Csehországban a bérek száz százalékára emelik a táppénzt

Andrej Babiš

A bérek szász százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban – döntött hétfőn este a cseh kormány.

Jana Maláčová munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta: a kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a koronavírussal fertőzött személyeket, illetve a velük kapcsolatba került embereket az otthonmaradásra és a karanténba vonulásra. Eddig az alkalmazottak keresetük 60 százalékát kapták megbetegedésük esetén. Sokan ezért, amennyiben állapotuk nem volt súlyos, betegen is igyekeztek munkába állni, hogy elkerüljék jövedelmük csökkenését.

A kormány intézkedését kedden a képviselőház, szerdán pedig a szenátus is megtárgyalja, várható, hogy mindkét testület elfogadja, és az államfő aláírása után azonnal életbe léphet.

A több mint 250 embert foglalkoztató vállalatoknál ugyanakkor már szerdától kötelező lesz a rendszeres koronavírus-tesztelés. Ezt az intézkedést a kormány eredetileg péntektől tervezte bevezetni, de tekintettel a romló járványhelyzetre, életbe lépését két nappal előrehozták. Péntektől az 50 személynél többet foglalkoztató cégeknek is kötelező lesz a tesztelés.

Szintén kormánydöntés alapján felújítják a koronavírus elleni cseh vakcina fejlesztésének munkálatait. Ezeket tavaly nyáron állították le, arra való tekintettel, hogy több külföldi cégnél előrehaladottabb állapotban volt a vakcinafejlesztés. A kormány most úgy vélte, ennek ellenére is érdemes tovább folytatni a kutatásokat.

Csehországban egy éve, tavaly március elején tört ki a koronavírus-járvány, az áldozatok száma hétfőn meghaladta a 20 500-at. Az elhalálozások napi átlaga több mint 150, a halottak napi száma legutóbb december közepén volt száz alatt. Az aktuális igazolt fertőzések száma mintegy 150 ezer.

Továbbra is rendkívül leterheltek a cseh kórházak. Hétfőn több mint 7000 személyt kezeltek a kórházakban, közülük több mint 1500 állapotát az orvosok súlyosnak minősítették. A covidos szabad kórházi ágyakból mindössze 170 szabad jelenleg, ami az összes speciális ágy 14 százaléka. A cseh kormány a súlyos helyzet kezelése érdekében a szomszédos Németországhoz és Lengyelországhoz fordult segítségért.

Az oltási kampány folytatódik. Csehországban hétfőig már több mint 650 ezer személyt oltottak be koronavírus elleni vakcinával, mintegy 250 ezren pedig a második dózist is megkapták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?