Bányai Miklós minden évben hónapokat tölt a világ túlsó felén

Talabér Tamás felvétele

Hol Los Angelesben, hol New Yorkban, hol Mexikóban, a legritkábban Budapesten tartózkodik az elmúlt éveket tekintve Bányai Miklós, aki legutóbb egy sokrészes sorozatban és egy játékfilmben lépett közönség elé. Zsandárkézre került betyár volt a Bátrak földjében, nagy Ő-ből lett kis ő Kerekes Vica partnereként, a Habban.

Minden évben hónapokat tölt a világ túlsó felén. Szabadúszóként gyakran változtatja a helyét. Nincsenek félelmei. Mindenhol a lehető legjobban akarja érezni magát. A koronavírusos időszakot természetesen mindenütt máshogy éli meg. Budapesten egy negyedik emeleti lakásban, Mexikóban a tengerparton. Bizton állítja: Mexikóban olcsóbb az élet, mint itthon. De hazai környezetben könnyebb csórónak lenni, mint idegenben, teszi hozzá. Itthon legalább tud kitől kölcsönkérni, ha arra kényszerül. Amerikában ez nehezebb helyzet elé állítaná.


 

Érezte már csórónak magát például Los Angelesben?

Volt, hogy naponta csak kétszer tudtam enni. Vagy munka után, hazafelé menet egy háromórás úton nem álltam meg a benzinkúton vízért, amikor szomjas voltam. Másfél dollár volt a víz, és az akkor nem fért bele a büdzsébe. Mindent többször át kellett gondolnom. Hála istennek nem tartott sokáig. Megéltem már hasonló helyzetet itthon is, ami azért volt kellemetlen, mert közben kidolgoztam a belemet. Vidéki színházi fizetésből pokoli nehéz megélni. Előfordult, hogy hétvégén inkább magamra zártam az ajtót, hogy ne menjek sehova, ne költsek pénzt. Nem volt feltöltődés, de még masszázs sem. Úgy spóroltam, hogy meghúztam magam.


 

Erősítik, vagy inkább mélységesen elkeserítik ezek a helyzetek?

Az idegenség súlyos teher az ember vállán. Los Angelesben nagyon rosszul éltem meg, ha nem volt pénzem. De ott tisztában voltam azzal, hogy ezt én választottam, benne volt a pakliban. Aztán ahogy megismertem más színészeket, akik Los Angelesbe költöztek, kiderült, hogy ezt ők is megélték. Az első egy-két év mindenkinek kegyetlen. Még az amerikaiaknak is, akik a saját országukból mennek Los Angelesbe. Közben az is számít, hol van az ember fókusza. A pénz egy dolog. Az utazásban, a kalandozásban jutalmak is jönnek a nehézségek mellé. A félelem is ott van az emberben, hiszen nem látja tisztán és biztonságosnak a jövőt. Ma már azt mondom: meg lehetett volna mindezt élni nagyobb nyugalomban is, hiszen mindig feljön a nap. Találkozom olyan emberekkel, akik önzetlenül segítenek. Az meg teljesen megható. Laktam már ingyen három-négy hónapig. Épp akkor látott az illető a tévében, a Draculában. Kimentem pár ezer dollárral Los Angelesbe, leszerződtem egy nagyon jó ügynökséghez, és egy hónap után úgy nézett ki, hogy a harmadik castingom összejött. Ketten maradtunk egy szerepre, amikor már csak háromszáz dollárom volt.


 

Égető helyzet lehetett.

