Marosz Diána: A dolgozó nő egy napja karantén idején

Kép: Adrian Vavro

Nyár végén elvállaltam egy könyvfordítást. Történelmi téma. Tudtam, hogy nagy kihívás lesz, de úgy éreztem, megérdemlem végre, hogy valami komolyabb „intellektuális” munkát is végezzek.

Könyvnyi terjedelmű fordításokon utoljára akkor dolgoztam, amikor még nem voltak gyerekeim. Mindig is csodáltam az olyan embereket, akik csemetéik jelenlétében képesek szellemi munkát végezni. Sosem voltam az a Lackfi János típus, aki saját bevallása szerint kiválóan tud alkotni, ha az összes gyereke ott ugrál körülötte. Hát köszi. Amikor mondjuk elkezdek fordítani egy tízsoros mondatot a demarkációs vonalakról, és a hatévesem közben percenként jön, hogy anya, kakilni megyek, anya, kérek vizet, anya, unatkozom, anya, szerinted milyen színűre színezzem ki a királylány ruháját, anya, velem foglalkozz… akkor hajlamos vagyok kétségbeesni. Te jó ég, egy óra alatt fél mondatot fordítottam le a 350 oldalas könyvből??

Volt bennem egy kis félsz az elején: mi lesz, ha újra bezárják az óvodákat, mint tavasszal? Hogyan fogom Cilike, a háztartás meg a tanári munkám mellett határidőre megcsinálni a fordítást? És tessék. Az ovi a téli szünet után zárva maradt. Bizonytalan ideig.

Ötkor kelek, hogy a reggeli csendben minél többet tudjak dolgozni. Előtte gyorsan bedobok egy mosást. Cilike hétalvó – ha oviba kell menni, kínkeservesen lehet csak felébreszteni. Ha viszont nincs ovi, felébred hatkor, és kitrappol hozzám. Anya, én itt akarok lenni veled! Lefektetem a nappaliban, csak a kislámpát hagyom égve, vaksin silabizálom a fordítandó szövegemet. Fél óra elteltével Cilike végleg felébred. Na jó, moss arcot, öltözz fel, és gyere reggelizni. Ezeket a vezényszavakat megismétlem tízszer. Hússzor. Nem nagyon hatnak. Közben persze nem bírok dolgozni, mert asszisztálni kell, hogy flottul menjen a dolog. Kelteni kell a két nagyot is, kezdődik az online tanítás. Kimosott a gép, kiráncigálom a ruhát, aztán majd valamelyik gyerek kiteregeti. Vagy nem.

Próbálok Cilikével alkudozni: Cilikém, te most szépen játsszál, én meg dolgozom. Majd, ha kész leszek a mai adagommal, és elküldöm a tanítványaimnak is az aktuális feladatokat, együtt is játszunk. De mit játsszak? – néz körül Cili kétségbeesetten, mintha egy fia játék sem lenne nálunk. Pedig az egész lakást elárasztják a barbik, babakonyhák, foglalkoztató füzetek, színezők, műanyag vicikvacakok (apa minden hülyeséget megvesz). Ha szerencsém van, a tizenöt általam ajánlott játék közül valamelyikre végül rááll, és egy ideig tudok dolgozni. Közben mondjuk ötször odajön különböző indokokkal. Tizenegy körül megjelenik Sebi: Anya, lesz ebéd? Lesz – mondom megadóan, és megyek a kamrába körülnézni, mit is lehetne főzni. Valami gyorsat és egyszerűt. Ebéd után kegyesen engedélyezek némi mesenézést, de résen kell lenni, mert Cili magától nem hagyja abba, hiába egyezünk meg a megnézhető epizódok számában. Ha figyelmeztetem, dührohamot kap. A nagyok közben elvannak, mindegyik a saját szobájában. Képesek egész nap a kütyüik fölött tespedni. Sebi legalább minden nap kimegy sétálni, Ajnus viszont bevackolja magát a fotelba, és „angolul tanul”, vagyis órákig angol filmeket néz. Ez már kóros, veszekszem is vele. De az tény, hogy a karantén alatt az angoltudása hihetetlenül sokat fejlődött.

Délután ki kéne vinnem Cilikét levegőzni, de rettenetesen makacs, nem akar kimenni. Nem akar meleg nadrágot venni, sálat meg végképp nem. Mire sikerül felöltöznünk, teljesen lefáradok.

Este felgyorsulnak az események, közös játék, vacsora, Ajnussal tanulás a felvételire. A rendrakást hanyagolom. Vagy megcsinálják a többiek, vagy nem. Eddigre már lemerülnek az energiakészleteim, alig várom, hogy Cili eljusson az ágyig. Ez sem egyszerű folyamat ám. Rettenetesen irigylem az olyan szülőket, akik hétkor ágyba dugják jólnevelt csemetéjüket, aki aztán percek alatt álomba szenderül. Persze egyedül. Mi valamit nagyon elrontottunk, nekünk egyik gyerekünk sem volt ilyen. Cili is csak velem hajlandó elaludni. Bármilyen korán kel, kilenc-tíz előtt lehetetlen ágyba dugni. Meseolvasás (ha nincs túl késő), éneklés (félálomban), és vége. Menthetetlenül elalszom Cilivel együtt. Előtte még beállítom az ébresztőt ötre. Holnap is vár a fordítás.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/8. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?