Oasis-album Liam nélkül

oasis
London |

Az Oasis új albumon dolgozik, amelyre a zenekar korábbi lemezeiről lemaradt dalok kerülnek. Noel Gallagher dalszerző-gitáros tizennégy ilyen „kallódó” dalt talált, és a többiekkel együtt úgy véli, ezek is érdekelhetik a rajongókat. 

A zenekar másik alapító tagja, az énekes Liam Gallagher azonban nem vesz részt a stúdiómunkálatokban. A fivérek közti rossz viszonyról hajmeresztő legendák keringnek, már a kilencvenes évek közepén, az Oasis fénykorában is több koncert és tévés szereplés maradt el amiatt, mert összeverekedtek a színfalak mögött.

Állítólag három éve nem beszéltek egymással, és bár Liam nemrég a Twitteren jelezte bátyjának, hogy a járvány végét szívesen megünnepelné egy közös fellépéssel, javaslatára nem jött válasz. A brit zenei sajtóban máris megjelentek a fejtegetések arról, vajon érdekli-e majd a közönséget egy Liam nélküli Oasis-album olyan dalokból, amelyeket régebben maguk a zenészek sem tartottak elég jónak. A zenekar 2009-ben oszlott fel egy párizsi koncert után, ahol a két fivér ismét egymásnak esett. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?