Norvégia uralkodói

Ahhoz, hogy megértsük ezt a rokoni kapcsolatot, szükség van egy kis történelmi áttekintésre. A jelenlegi Norvégia nem mindig volt ilyen erős, múltja meglehetősen összetett. Csupán 1905-ben lett független ország, előtte közel száz évig Svédországgal alkottak uniót, ám ez inkább volt alá-fölérendeltségi viszony. Norvégia előtte sem rendelkezett szabad akarattal, háromszáz évig ugyanis Dánia tartománya volt. A középkorban sem élvezhette a szabadságot, néha független volt, máskor Dánia része, mindez attól függött, épp ki ült trónon, ki milyen csatát nyert.

Az első király

Amikor 1905-ben úgy döntött a norvég parlament, hogy nem kér többet a Svéd Unióból, király nélkül maradtak. Egy dán királyi herceg, Károly lett a tökéletes jelölt, aki VII. Haakon néven lett a Független Norvégia első királya. Károly, a dán király másodszülött fia – az elsőszülött Keresztély Dánia királya lett –, ráadásul anyja révén svéd, így a skandináv vonal is megmarad. Ám tökéletes jelölt amiatt lett, hogy a felesége, Matild a brit király leánya volt, és a gyengélkedő Norvégiának igencsak jól jött a brit nagyhatalom támogatása. Így lett a dán hercegből és a brit hercegnőből norvég királyi pár. 1906-ban koronázták meg őket. Károly felvette egy középkori norvég király nevét, így lett ő VII. Haakon, Sándor fia pedig Olaf.

Ma már nehéz elhinni, de több mint száz évvel ezelőtt Norvégia nem volt gazdag ország. Az, hogy évszázadokig nem volt önrendelkezésük, kizsákmányolással is járt. Az ország állapotára való tekintettel az újdonsült királyi pár igyekezett szerényen élni – ez a hagyomány egyébként máig megmaradt. Haakon ezzel a hozzáállással, szolidságával, pártatlanságával elnyerte a nép szeretetét. Igazi monarchista uralkodó volt, mindig ragaszkodott a parlamentáris elvekhez, ezért maradhatott semleges Norvégia az első világháborúban is, a kormány és az uralkodó törekvéseinek köszönhetően.

A második világháborúban már nem voltak ilyen szerencsések. A családnak el kellett hagynia Norvégiát, ha nem akartak a náci Németországgal szövetségre lépni. Londonba menekültek, itt hoztak létre emigráns kormányt, Haakon király innen támogatta országát. Népe még inkább megszerette őt ez idő alatt, a támogatásért, amit nyújtott. Amikor a háború után hazatért, hatalmas tömeg fogadta őt és családját. Haakon, ahol csak tudott, segített Norvégia újjáépítésében. Ötvenkét évig uralkodott, nyolcvanöt évesen hunyt el, trónon a fia, Olaf követte.

Olaf, az olimpikon

Olaf számára nem volt idegen az uralkodás, a politika, édesapjától már korán megtanulta, milyen a jó uralkodó. Sikerrel is járt, hiszen népe annyira szerette, hogy még életében szobrot állíttatott neki. Nagyon jó kapcsolata volt Haakonnak és Olafnak, a király gyakran kikérte fia véleményét, főleg a második világháború idején, amikor szükség volt minden józan álláspontra.

Olaf sportos fiatalember volt, a boldog békeidőkben még aranyérmet is nyert az amszterdami olimpián vitorlázóversenyen. Unokatestvérét, Márta hercegnőt vette feleségül, a svéd király unokáját. Ez politikai döntés is volt, hiszen annak a svéd királynak az unokáját tették (volna) meg norvég királynénak, akitől elvették a norvég trónt. A házassággal a feszült viszony Norvégia és Svédország között megszűnt, mintegy békejobbot nyújtottak egymásnak. Csakhogy Márta hercegnő nem élte meg azt, hogy királyné lehessen. Férje trónra lépése előtt három évvel meghalt. Ám előtte született három gyermekük, Ragnhild és Asztrid hercegnő, valamint Harald herceg, a trónörökös.

Márta hercegnő halála után Olaf feleségül kérte a szintén özvegy brit anyakirálynőt, Erzsébetet – II. Erzsébet királynő édesanyját –, ám ajánlatát elutasították. Szerencsére nem lett belőle sértődés, a két ország és a két özvegy uralkodó között nem romlott meg a kapcsolat. Így aztán a király több mint harminc évig királyné nélkül uralkodott, életét az országának szentelte. A nyolcvanhét esztendős király halálakor egész Norvégia gyászolt.

Hős szerelmes

1991-ben lépett helyére V. Harald. Ő maga Norvégia élő történelme. Felmenői között tudhatja a dán, a svéd és a brit uralkodókat. A 14. század óta ő az első olyan király, aki Norvégiában született.

A második világháború alatt menekülni kényszerült a család: Harald édesapja és nagyapja Angliából vezette az emigráns kormányt, Márta hercegnő és gyermekei pedig az Egyesült Államokba, Washingtonba menekültek, a háború végeztével egyesült újra a család.

Apja nyomdokaiba lépve Harald is érdeklődött a sport iránt, ő is részt vett néhány olimpián, ám érmet nem szerzett. Igazi hősszerelmes, hiszen kilenc évet várt arra, hogy feleségül vehesse kedvesét. Sonja Haraldsen, a kiszemelt királynéjelölt nem rendelkezett semmilyen ranggal, így Harald édesapjának, a királynak, a kormánynak és az országgyűlésnek is engedélyeznie kellett a frigyet. Az ifjú Harald kijelentette, vagy engedélyezik a házasságot, vagy agglegény marad. Ez utóbbi esetén nem lesz trónörökös, és a monarchia is veszélybe kerül. Így aztán teljesítették kívánságát, és amikor ötvennégy évesen a trónra került, mellette volt Sonja, a felesége.

Két gyermekük született, Márta Lujza hercegnő és Haakon, a trónörökös. Neki már egyszerűbb volt a dolga a házasság terén, mint az édesapjának, mindenféle fennakadás nélkül vehette feleségül Mette-Marit, a nem nemesi származású kedvesét, akinek már volt egy gyermeke. A házasságkötés után a koronahercegnek is lett kettő, Ingrid Alexandra hercegnő és Sverre Magnus herceg, így a trónutódlás miatt egy darabig nem kell aggódnia a norvég királyi családnak.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/10. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene