Csak a korlátozásoktól függ, mikor nyitják meg a borsi kastélyt

borsi kastély magasból
Borsi |

Körvonalazódik a 2018 óta átfogó felújítás alatt álló borsi Rákóczi-kastély végleges arculata. A teljesen átalakult kastélykomplexumot az eredeti tervek szerint márciusban adták volna át, de a járványhelyzet miatt ezt későbbre halasztották. Ha minden jól alakul, a várkastély kapuit júniusban nyithatják meg a nagyközönség előtt.

A borsi Rákóczi-kastély felújítási munkálatait irányító magyarországi Teleki László Alapítvány korábbi tervei alapján idén márciusban nyitották volna meg az épületkomplexumot a nagyközönség előtt.

 

A munkát nem korlátozta

A kedvezőtlen járványhelyzet és a korlátozások miatt azonban új dátumot kellett találni az ünnepélyes megnyitó lebonyolítására. Diószegi László, az alapítvány igazgatója szerint a járványhelyzet alapvetően nem akadályozta a munkát, annak ellenére sem, hogy hónapok óta korlátozások vannak érvényben.

Ez az év a nagy átadások éve lesz. Mindenekelőtt ott van a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektje, a Felvidéken, a magyar határtól alig öt kilométerre lévő bor- si Rákóczi-várkastély – II. Rákóczi Ferenc szülőháza –, amelynek teljes körű felújításán 2018 óta dolgozunk. A beruházás építészeti része nagyrészt elkészült, a magyar reneszánsz építészet ritka és különösen értékes darabja újjászületve várja a látogatókat – közölte lapunkkal az igazgató.

 

Elhalasztott ünnepség

Mivel az ünnepélyes átadót eredetileg március 27-re, vagyis a vár névadójának, II. Rákóczi Ferencnek a születésnapjára tervezték, a körülményekre való tekintettel inkább várnak az eseménnyel. „Ez túl nagy projekt, túl nagy dolog ahhoz, hogy szűk körben, szájmaszkosan tartsuk meg az átadást. Szeretnénk megvárni, amíg méltó módon lehet megszervezni az eseményt, amelyen reményeink szerint Áder János magyar és Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök nyitja meg a megújult kastélyt” – tette hozzá Diószegi azzal, hogy a kastélyban már tavasszal elindul egy úgynevezett próbaüzem, melynek során a szálloda és az étterem működésének, illetve a szállásfoglalás és a jegyvásárlás informatikai rendszerét fogják kialakítani és letesztelni.

 

Összeállt a gárda

„Nagyon fontos, hogy az új komplexum működése ugyanolyan magas színvonalú legyen, mint maga a felújítás és a majdani kiállítás. Már 2020 ősze óta szervezünk állásinterjúkat: nagy örömünkre rengeteg helyi, borsi érdeklődő is jelentkezett a különböző pozíciókra. Mostanra ki is alakult az a 29 fős alkalmazotti gárda, akikkel belevághatunk az üzemeltetésbe. Felvettük a kapcsolatot a sátoraljaújhelyi önkormányzattal a turizmusfejlesztési együttműködés kérdéseiben, és tárgyalunk a sárospataki Rákóczi Múzeummal, valamint a bodrogszerdahelyi Vécsey Borházzal is” – részletezte az igazgató. Mint kiderült, már majdnem befejeződött a várkastély közvetlen környékének kialakítása is, épül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által megtervezett interaktív Rákóczi-kiállítás. Megvalósítás alatt áll a szabadulószoba és a VR-szoba (virtuális valóság).

 

A környék különlegessége

„Ilyen attrakciók a környéken sehol sem találhatóak, így joggal bízhatunk abban, hogy ezek jelentős számú látogatót csábítanak majd a kastélyba. Készül a kastélyban helyet kapó körpanorámás vetítés is. Ez a környék Rákóczi-vonatkozású látnivalóit és a Zempléni-hegység téli tájait mutatja majd be. Ezenkívül tervezik a különleges, Rákóczi-tematikájú játszóteret is, amely a kastély mellett lesz kialakítva. Ez az Európai Unió Interreg-programjának keretében valósul meg, a gyártás csak valamivel később kezdődhet el. A felújításra létrehozott II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet ezenkívül részt vesz egy szlovákiai turizmusfejlesztési pályázaton is annak érdekében, hogy a borsi Bodrog-part közelében kajak-kenu- és kerékpár-táborozóhelyet hozhassanak létre” – magyarázta Diószegi László. Az alapvetően két részből álló, mintegy 2,5 millió euróból (805 millió forint) megújuló épület a megnyitás után különféle célokat fog szolgálni. Az 1560-tól 1650-ig épült műemléki szárnyban az eredeti tervek szerint műemlékvédelmi és múzeumi részleg működik majd, az 1940-es években felépített részben pedig egyebek mellett egy szálloda és egy étterem lesz. A 15 szobából álló szállodai részben összesen 45 embert tudnak elszállásolni, éppen ezért olyan látnivalókat hoznak létre a kastélyon belül és kívül, amelyek elegendő vonzerőt kínálnak a látogatók idecsalogatására. „Bízunk benne, hogy nemsokára Borsi is felkerül a közép-európai turizmustérképreˮ – mondta az Új Szónak Diószegi László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?