Kihívások és megoldások a gyermekek fejlesztésében

Komárom
Komárom |

A dél-szlovákiai térségből érkező megkereséseknek köszönhetően az Artis Centrum szakemberei és munkatársai egyre több tapasztalatra tesznek szert a járvány okozta „szükségállapotról“. A tanulságok szinte tükrözik azokat a kihívásokat, amelyekkel a szülők szembesülhetnek.

A sajátos nevelési igényű, valamint normál fejlődésmenetű óvodáskorú, iskoláskorú gyermekek fejlesztésével foglalkozó Artis Centrum szakemberei a kialakult helyzet ellenére is próbálnak segíteni a szülőknek, akár telefonon, akár online vagy egyéb módon.

Hiányos visszajelzések „Folyamatosan kell reagálnunk az aktuális helyzetre. Azt érezzük, hogy szeptember óta kevesebb a megkeresés főleg az iskoláskorúak vagy azon gyerekek részéről, akik iskolába készülnek“ – fejtegeti lapunknak Barthalos Réka konduktor, pszichológus, aki egyben a központ társtulajdonosa is. Mint mondja, hiányoznak a személyes kontaktusok az iskolából, s ezáltal az, hogy a szülők visszajelzéseket kapjanak a diákok helyzetéről – most ugyanis online felületeken kapják a tájékoztatást, de az nem tud annyira személyre szabott lenni, mint a szemtől szembeni kapcsolat. „Nagyon sok iskoláskorú gyermeknél előjöhet például a beilleszkedési probléma, szorongás. Ezekkel általában minket is meg szoktak keresni. Most viszont otthon vannak a gyerekek, s ezek a gondok nem jönnek a felszínre. Az esetleges tanulási problémák során a szülőknek nincs viszonyítási alapjuk, így azt sem tudják, miképp oldhatnák meg“ – boncolgatja a szakember, aki szerint ha észre is vesznek valamit az alsó tagozatos iskolások viselkedésén a szülők, nagyszülők vagy adott esetben a bébiszitterek, egy nagyon bizonytalan helyzetbe kerülnek, nem tudják mitévők legyenek, illetve maga a probléma észlelése is más, mint egy pedagógusnál. Egyre

több olyan esetről is tudomást szereznek, amikor az elsős alapiskolások nem sajátítottak el időben egy-egy készséget. Például olyan is megesett, hogy a 2019-ben az iskolába belépő gyermekek az őszi és téli szüneteken felül még betegek is voltak, majd márciustól távoktatásban részesültek – s végül júniusban kiderült, hogy a kihagyások miatt nem tanultak meg úgy olvasni, írni és számolni, amit normális körülmények között gond nélkül elértek volna. Az pedig értelemszerűen nem segít a helyzetükön, hogy október óta újra lockdown van az oktatási intézményekben. Ha az iskolásokkal nem is, érdekes módon óvodáskorúakkal és a még kisebb gyerekekkel szinte több szülő keresi meg az Artis Centrumot, mint korábban, ami nemcsak a iskolakezdés előtti fejlesztéseket népszerűsítő kampányuknak köszönhető. „Az ovisoknál több interakció van az anyukák, barátnők között. Megbeszélik, hogy ki mit hallott, hogy hova lehet vinni a gyermeket. A központunkra rá lehet találni a weben, de a hírünk leginkább szájról szájra terjed“ – magyarázza Barthalos Réka. Viszont az óvodásoknál is épp annyira hiányzik a pedagógusok szituatív megfigyelésekből származó szakvéleménye, mint a kisiskolásoknál.

Tornyosuló akadályok Barthalos Réka úgy látja, egyes szülők végül anyagi gondok miatt sem kérnek pl. gyógypedagógiai fejlesztést, mert sokaknál veszélybe került a megélhetés a fizetéscsökkentések és elbocsájtások, vagy csak ezek puszta veszélye miatt – emellett az is megesett, hogy a fertőzésveszély miatt mondtak le teljesen a gyógypedagógiai foglalkozásokról már októberben. Nem pusztán magukat és a gyerekeket féltik a szülők, hanem a nagyszülőket is, akik jobban ki vannak téve a koronavírus okozta szövődményeknek. Ha mindez nem lenne elég, nagyon sok gondot okoz a szülőkkel való kapcsolattartásban az is, hogy több anyuka egyedül van otthon két vagy több gyerekkel, akikre sokszor egyibőben kell figyelnie, s így nem jut elég idő és tér arra, hogy például egy gyógypedagógus vagy pszichológus szolgáltatásait is igénybe vegye akár telefon segítségével. Ez komoly feszültségekkel és megkésett fejlődéssel járhat, főleg a sajátos nevelési igényű kicsiknél.

Folytonos újratervezés A tavaszi leállást követően júniustól újra elkezdték felépíteni a rendes működésüket az Artis Centrumban. Új szolgáltatásokat is felvettek a kínálatukba: a higiéniai szabályok miatt intenzív terápiás heteket tartottak a nyáron napi 3-4 órán keresztül. Havi rendszerességgel online anyagokat állítottak össze egyénre szabott gyakorlatcsomagot egy-egy szülőnek. Több szülővel az online és telefonos kapcsolattartással próbálják fenntartani a helyzetet a szakemberek. „Nem mindenki bízik az online kapcsolattartásban, miközben azt gondolnánk, hogy az ellenkezője igaz. Aztán van, akinél az internetes lefedettséggel vannak problémák. Vagy nincs elég felhasználható adatmennyisége“ – vázolja a problémát Barthalos Réka. Ezzel szemben szerencsére pozitív tapasztalataik is vannak, úgy látják például, hogy egyes szülők a korábbiakhoz képest sokkal nyitottabbak, rugalmassabbak az online kommunikációra és internetes fizetési formákra. „Azok a szülők, akikkel három hónapon keresztül online tartottuk a kapcsolatot, jobban megtapasztalták, hogy mi és mivel függ össze egy fejlesztés foglalkozás során. Az online térben a szülő készíti elő otthon az eszközöket, ott van a gyakorlatoknál, s megérti akár utólag is, hogy »igen, ezt azért gyakoroltuk a múlt héten, hogy most emezt végezhessük«. Ez most teljesen más a prespektíva!“ – fejtette ki a szakember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?