A farmerfestés 6 szabálya

Fotó: Shutterstock

Ahogy azt a divat rovatunkból megtudhattuk, idén ismét virágkorát éli a festett farmer. Az alkotás javítja a hangulatunkat, kikapcsol, és a farmerfestéssel még a ruhatárunkat is feldobhatjuk. Gyerekekkel is kipróbálhatjuk, garantált lesz a sikerélmény. De hogyan is kezdjünk hozzá?

1. Készítsük elő a terepet. Keressünk egy megunt farmert, amelyet szívesen felújítanánk. A munkafelületet borítsuk be régi újságokkal – csak ne Vasárnappal, hiszen ebben évek múltán is találunk érdekes, érvényes olvasnivalót –, vegyünk fel gumikesztyűt – ez azért fontos, hogy ne legyen ujjlenyomatos a ruhánk –, és készítsük elő a festékeket.

2. Csináljunk próbafestést. Ha még soha nem festettünk farmerra, tegyünk próbát egy kidobni szánt farmerral. Erre azért van szükség, mert az anyagon teljesen máshogy viselkedik a festék, mint a papíron.

3. Miután kitaláltuk a mintát, ragasztószalaggal jelöljük ki a farmeron, hogy hol fogunk festeni. Ez a vonalvezetésben nagy segítség lehet. Ha nem tartjuk magunkat tehetségesnek, akkor is próbáljuk ki, hiszen különféle színes absztrakt vonalakat, alakzatokat bárki tud festeni.

4. A végső festés előtt rajzoljuk fel a mintát ceruzával vagy tollal, így tudunk javítani, alakítani rajta.

5. Jöhet a festés! Válasszunk jó minőségű textilfestéket, olyan ecseteket, amelyek szőre nem hull, és engedjük szabadjára a fantáziánkat.

6. Mielőtt a farmer másik oldalát is elkezdenénk festeni, várjuk meg, amíg teljesen megszárad az anyag – hajszárítóval gyorsítható a folyamat. Felpróbálás előtt is várjunk, nehogy a festés tönkremenjen. Ezután a farmer ugyanúgy mosható, szárítható, hordható, mint régen.

 

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/8. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?