A járványt a szlovákiai biztosítók is megérzik

biztosítási ügynök
Pozsony |

A világjárvány a biztosítási piacot is alaposan felforgatta. A turizmus visszaesésének köszönhetően a biztosítók jelentős összeget takaríthattak meg, a globális felmelegedés miatt egyre hevesebb viharok azonban újra tetemes károkat okoztak.

A koronavírus-járvány egyetlen ágazatot sem hagyott érintetlenül, ami a biztosítási piacon is meglátszik. A legnagyobb szlovákiai biztosítótársaság, az Allianz – Szlovák Biztosító tavaly 238 millió eurót fizetett ki a kárt szenvedett ügyfeleinek, csaknem 10 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban. „Tavaly csaknem 211 ezer káresetet jelentettek be az ügyfeleink. Az egy esetre jutó átlagos teljesítés 1128 euró körül mozgott, ami 15%-kal több az egy évvel korábbinál” – nyilatkozta lapunknak Milan Rajec, az Allianz kárrendezési részlegének a vezetője.

A járvány a legnagyobb érvágást a turizmusnak okozta, hiszen a lezárások miatt jóval kevesebben mentek el üdülni. A kevesebb turistának köszönhetően azonban kevesebb volt az ezzel összefüggő baleset is.

„Az utazásbiztosítással kapcsolatos káresetek száma tavaly csaknem 60 százalékkal csökkent. Az ügyfeleinknek ezekre az elmúlt évben 2,7 millió eurót fizettünk ki, míg egy évvel korábban ez az összeg elérte a 4,3 millió eurót”

– tette hozzá Rajec. Szerinte a legnagyobb kiadást ebben a szegmensben az egyik utazási iroda csődje jelentette számukra. A biztosítóknak egyre nagyobb kiadásokat okoz a globális felmelegedés miatt egyre szélsőségesebbé váló időjárás is. Rajec szerint a szélviharok, jégesők, villámok okozta károkra kifizetett összeg tavaly tovább nőtt, elérve a 13,7 millió eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?