szeretettel törődő jellemünket. A mindennapi élet keresztjeinek hordozásakor is Jézus Krisztus győzelme adjon lelkesedést a kitartáshoz, az örök boldogság reménye pedig vigaszt bárminemű földi szomorúságban. Krisztus feltámadásának ünneplése töltse meg örömmel mindannyiunk szívét. Ez nem könnyelműséget jelent, hanem hatalmas erőt, hogy mind többen lelkiekben gazdag és szeretni képes emberekként haladjunk át ezen a történelmi korszakon is…

Molnár Tamás római katolikus lelkipásztor, egyházjogász

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/13-14. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene