Negyedik nekifutásra sikerül?

sport

A diószegi négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok traplövő, Varga Erik nagyban készült a tokiói olimpiára, ahol éremesélyes nemcsak egyéniben, hanem Zuzana Štefečekovával csapatban is. Majd feje tetejére állt a világ: a koronajárvány meghiúsított mindent, a játékokat 2021 nyarára halasztották.

Tokió a negyedik olimpiája lesz (ha lesz), illetve lett volna zsinórban. A 44 éves traplövő eddig többször nyert világ- és kontinensbajnokságot, világkupát, gazdag gyűjteményében csak az ötkarikás játékokról hiányzik az érem. Érthető, hogy a nagyszombati hivatásos rendőrtiszt nagyon akarta ezt a hiányt pótolni. Nagy csalódás volt, hogy nem lett belőle semmi. Ráadásul a jelenlegi bolondériában az edzéslehetőségek, versenyek is erősen korlátozottak. Bár a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság a somorjai X-Bionic Sphere sportközponttal közösen egy vesztegzárvárost hozott létre ott, és külön felkészülési tervet dolgozott ki, ezt nem használhatja ki mindenki. A „buborékban” nincs lövőterem, így azt, amit ott végezhetne, a helyi fitneszközpontokban is meg tudja csinálni.

Két éve zsebében volt a tokiói kvótajegy. Az ausztráliai Bundabergben töltött három hónapban nyilván eszébe nem jutott, hogy 2020-ban mégsem versenyez a játékokon.

Ausztráliában, ahová a feleségemnek hála járok, jó melegbe, nagyszerűen éreztem magam. A 2017-es sérülésem és műtétem után hidegben nem tudok felkészülni. Harmadszor jártam ott, két-három hónapos felkészülésen. Nemcsak lövő- és erőnléti edzéseket, tökéletes alapozást tudunk ott tartani, hanem a rehabilitációra is jó alkalmat adott. Kedvesek az emberek, erős ott a szlovák, cseh és magyar közösség, sőt az ottani sportlövő szövetség is tárt karokkal vár. Mindez nagyon sokat segít.

Ígéretesen kezdődött az idény tavaly: Dohában nem talált legyőzőre, nyáron pedig Dunakilitiben remekelt, a lehetséges 125 pontból 122-t szerzett.

A jó felkészülést követően jól éreztem magam, mikor elkezdtem versenyezni. Lendületben voltam – ez látszott meg augusztusban Dunakilitiben is – annak ellenére, hogy Szlovákiában márciusban leállt minden, bezártak a sportlétesítmények. Májusban ugyan kezdtünk versenyezni a mi itthoni lőtereinken, egy csöppet tudtam tartani a formámat, de ezt össze se lehet hasonlítani a külföldi konkurenciával. Szlovákiában ugyanis nincs reguláris lőtér. Amik megmaradtak, régi vadászlőterek, a mai nemzetközi előírásoknak nem felelnek meg.

Mire volt lehetősége a karantén mellett? Nagy csalódás volt, hogy nem lesz olimpia, ahol nagyon akart érmet?

Nem sok mindenre volt lehetőség. Már Katarból hazafelé jövet megkérdőjeleződött ez az év, pedig szigorúan meg volt tervezve az olimpia miatt. Teljes bizonytalanság vett körbe minket. Nem tudtuk, mikor és egyáltalán hogyan folytathatjuk a felkészülést. A pályafutásom alatt sikerült minden egyéb versenyről érmet hozni, csak ez hiányzik. Pedig már háromszor indultam a játékokon, de mindig különös dolgok történtek. Nagyon vágytam, s úgy készültem föl, hogy sikerüljön az éremszerzés, apait-anyait beleadtam.

Említette a 2017-es komoly sérülést, amit követően műteni kellett. Nem lehetett könnyű a visszatérés.

Hosszú rehabilitáción estem át, egy ideig tehetetlen voltam, s a mai napig szükséges a regeneráció. Megfordult a fejemben az is, hogy itt a vége a sportkarriernek, de nem szerettem volna így befejezni a pályafutásomat.

Főleg mentális erő kellett hozzá – és támogatás, hogy az ember kikeveredjen ebből, és profi módon űzze a sportot. Bennem a feleségem tartotta a lelket, tőle kaptam a legtöbb lelki és fizikai segítséget, mellettem állt mindenben, nagyon sokat köszönhetek neki, rengeteg energiát kellett neki is belefektetnie, hogy visszatérhessek a csúcsra. Nem volt egyszerű, hiszen nem vagyok már a legfiatalabb. Az első versenyem az Eb volt, ahol negyedik lettem egyéniben és ezüstérmes a vegyes kategóriában, két hétre rá volt a vb Koreában, s ott sikerült ezüstöt és aranyat nyerni. Ráadásul két olimpiai kvótát.

