Várjuk a tavaszt!

palánta

Lassan itt a várva-várt tavasz, de addig még sok teendőnk van: vetőmagokat vásárolunk, palántát nevelünk, sőt, néhány hidegtűrő zöldséget már vethetünk is a kertben.

A tavaszi munkák legfontosabb kellékei a vetőmagok, ezért megéri jó minőségű vetőmagokat vásárolni. A vásárolt vetőmagok többnyire csávázottak, így a leggyakoribb betegségeknek ellenállnak, és csírázóképességük is megfelelő.

Az előző évekből megmaradt magok csírázóképességéről meg kell győződnünk: egy lapos tányérba itatóspapírt (vattát) fektetünk, benedvesítjük, és 100 szem magot terítünk szét rajta. Az edényt letakarjuk alufóliával, meleg helyre állítjuk, és gondoskodunk róla, hogy a papír mindig nedves legyen. Néhány nap múlva számoljuk meg, hogy hány mag hozott egészséges csírát – ebből láthatjuk, hogy a mag alkalmas-e a vetésre. A 80%-nál kisebb mértékben csírázó magot nem érdemes elvetni.

Hogyan neveljünk palántát?

A hajtatáshoz és a korai szabadföldi termesztéshez a magból palántát nevelünk, és majd azt ültetjük a végleges termőhelyre. A palántát kis területen, sűrű állományban fel lehet nevelni, így kevesebb fűtőanyagra van szükség, mintha a növényt az állandó helyére vetnénk a növényházba vagy a fűtött fólia alá.

A palántaneveléshez jó minőségű palántaföldre van szükség, amit gazdaboltban is be lehet szerezni. A földkeveréket balkonládába tesszük, amit kb. a háromnegyedéig töltünk fel; kicsit tömörítjük, majd beöntözzük, hogy a láda alján lévő furatokon megjelenjenek a vízcseppek. Ekkor a talajra szórjuk a vetőmagokat, és betakarjuk földdel. A felső talajt már nem öntözzük intenzíven, célszerű csak vizet permetezni rá, így nem tömörödik, és a magok könnyebben csíráznak. A ládát a kelésig lefedhetjük kartonpapírral, ebben a fejlődési szakaszban ugyanis fényigénye nincsen a magoknak, csak hőigénye. Kelésig tartsuk 20–22 ˚C fokos helyen.

A palánta nevelése lehetséges cserépben vagy tápkockában is, ami különösen fóliasátrakban eredményes. Vethetünk szaporítótálcába, tőzegcserepekbe, tőzegkorongokba is. Utóbbiak hátránya, hogy nedvesen tartásukhoz gyakran kell locsolnunk, előnyük viszont, hogy velük együtt kiültethetjük a palántát.

Ötlet

Házi módszerként fél tojáshéjba is vethetünk magokat, de ha a héjakat tojástartóba tesszük, óvatosan locsoljunk, mert a tartó bepenészedhet. Kevés földanyag fér a héjba, de a kelő növény a tojáshéjból is tápanyaghoz jut.

Ha kikeltek a növények

A kis növénykéknél oda kell figyelni a fény és a hőmérséklet kényes egyensúlyára. Legjobb, ha világos ablakba tesszük a őket, ahol a hőmérséklet nem emelkedik 20 ˚C fok fölé. Így a palánták lassabban fejlődnek, de arányosak, erősek, zömökek lesznek, s nem nyúlnak meg.

Ha elérik a 4–6 leveles állapotot, megkezdődhet a pikírozás, azaz a tűzdelés. A növényeket egyenként külön edényekbe ültethetjük, akár tejfölös vagy joghurtos dobozokba is lehet. Átültetés előtt a dobozok alján vágjunk lyukakat, hogy elkerüljük az öntözővíz felgyülemlését. Ha az időjárás engedi, és napközben 16–18 fokos a hőmérséklet, akkor kitehetjük palántáinkat a szabadba, napos, szélvédett helyre, de éjszakára vigyük be őket, nehogy megfázzanak. Ebben a korban már némi tápoldatot is kaphatnak, amivel erősítjük őket a kiültetéshez.

Fucsek Margit kertészmérnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?