A Telex kapta az idei #AllForJan-díjat

telex

Az idei #AllForJan-díjat idén a Telex kapta.

A Ján Kuciak emlékére létrehozott nemzetközi elismeréssel a lap munkatársainak sajtószabadság melletti kiállását, és az elmúlt hónapok munkáját értékelték – közölte a Telex.

A díjat a lap főszerkesztője vehette át a European Magazine Media Association (EMMA) és a European Newspaper Publishers’ Association (ENPA) által szervezett csütörtöki konferencián a Media for Freedom Summiton.

Ezt a díjat minden évben azok a közép-kelet-európai újságírók nyerhetik el, akik a szakmai munkájuk során hűek maradnak olyan értékekhez, mint a nyitottság vagy a bátorság, és kompromisszumok nélkül számolnak be a fontos társadalmi témákról.

Munk Veronika szerint ez a díj is annak a megerősítése, hogy érdemes kiállni alapvető újságírói értékek mellett.

A közönségünk egyre nagyobb, és elkötelezettek vagyunk a tényalapú, pártatlan újságírás mellett, amit a következő évtizedekben is folytatni szeretnénk”

– mondta Munk Veronika, aki szerint ez a díj minden támogatójuknak szól.

Az újságírás akkor sikeres, ha az emberek bíznak benne, különösen olyan időkben, amelyek nem szeretik a valóságot és a tényeket. Az általunk odaítélt díj ötvözi munkájuk magas színvonalát és felelősségüket abban, hogy olyan médiumot működtessenek, ami az igazságosság, a tények, a szabadság és a demokrácia oldalán áll”

– mondta Peter Bárdy, a zsűri elnöke és az Aktuality.sk főszerkesztője.

A díjat, amelyet a Ringier Axel Springer Media alapított, második alkalommal osztják ki kelet-közép-európai újságírók között. Tavaly Tomasz és Marek Sekielskit díjazták „Ne mondd el senkinek” című, lengyelországi pedofilbotrányokat feldolgozó dokumentumfilmjükért.

A zsűri tagja voltak: Lech Wałęsa Nobel-békedíjas lengyel politikus, a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítója, volt lengyel államfő, Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, Mark Dekan, a Ringier Axel Springer Media AG CEO-ja, Iveta Radičová szlovák szociológus, politikus, Szlovákia korábbiminiszterelnöke, Valdo Lehari Jr., az ENPA elnöke és Bárdy Péter, az Aktuality.sk szlovák oldal főszerkesztője.

(telex.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?