Ezáltal sikerült elhinni, hogy képes újra visszakapaszkodni a csúcsra?

Nehéz visszatérni. Semmi nem úgy megy, mint azelőtt, sok mindent meg kell változtatni. A felkészülésben, a versenyeken is, de gürcöltem, mindent megtettem. Ez a vb volt a nagy nyeremény, s persze a visszatérés a csúcsra. Sokan mondják, ha látják a lövészetemet, hogy semmi probléma, persze, ők nem tudják, mi van mögötte, mit érez az ember belül.

Kegyetlen erő kell hozzá.

Az bizony! Az ember nem is akarja magyarázni, mert csak az érti meg, aki próbálta. Több mint harminc éve vagyok a pályán, megtanultam, mik a fontos technikai dolgok, de egyszeriben másképp kell nekiállni, s van, hogy bármennyire akarom, nem megy. De túl kell rajta lépni.

Így van. Mások csak az eredményeket látják és akarják látni.

Sokszor fáj, hogy nem becsülik meg azt, ami van, hiába hozza az ember az eredményeket. Két olimpiai kvótát hoztam az országnak, s én vagyok az egyetlen, aki nem kap támogatást az olimpiai szövetségtől. Velem nem kötöttek marketingszerződést. Amiket fölajánlottak, az vicces. Én tettem egy ellenjavaslatot, utána nem is jelentkeztek. Külföldön jobban megbecsülnek, mint itthon. Sajnos.

Nem értem, miért van így, elvégre az egyik éremvárományos, méghozzá két számban is.

Én sem értem. A sport már csak presztízs lenne? Vagy megszokták, hogy az érem biztos, csak elfelejtették, hogy ez nem ment mindig ilyen egyszerűen.

Tavaly mindössze két nemzetközi verseny volt, közben csak itthon tudtak megmérkőzni. A járványhelyzet továbbra is bizonytalan. Készült legalább provizórikus versenynaptár?

Január végétől kezdődnek a versenyek a világkupával. Minden be van tervezve, de hogy mi lesz, senki nem tudja. Ami nagyon fog nekem hiányozni az olimpia előtt, az az ausztráliai felkészülés.

Lehet valamivel helyettesíteni?

Sajnos, ezt nem.

Reménykedjünk, hogy mielőbb megérkezik a Covid elleni vakcina, és végre visszatér normális kerékvágásba az élet.

Nekem nagyon negatív a hozzáállásom, rossz tapasztalataim vannak az influenza elleni és más oltással is. A NOB változtatott a véleményén, nem lesz kötelező. A világkupa-viadalokon viszont szerződés kötelez a PCR-tesztre, de nem tudom elképzelni, hogy fog ez kinézni a valóságban.

Miért nem kap támogatást Varga Erik?

Aki válaszol: Roman Buček, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság (SOŠV) sportigazgatója: „Az SOŠV egyetlen sportolónak sem fedezi az olimpiai felkészülést, a támogatást az oktatási és sportminisztériumtól kapják mindazok, akik tagjai a TOP Teamnek, méghozzá az elért eredmények alapján egy táblázat pontosan megszabja, mennyit. A minisztérium az összeget az adott sportág szövetségének utalja át. Ezen kívül minden versenyzőről a saját klubja gondoskodik.

Kivételt képeznek az Olimpiai Szolidaritási Programba besorolt sportolók, akik ösztöndíjra jogosultak. Jelenleg 11 ilyen versenyzőnk van a tokiói játékokra való felkészülés keretében.”

***

Varga Erik reakciója: „Ezzel nem értek egyet, ezt a választ csak diplomatikus kifogásnak tartom! A profi olimpikonokat külön támogatásban részesíti a Szlovák Olimpiai Marketing Rt., és ennek semmi köze az ösztöndíjra jogosult sportolókhoz. Én nem kaptam semmi támogatást annak ellenére, hogy két kvótát is szereztem az országnak. A tavalyi évre velem a Szlovák Olimpiai Marketing Rt. nem írt alá szerződést, csak húzzák az időt piti kifogásokkal.”

***

Aki válaszol: Gábor Asványi, Szlovák Olimpiai Marketing Rt. ügyvezető igazgatója: „Partnereink révén tudunk segíteni a sportolóinknak. Jelenleg igen megtépázott költségvetéssel dolgozunk, a járvány a marketingnek sem tett jót, semmilyen pénzforrás nem garantált. Erik Varga kitűnő versenyző, akitől érmet várunk, s nem zárkózunk el a támogatásától.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?