Minden filmjével ugyanazt a történetet írja. A hatalom és az egyén komplikált viszonyát. Ezért nyert Aranyglóbuszt, ezért díjazták Cannes-ban, ezért terjesztették fel többször az Amerikai Filmakadémia díjára.
És ezért kapta meg idén az Európai Filmakadémia elnöki posztját. Agnieszka Holland hősei nem a képzelet szülöttei, valós személyiségek. Rimbaud és Verlaine, az elátkozott költők. Solomon Perel, a nácik elől menekülő zsidó fiú. Pipieluszko, a meggyilkolt lengyel pap. Jan Palach, a prágai tavasz tragikus hőse. Gareth Jones brit oknyomozó újságíró, aki elsőként tudósított az ukrajnai éhezésekről. Jan Mikolášek, a kivételes tehetségű népi gyógyító. Filmjeinek nagy része angol, francia, amerikai produkció. Két rendezése köti a csehekhez. Rendezői diplomát ugyanis Prágában szerzett.
Agnieszka Holland a Vasárnapnak adott interjúban azt is elmeséli, hogyan nem lett katolikus egyháztag, miután tizenegy-tizenkét éves korában egy kalandos vasárnapi szentmise után nagyon vallásos barátnőjének szülei azt mondták, hogy csak egy büdös zsidó. Már akkor megértette, hogy kapcsolata a lengyel egyházzal nem lesz olyan egyszerű..
Ő maga melyik három tulajdonságát tartja a legértékesebbnek? Hogyan viseli, amikor az élet sarokba szorítja, mint például most, a koronavírus-járvány idején? Milyen a viszonyuk az ugyancsak filmrendező lányával? Közös munkáikban nem érzik-e terhét az anya-lánya kapcsolatnak? Hogy viszonyul a misztikumhoz, a természetfeletti, kivételes képességű gyógyítókhoz? Milyen szerepet tölt be az életében a vallás? Festőnek készült, miért döntött végül mégis a filmrendezés mellett? Elnehezül a szíve a lengyelországi történések láttán?
A már megvásárolható Vasárnapban ezekre a kérdésekre is választ kapnak Szabó G. László interjújában.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.