A szomszéd fűje mindig zöldebb? Néha igen, de néha csak az illúzió láttatja velünk azt, amit a szemünk látni akar. Innen nézve valahogy mindig minden szebb. Belülről megélni, megjárni azt az utat, amit a másik jár, már nem mindig olyan áldásos tevékenység.
Remélem érted a képes beszédemet, kedves Olvasóm. Bízom benne(d), hogy igen, mert ilyen a mai történetünk folytatása is. Látszólag másról szólok majd, de rá fogsz jönni, hogy egyáltalán nem. A történet a lelkek piacáról szól, ahova a lélek (vagyis te magad), elviszi a batyuját. A történet Aranyosi Ervin: A lelkek piacán jártam című verséből származik. A lélek kisétál a lelkek piacára, hogy megnézze, mennyiért mérik a bánatot, a gondot, mi az ára a rossz érzéseknek. Természetesen ő sem indul üres kézzel, megtömi a batyuját sérelmekkel, nehézséggel, bántó, rossz szavakkal. Aztán amikor kiér, és áruba bocsájtja mindazt, amivel érkezett, úgy dönt, szétnéz maga is. Rémülten látja, hogy egyes batyuk ugyan kisebbek, mégis jóval nehezebb súlyokat cipelnek. Amit ő sérelemnek, gondnak nevez, messze elmarad mindattól, amit odakint lát. Így hát összepakolja mindenét, és elindul haza a saját batyujával. „Meg kéne csak állni, s önmagunkba nézni, hagyni a lelkünket széptől megigézni! A világ jobb felét naponta csodálni, sötétből kilépve jó oldalra állni!” Szól a vers néhány záró gondolata. Innen nézve lehet az a fű zöldebb, de lehet, a szomszéd is pont ezt gondolja a miénkről.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.