A mutációk indokolta veszélyhelyzet

parlament k
Pozsony |

Nagyon éles vita alakult ki a parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló tárgyalás során. Az ellenzék, elsősorban a szélsőjobboldali képviselők a kormány járványkezelését bírálták, a nem is olyan régen még a maszkviselést elutasító Milan Mazurek most a szakértőket és tudósokat védve támadta a Matovič-kabinetet.

A kormány az új törvény szerint ismételten meghosszabbíthatja a veszélyhelyzet időtartamát, és ezt meg is tette február elején, ám mindezt a parlamentnek is jóvá kell hagynia 20 napon belül – erről zajlott a parlamenti vita szerdán és csütörtökön.

A vonatkozó határozati javaslatot az igazságügyi minisztérium nyújtotta be – az indoklásban elsősorban a brit mutációra hivatkozva tartják szükségesnek a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Ez ugyanis a minisztérium szerint a közhatalom legfontosabb eszköze ahhoz, hogy hatékonyan harcolni tudjon az emberek életét és egészségét veszélyeztető, kiszámíthatatlan járvány ellen, ilyen formában tudja csak korlátozni az emberek mozgási és gyülekezési jogát, hogy megelőzze a betegség terjedését. A kormányhatározat szerint a járványügyi helyzet törésponthoz érkezett, az intézkedéseken múlik, hogy javulni, vagy romlani fog a helyzet.

„Feltétlenül úrrá kell lenni a helyzeten, és az oltásokkal kell azt stabilizálni”

– áll a határozatban, mely szerint a növekvő esetszámnak köszönhetően a vírus mutálódhat, és veszélyeztetheti a vakcináció és a járványügyi intézkedések sikerességét. „Nem hagyhatjuk magukra az embereket” – mondta a parlamentben Mária Kolíková. A veszélyhelyzet meghosszabbításának indoklásával több kormánypárti képviselő sem értett teljesen egyet – Ondrej Dostál, az SaS képviselője például azt mondta, ő sem teljesen elégedett, még mindig lenne hová javulni. A hírek szerint azonban a kormánypártok között konszenzus volt arról, hogy fenntartásaik ellenére elfogadják a hosszabbítást.

A parlamenti vitában egyértelműen látszott, hogy a kormánypárti és az ellenzéki, elsősorban a szélsőjobboldali képviselők teljesen máshogy látják a járvány sújtotta Szlovákiát. Az ĽSNS volt és jelenlegi tagjai ugyanis azzal vádolják a kormányt, hogy a veszélyhelyzet fenntartásával tulajdonképpen tekintélyelvű, fasiszta rendszerben gyakorolja a hatalmát.

„A templomokat még a kommunisták sem záratták be” – mondta Rastislav Schlosár, az ĽSNS képviselője, aki szerint a kormány nem közölte az indoklásban, milyen hatással lesz az emberek életére a meghosszabbított veszélyhelyzet, sem azt, mi alapján akarják mégis fenntartani a rendkívüli állapotot. Ennél vérmesebb érvelést mutatott be Milan Mazurek, az ĽSNS korábbi képviselője: ő egyenesen azzal támadta a kormányt, hogy sokkal több emberéletet lehetett volna megmenteni, ha Igor Matovič nem erőlteti az országos teszteléseket, hanem hallgat a járványügyi szakértőkre, akik azt ellenezték. Mazurek ugyanakkor októberben és novemberben is részt vett azokon a tüntetéseken, ahol a demonstrálók maszk nélkül tiltakoztak a kormány járványügyi intézkedései ellen, és számtalanszor kelt ki élesen a maszkhasználat ellen – holott az általa is emlegetett szakértők alapvető fontosságúnak nevezik a maszkviselést a járványkezelésben.

Mária Kolíková igazságügyi miniszter a szélsőjobboldali képviselőkre reagálva ostobaságnak és dezinformációnak nevezte az általuk elmondottak nagy részét. „Ez az önök véleménye, az önök felelőssége. Én ezt felelőtlenségnek tartom, így nem figyelmeztetik az embereket a mindenki által ismert veszélyre” – jegyezte meg.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról ma 11 órakor szavaz a parlament.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?