Adventi készülődés a deáki óvodában. GALÉRIA

Adventi készülődés a deáki óvodában. GALÉRIA

Az adventi időszak mindig meghitt várakozással telt óvodánkban.

A 2020-as évben ez rendhagyó volt a járvány miatt: a hagyományos adventi vásár és a karácsonyi műsor sem valósulhatott meg a kultúrházban. Viszont felejthetetlen élményekben volt részük a gyerekeknek. Adventi koszorúkat, kopogtatókat és asztali díszeket készítettek.

Az adventi időszak három részre volt felosztva. A Mikulás-várás hetében a gyerekek Mikulás-váró énekeket énekeltek, verseket mondtak, rajzoltak, december 4-én pedig a Mikulás bácsi elhozta a csomagokat. Ezután adventi koszorúk és kopogtatók készültek, amelyeket a gyerekek nagy odaadással és türelemmel gyártottak. A munka után a mézeskalács és a karácsonyi ostya falatozása, valamint a vitaminban gazdag gyümölcsök majszolása még jobban esett. Az utolsó hetet betöltötte a karácsonyi dalok közös éneklése, és elérkezett a várva várt nap: a karácsonyfa a jászolban fekvő Kisjézussal, a rengeteg ajándék sem hiányzott.

Galéria

Az óvodai advent nagyon sokat nyújt a gyerekeknek: mindenki átéli a várakozás örömét. A pedagógusok segítik a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlődését, ezáltal otthon a család lelki életének a fejlődését is. Megtanulnak ünnepet teremteni és ünnepelni.

Csicsman Éva, Viktória anyukája, Deáki

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?