John Lennon és Yoko Ono legendás találkozása

Vasárnap

A rocktörténet egyik legmeghatározóbb szerelmes- és alkotópárja már találkozásuk pillanatától kezdve megosztotta a nagyközönséget. 

Kapcsolatukról néhány éve Urbán Klára is írt, akkor így olvashattak róla:

1966. november 9-én John Lennon betévedt a londoni Indica Gallerybe Yoko Ono kiállítására (Paul McCartney verziója szerint már 1965-ben összefutottak, s rögtön egymásba habarodtak: éjszaka forró volt a telefondrót). Ono egy cetlit nyomott a kezébe, ez volt olvasható rajta:

Lélegezz.

Majd még egyet:

Gondolkodj.

A fehérre festett teremben egy létra állt, s amikor Lennon felmászott rá, a nagyító alatt azt olvasta:

Igen.

Ono a performansza végén 9 shillingért felajánlott egy imaginárius szöget a híres Beatles-tagnak, hogy beverheti a falba. Imagináriusan. Állítólag nem is sejtette, ki volt az a fura, szemüveges férfi, aki hajlandó volt az együttműködésre. De tetszett neki, s másfél évig telefonhívásokkal, levelekkel bombázta; de Lennon akkor még Cynthia Powell-lel élt házasságban. Amikor Cynthia szóvá tette az éjszakai telefonokat, Lennon azzal nyugtatta, hogy Ono csak pénzt akar tőle szerezni az „avantgarde baromságaira”.

 

A bomba akkor robbant, amikor Cynthia 1968 májusában Görögországból hazaérkezve az asztalnál, teát szürcsölgetve találta férjét és Onót, s a nő az ő fürdőköpenyében ücsörgött. Azonnal beadta a válópert, és rövidesen el is vált az akkor 28 éves Lennontól; utóbbi elvesztette fia, Julian feletti felügyeleti jogát. Ono előző házasságából származó lányát, Kyokót a volt férj, Anthony Cox 1971-ben elrabolta, s minden kapcsolatot megszakított köztük. John és Ono 1969. március 20-án Gibraltárban mondta ki a boldogító igent. 

 

Hogy mi köze volt Yoko Onónak a Beatles felbomlásához, arról az alábbi cikkben olvashatnak.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?