Mintha strandolna a hóban

kapos futo
Nagykapos |

Az Ung-vidéki Hudák László, akit a helyiek masszőrként és Pilates-oktatóként ismernek, az év fagyosabb hónapjaiban is egy szál fürdőgatyában vág neki egy-egy erdei sétának. A negyvenes férfi szerint ez hasonló a jeges fürdőzéshez, itt is a test tűrőképességének felderítéséről és az immunrendszer erősítéséről van szó, de mégis más, hiszen a séta tovább tart és így a természetet is jobban lehet élvezni.

Vannak, akik ferde szemmel szemlélik a tevékenységeit, és vannak, akik kimondottan szurkolnak neki, amikor életének újabb meghatározó mérföldkövét és az ahhoz vezető utat tervezi, mégis igyekszik úgy élni, hogy ne mások véleménye miatt, hanem önmagáért tegye a dolgait. Így lehetne összefoglalni azt, ahogyan a 43 éves, nagykaposi származású, sokak által a város egyik csodabogarának tartott Hudák László vélekedik a testi egészségét meghatározó, az emberek többségének valószínűleg kibírhatatlannak tűnő téli aktivitásáról.

 

Sapka, kesztyű, fürdőgatya

„Öt évvel ezelőtt kezdtem el ezt a megszokottnak korántsem mondható téli sportot. Tisztában vagyok vele, hogy manapság nagyon felkapott a hideg, jeges vízben való fürdőzés és az ehhez hasonló aktivitások, én azonban nem a trend miatt vágtam neki, hanem egyszerűen a testem reakcióira hallgattam és elkezdtem a dolgokat. A legelső próbálkozásom a Csorba-tó (Štrbské Pleso) partján volt, ködös volt az idő és egy lélek sem járt épp arra, ezért egy szál fürdőnadrágban, mezítláb megtettem néhány száz métert. Valami olyan euforikus érzés kapott el ezután, amit még sohasem éreztem, de már ekkor tudtam, hogy ezt folytatni szeretném. Ezt követően a házam körül, eleinte még sapkában, kesztyűben és cipőben sétálgattam, de utána már ezek is lekerültek rólam és csak fürdőnadrágban mozogtamˮ– közölte lapunkkal Hudák László, aki a jeges fürdéses fürdőzőkhöz hasonlóan egy úgynevezett csomag részeként tekint a ruhátlan gyaloglásra. Mivel párjával két évtizede igyekeznek a lehető legegészségesebb módon élni és étkezni, az ilyen sportolás nemcsak a test regenerációját és immunitását, hanem az egészséges életvitelt is jócskán támogatja.

 

Önmagáért teszi

„Az a típusú ember vagyok, aki nem próbálja utánozni a többieket, hanem inkább a saját utamat keresem és a megérzéseim szerint cselekszem. A jeges merülés sem rossz dolog, sőt, egyre népszerűbb az emberek körében, de mivel én imádok a természetben időzni, ezt jobban élvezem. Ha nagyon kemény mínuszok vannak odakint, elővigyázatosabb vagyok, de igazából nem az határozza meg egy-egy séta hosszát, hogy milyen hideg van, hanem hogy éppen hogyan reagál a testem. Átlagosan 15 percig sétálok, de volt már példa arra is, hogy a mostanitól sokkal hidegebb időben jóval tovább, akár egy óráig is kint voltam. Persze minden séta előtt bemelegítek. Amikor tegnap kiszálltam a kocsiból, -6 Celsius-fok volt, normális, hogy elkezdtem vacogni. Ez a kritikus állapot azonban csak rövid ideig tart, a test általában 4 perc után akklimatizálódik. Senkinek sem szeretnék tanácsot adni, hogy kövessék az én példámat, de ha valaki hasonló módon szeretne tenni az egészségéért, minden apró részletre oda kell figyelni. Minden szervezet más, ezért oda kell figyelni a jelekre, nem érdemes feszegetni a határokat. Ettől függetlenül azt a célt tűztem ki magam elé, hogy amint enyhítenek a korlátozásokon, az egyik közeli hegytetőn található tengerszemhez szeretnék egy szál fürdőnadrágban felgyalogolniˮ – mesélt a terveiről Hudák László.

 

Szereti a meleget

A tevékenységeiről kimondottan szerényen vélekedő férfi szerint nem szeretne a többség közül kitűnni, de bízik benne, hogy az internetes portálokon közzétett fotóival mások figyelmét is felhívja az egészséges életvitel fontosságára. „Tudom, hogy sokan furcsának találnak, de ezt már megtanultam elengedni. Ebben a rohanó világban sajnos nagyon sokan megfeledkeznek arról, hogy az egészség a legfontosabb, és ezzel csak akkor szembesülnek, amikor már nagy baj van. Én éppen azért csinálom azt, amit csinálok. Egyébként vicces megjegyzéseket is kapok, az ismerőseim azt hiszik, hogy sokat spórolok a meleg vízen és a fűtésen, de ez korántsem igaz. Szeretem a meleget és a meleg vizes zuhanyt, ugyanúgy élek, mint bárki más, de ami fontos, hogy csak háztájiból főzök. Nem vagyok különleges, csak jobban odafigyelek a részletekreˮ– zárta Hudák László.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?