Egész hétvégém a menedzserrel való telefonálgatással telt, és már minden jel arra utalt, hogy elkezdek dolgozni. Végül annak a fiúnak adták a szerepet, aki már többet dolgozott, mint én. Ott álltam egy szál gatyában, teljesen kiborulva. Erre mindenki jól letolt, hogy figyelj, mi itt élünk több éve, két esztendeig még válogatáson sem voltunk, örülj, hogy ilyen rövid idő után te már idáig jutottál, ez hatalmas eredmény! Aznap este elmentem egy házibuliba, odajött hozzám egy pasi, aki megtudta, hogy a kedvence, Jonathan Rhys Meyers mellett játszottam a Draculában. Úristen, tényleg te vagy az – csodálkozott –, csak most hosszabb a hajad! Neked akkor most minden olyan fasza – mondta, és érdeklődött, mi vár rám, mi lesz a következő lépésem. Az, hogy innen hazamegyek, felhívom az anyámat sírva, hogy nem is volt olyan jó ötlet kijönni Amerikába. Egyben megkérem, menekítsen ki innen, mert kilóg a seggem a gatyából, és fogalmam sincs, hogyan tovább. Nézett egy nagyot a pasi, mert Los Angelesben, ahol mindenki összevissza dumál arról, hogy ő mennyire fontos, nem szokás ilyeneket kijelenteni. Valahogy megrázta őt ez a fajta nyers őszinteség. Elmesélte, hogy ő ugyanezt élte meg régebben New Yorkban. Tizenhét évesen otthagyta a családi tutit, a jól felépített bizniszt, ami megoldotta volna az egész életét, de ő kockáztatni akart. Ma már menő menedzser, producer, van egy háza a tengerparton, és hívott, hogy menjek oda.


 

Úgy hangzik mindez, mint egy hollywoodi mesében. De ugye, nem rossz a vége?

Nem. Megkért, hogy takarítsak ki a házban, tegyem rendbe a garázst, segítsek neki ebben-abban, és akkor majd kitalál valamit. Látta, hogy megbecsülöm a munkát, amelyet felkínált, kaptam tőle pénzt, aztán beajánlott egy stúdióba, később pedig egy cateringcéghez. Különböző luxusvillákban rendezett partikon pezsgőt és tonhalfalatokat szolgáltam fel a meghívott hírességeknek.


 

Megbánta ezeket a köztes lépcsőfokokat?

Nem mindig vagyok büszke arra, hogy ezt megéltem. De eddig is el kellett jutni. Élnem kellett valamiből. Érteni értettem a helyzetet, csak nem tudtam elfogadni teljes mértékben. Mexikóban is voltam már semmivel a zsebemben. De ott egy dollárért két avokádót kaptam. Los Angeles ilyen szempontból nagyon ijesztő hely. Ott egy szobát baráti áron ezer dollárért bérelsz egy hónapra. De kell, hogy legyen autód is, anélkül nem tudsz mozdulni. Ha főzöl magadnak, az is minimum ötszáz dollár havonta, és a többi szükséges kiadással már kétezernél tartasz. És még mindig csóró vagy, végtelenül csóró! Itthon ennyi pénzből már meg tudsz élni. Ott meg eszedbe ne jusson elhívni valakit egy randira. Később, miután bekerültem különböző produkciókba, félre tudtam tenni magamnak annyit, hogy nyáron haza tudtam jönni. Az itthoni munkáimból kapott összegből pedig vissza, Amerikába.


 

Nyilván sikerült előbbre lépnie. Vagy pusztán a szíve húzta vissza?

Úgy érzem, most kezdődik minden. Nem akarok híres lenni, nem kergetek nagy álmokat. Valamiért nagyon élvezem a külföldi munkákat. Az egyik lehetőség hozza a másikat. Kint nagyobb a piac, több esélyed van, és ha beindulnak a dolgok, utazhatsz tovább a világban. A filmek visznek nagy kalandokba. Ezért imádom ezt a szakmát, ezt a kifejezési formát. Utazhatok, ami a másik nagy szenvedélyem.


 

Bizonyára időbe telt az is, amíg megtanulta elengedni a „majdnem én kaptam” szerepeket.

A Genius sorozat Picassóról szóló részébe is majdnem bekerültem. Egy londoni castingügynökség által jött a lehetőség. Picasso görög barátja lettem volna, aki titokban szerelmes a festő feleségébe. Mexikóban ért a telefonhívás, hogy az esélyesek között tartanak számon. Két nappal később hozták meg a döntést. A másik srácé lett a szerep, mert kéznél volt Londonban. Ennyin múlott. Így nem lettem Antonio Banderas partnere. Szerencsére mindig kapok valamiféle visszajelzést, megerősítést, hogy ne adjam fel, vagy éppen egy tényleges munkát, amely átlendít a holtponton. Nem az van, hogy elmentem kétszáz válogatásra, és mind után néma maradt a telefon. New Yorkban a második castingom után kaptam meg a szerepet, aztán a stúdió átrendezte a szereplőgárdát. Nem volt elég színes bőrű a történetben, erősíteni kellett ezt a vonalat. Eredetileg olasz fiú lettem volna, azt lehetett a legkönnyebben átírni valami másra.


