Fotó: Pixabay
Többször gondoltam már arra, fel kellene kutatni a gyökereimet. Vajon milyen emberek lehettek az őseim, kitől örököltem a génjeimet, mitől vagyok olyan, amilyen? Van is szál, amelyen elindulhatnék, de ahhoz országhatárt kellene átlépnem, levéltárakban kutatni.
Talán érdekes elődökre lelnék. Izgalmas feladat lenne, csak rá kellene szánni magam. Ha abból indulok ki, hogy anyai nagyapám Koleszár volt (kolesár – kerékgyártó szlovákul), akkor bizonyosságot nyerne, hogy a gyökereimben szláv vér is folyik. Apai ágon Pásztor voltam. A nevekből kitűnik, rögtön két szakma örököse is lehetnék. Szlovák nem lettem, bár a sors megkísértett. Amikor az anyám a nagymihályi kórházban születésem után, mint harmadik lányt, kicserél azzal a harmadik szlováknak született fiúval, akit a mellette fekvő szlovák anya szült.
Az anyám nem engedett a szlovák anya kérésének. Ha enged, ma mint szlovák állampolgár szerepelnék. Szlováknak vallanám magam, nem tudnám, hogy az anyám magyar volt. Szlovákul tanultam volna meg beszélni, szlovák lett volna az anyanyelvem. Annyira szeretett volna az az anyuka egy kislányt. Rimánkodott anyámnak; kényeztetne, jó dolgom lenne, hiányt semmiben sem szenvednék. Ha kicserélnek, később elárulták volna, hogy én valójában magyar vagyok? Milyen szlovák lettem volna? Én örülök az anyám döntésének. Semmilyen nyelven nem tudnám úgy kifejezni a bánatom, örömöm, mint az anyám nyelvén, amely nyelv köldökzsinórként köti össze nemzetünket. Az anyanyelv egy életen át eszközeként szolgál, lelki tápláléknak, mely táplálék olyan a léleknek, mint testnek a kenyér. Bizony, ezzel vagyok gazdag, mert ott vagyok, ahová tartozom. + egy magyar!
Jakab Irén, Szirénfalva
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.