Esküszünk

Asztʼ mégis. Rabok voltunk mostanáig, rabok leszünk ezután is, politikai játszmák rabjai, a kényelmünk rabjai, rossz szokásaink, függőségeink, kényszerképzeteink, rosszul értelmezett hagyományok rabjai. Igen könnyen és olcsón hagyjuk magunkat megvásárolni a jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok bölcsességével altatva el lelkiismeretünket. Így volt ez mindig, amiből elég könnyű arra következtetni, hogy így is lesz. Egyre szofisztikáltabb módon, de így. A napokban többször is eszembe jutott, hogy szegény Sándorunk, a Petőfi most forog a sírjában, látván, mit csináltunk, hagytunk csinálni mi, olvasók a sajtószabadsággal. Hiszen mi hagytuk és hagyjuk, hogy az állam, azaz a mi nevünkben is olyanokat emeljenek piedesztálra, akiktől ő már 173 éve is óvta a hazát. Aztán én is megvigasztaltam magam (elaltattam gyorsan a lelkiismeretemet): ó, hisz szegénynek sírja sincsen, abban ugyan nemigen foroghat. Akkor meg minden jól van, kitűzzük a kokárdát, megkoszorúzzuk a szobrát, elmondjuk a versét, és megnyugszik a mi lelkünk.

No, de hoppá, nem a honfiúi és honleányi esküről akartam én most értekezni, annál is inkább, mert március idusán már jóval túl a pedagógusokra gondoljunk inkább, köszöntsük, vagy ha nem, legalább csendben tiszteljük őket mindazért, amit nap mint nap megtesznek a gyerekeinkért, és imádkozzunk azért, hogy minél többen legyenek, akik pedagógusi esküjüknek eleget téve nemcsak tanítják, hanem valóban úgy nevelik őket, hogy időben felismerjék az álságot (a sajtóban is), hogy legyen kellő tartásuk visszautasítani a borítékban vagy számlára kapott rabságot.

Aztán itt van, éppen ebben a lapszámban az eskük esküje, az esküvő, mely eredetileg szintén egy életre szólt, viszont mára a szabadságvágyunk leginkább e téren látszik megtestesülni. Nem véletlen hát, hogy a válások történetével is itten foglalkozunk. A magyar nyelv értelmező szótára szerint az eskü emelkedett körülmények között tett önként vállalt fogadalom, valamilyen nyilatkozatnak vagy ígéretnek az ünnepélyes megerősítése. S míg a romantikus regények hősei a barátnak vagy akár ellenségnek négyszemközt tett szóbeli esküjüket sem szegték meg soha, akár életük árán is megtartották, manapság az ünnepi emelkedettség, a tanúk és hitelesített szerződések sem tartják vissza az embert, hogy bármilyen esküjét felrúgja. Hogyan is tartaná, mikor maga a szó is elveszítette jelentését, olyan töltelékként használjuk, mint az izét. Esküszöm, meghalok, ha még egyszer ezt mondod, aztán ugye csak nem halunk meg, legalábbis ettől nem. Vezetőink is felesküsznek országalmára, koronára, alkotmányra, erre-arra, aztán csak a Jóisten tudja, miket cselekszenek a hátunk megett, sőt olyik annyira képünkbe bele, hogy el sem hisszük, esküszegő, hiszen akkor takargatná. Csak a haláluk után derül ki mindig, mit is műveltek velünk. Szóval az eskü mint olyan devalválódott jócskán, lehet, ezért van az, hogy az esküvő is egyre kevesebb, minek ehhez papír, mondják egyre többen, s ha innen nézem, igazuk van. Ha nem gondolom komolyan, ha csak próbaegyüttélés az egész, akkor tényleg minek. Viszont ha tényleg komolyan gondolom, hogy egy életen át felelősséget vállalok azért a másikért, és vele együtt magamért, akkor ezt emelkedett körülmények között is megteszem.

És ez a kegyetlen időszak most erre is lehetőséget adott, megmutatva, hogy valóban vannak még mindig, akiknek fontos a másik hivatalos felvállalása. Hiszen amikor szinte senki sem bámulhatja irigykedve a habos, fodros, csipkés menyasszonyi ruhát, amikor nincs kinek show-műsort szervezni csokordobálással, vőféllyel, tortákkal, rózsákkal, égő gyertyákkal, amikor nem lehet világgá kürtölni, hogy lakodalom van a mi utcánkban, akkor is köttetnek házasságok. Most is vannak esküvők, szájmaszkban, kesztyűben, távolságtartással, s ami a legfontosabb, a jövőbe vetett hittel.

Áldás rájuk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/12. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

gyönyörűen celofánba csomagolva, mint a földszagú virágüzletekben, mikor az eső szürke és zöld tükrökké változtatja húsvét VASÁRNAPját;

Vladimir Nabokov: Pnyin professzor