 

Arcvonásai alapján nézhetnék amerikainak is.

Sosem néztek még annak.


 

És kanadainak?

Az lehetnék. Általában franciának vagy olasznak hisznek. Volt, hogy megkérdezték, honnan jöttem. Az akcentusom, ugye? – kérdeztem vissza. Nem, nem is hallottam, hogy akcentusod van, csak nem nézel ki amerikainak – mondta az illető.


 

És mitől nem, elárulta?

Más a testalkatom. Meg nem is vagyok olyan magas.


 

Középmagas.

Az öcsém sem értette, miért van nekem olyan iszonyatos kisebbségi komplexusom. Aztán eljött velem egy házibuliba, és rögtön megértette. Mindenki két méter magas volt, elképesztő vállakkal, kockahassal. Hozzájuk képest én egy európai seprű vagyok.


 

Mexikóban, ahol évente eltölt néhány hónapot, mi tölti ki az idejét?

Én ott nyakig merülök a természetben, a kultúrában. Ott tudok igazán befelé fordulni, meditálni. Edzek, futok, olvasok, házi tésztát és kenyeret csinálok, és megy a Netflix ezerrel, nézem a sorozatokat. Kell a kikapcsolódás. Itthon egy nyáron megtanultam lovagolni. Most elkezdtem kickboxolni. Azzal vagyok függőviszonyban. Feltettem egy zsákot a szobámban. Az ilyen emberpróbáló időszakban, mint a mostani, sokat segít ez is. Mexikó csodás kaland az életemben. Egy izgalmas terület felfedezése. Az első utam akkor vezetett oda, amikor úgy éreztem, tönkretesz a szakmai kiszolgáltatottság. Társulati tag voltam biztonságos helyzetben, havi fizetéssel, és mégis! Ha nem kellesz egy rendezőnek, vagy eldob, mint egy rossz szerető, akkor nem vagy benne a következő előadásban. Én ebbe belebetegedtem. Görcs, megfelelési kényszer… totálisan eltűnt az életemből az öröm, a szabadságérzet, amivel én ezt a pályát elkezdtem. Azért mentem el Mexikóba, hogy megnézzem, mire megyek száz dollárral a zsebemben.


 

Elutazott egy országba, amelynek a nyelvét sem értette.

Ott voltam egyedül a világ másik végén, de azt mondtam, ha ebből jól jövök ki, akkor lesz hitem és bizalmam az életben. Nem leszek kiszolgáltatott. Tudni fogom, hogy van egy mélyebb, ősibb dolog a földön, mint ott állni egy próbatábla előtt a színházban, és keresni a nevem egy szereplőlistán. Megérkeztem egy másik világba, ahol senki nem állt mögöttem, és megéreztem, miképpen támogat az élet, milyen kreatívan, mekkora kegyelemmel. Végül is tíz éve valahogy mindig dolgozom, és nem köpök vért, ha elúszik mellettem egy lehetőség. Jön majd egy másik, nem fogom szétparázni magam.


 

Sejti, meddig bírja még ezt a „három országban élek” állapotot?

Az ember úgy van beállítva, hogy vágyik az otthon melegére, de a hideg hegycsúcsra is, amelyet meg akar hódítani. Ha az egyik megvan, a másik hiányzik neki. Egy ideig küzd ezzel az érzéssel, aztán megpróbál harmóniában lenni önmagával. Végül döntenie kell, hogy mit választ. Férj lesz és apuka, és elvállalja azt a munkát is, amelyért egyáltalán nem lelkesedik, vagy inkább egy gyönyörű vörös bombázóval fog szerelmesen andalogni Budán vagy Mexikóban. Nehéz kérdés.


 

Harmincöt évesen melyik irányba néz?

Nem azért vagyok most éppen egyedülálló szerelem terén, mert annyira imádok egyedül lenni. Szívesen lennék biztonságban valakivel, de az életvitelem ezt még nem engedi meg. Valószínűleg olyan emberrel tudnék együtt lenni, aki hozzám hasonlóan ugyanezt az életformát szereti. Ezt nem lehet akarni. Majd jön magától.


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/7. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?