Dunaszerdahelyen négy, Nagymegyeren három napig tesztelnek

sorok
Dunaszerdahely/ Nagymegyer |

Négy napon keresztül hét mintavételi ponton tesztelik le a lakosságot Dunaszerdahelyen. Nagymegyeren pénteken indul a mintavétel. Egyik városban sem lesz autós tesztelőpont.

Dunaszerdahelyen a Jilemnický utcai, a Smetana ligeti, a Kodály Zoltán, a Szabó Gyula és a Vámbéry Ármin alapiskolák tornatermében, és a Sikabonyi Közösségi Házban alakítottak ki mintavételi helyeket. Pénteken déltől 6-ig, szombaton reggel 8-tól este 6-ig tart a mintavétel délben egyórás szünetet tartanak a stábok. Ezen a napon a Roma Közösségi Központ udvarán is lesz tesztelőhely. Vasárnap szünetel a mintavétel. Hétfőn reggel 8-tól este 6-ig délben egy órás szünettel, kedden déltől 6-ig tartanak nyitva a felsorolt tesztelőhelyek, a karcsai úti központ kivételével, itt ugyanis csak szombaton végzik el a mintavételt.

Azért, hogy ne torlódjanak fel a sorok, mától a város honlapján lehet majd regisztrálni a tesztelőhelyek szerinti időpontra. Csütörtökön, pénteken, hétfőn és kedden reggel 8 és este 6 között a 0908/776 181-as telefonszámon is foglalhatnak időpontot az érdeklődők. Az önkormányzat azt reméli a rendszertől, hogy legfeljebb 5-10 percet kell majd várakozni a mintavételi helyek előtt, ehhez azonban az kell, hogy minél többen foglaljanak időpontot.

Mindenkit arra kérnek, hogy pontosan érkezzenek a tesztelésre, akinek nincs időpontja, annak pedig várnia kell majd arra, hogy sorra kerüljön. Az önkormányzat honlapján olvasható közlemény szerint a közegészségügyi hivatalba is elküldik a pozitívan tesztelt személyek adatait, így a hivatal munkatársai tájékoztatják majd őket a karantén részleteiről.

Nagymegyeren az őszi fordulóhoz hasonlóan hét tesztelési pontot alakítottak ki, csak a fürdő sétányáról helyezték át a drive-in mintavételi helyet, helyette a fürdő előcsarnokában tesztelik le az érkezőket. A városi művelődési központ két termében, a Bartók Béla, és a Komenský Alapiskolákban, a sportcsarnokban, a fürdő előcsarnokában és az Izsapi Közösségi Központban lesz tesztelés. Pénteken és szombaton reggel 8-tól este 8-ig, vasárnap 8-tól 6-ig tesztelnek, délben egyórás szünetet iktatnak be a mintavételi helyeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?