Vállalkozókat érintő év eleji változások

Vállalkozók

2021. január 1-jével számos olyan módosítás lépett életbe, amelyek felett nemcsak azoknak nem szabad elsiklaniuk, akik most, illetve a világjárvány visszaszorítása után, a közeljövőben tervezik egyéni vállalkozás vagy kft. alapítását, hanem a régebben vállalkozókat is érintik.

Az egyik legfontosabb változás a minimálbér emelkedése: újévtől a minimális órabér 3,333 euróról 3,580 euróra nőtt. 2021-ben az alkalmazottak havi 623 eurónál alacsonyabb bruttó bért nem kaphatnak. Tavaly a minimálbér 580 euró volt. A legmagasabb munkakategóriába tartozóknak a munkajogi normák ennél is magasabb jutalmat garantálnak. Szlovákiában ugyanis 6 fokozatot különböztetünk meg az alapján, milyen nehéz és igényes munkáról van szó. A legnehezebb munkát végzők mostantól óránként 6,914 eurót, havonta legkevesebb 1203 eurót kapnak. A minimálbér valorizálásának a vállalkozók már nem annyira örülnek, hiszen ez magasabb kiadásokkal jár.

Bérpótlék

Módosították a hétvégén és az ünnepnapokon végzett, valamint az éjszakai munkáért járó bérkiegészítés kiszámításának a módját. Az újévtől e bérpótlékokat már nem az aktuális minimális órabér bizonyos százalékarányos részeként állapítják meg, hanem ezek a munka törvénykönyvébe foglalt képlet alapján meghatározott fix összegek, melyek a 2021. évi minimális órabérből indulnak ki. A szombaton végzett munkáért óránként legkevesebb 1,79 euró pluszpénz jár, a vasárnap dolgozóknak pedig óránként 3,58 bérpótlékot kell adni. A nem kockázatos éjszakai munkát minimum 1,43 euró óránkénti bérpótlékkal kell jutalmazni, veszélyes tevékenység esetében a bérkiegészítés 1,79 euró óránként. Éjszakai munkának a 22 óra és a 6 óra közötti tevékenység számít. Akinek ünnepnapon kell munkába mennie, annak legalább a minimális órabérnek megfelelő 3,58 euró óránkénti bérpótlék jár. Olykor előfordul, hogy az ünnepnap hétvégére esik, és ha valakinek ilyenkor van éjjeli műszakja, akkor egyszerre jogosult az éjszakai, a hétvégi és az ünnepnapon végzett munkáért járó, azaz mindhárom bérpótlékra. Ilyen nap lehet például május 1., ami 2021-ben szombaton lesz. Az ezen a napon végzett munkát legkevesebb óránkénti 5,37 (1,79+3,58) euró pluszpénzzel kell jutalmazni, ha pedig éjjeli műszakról van szó, a rendes órabérhez óránként még hozzá kell adni minimum 1,43 eurót is.

Szociális Biztosító

Csökkentek a Szociális Biztosítóval (SP) szembeni kötelezettségek. Az újévtől a munkaadó nem köteles jelenteni az SP-nek az alkalmazottak adatváltozását, az anyasági vagy gyermekgondozási szabadságot, valamint munkaadóként sem kell kijelentkeznie, miután az utolsó alkalmazottja is kijelentkezett a biztosítóból. Olyan adatmódosításokról, amelyeket a különböző regiszterekből be lehet szerezni, ezentúl az egyéni vállalkozóknak nem kell tájékoztatniuk az SP-t. Egyúttal a hátralékkal rendelkezők számára bevezetik az ún. második esély intézményét. Ez azt jelenti, hogy nem szabnak ki büntetést annak, aki a határidő lejárta után 7 napon belül rendezi a dolgot. A munkaadók számára újdonság, hogy mihelyt az SP-től megkapják a jogviszony-azonosító számukat (IČPV), a biztosítóval való kommunikációjuk során azt mindig kötelesek feltüntetni. Az újévtől a munkáltatók az alkalmazottak számától függetlenül a havi kimutatásokat és az egyéb jelentéseket az egészségbiztosítókba is kizárólag elektronikusan továbbíthatják. A családos alkalmazottak számára fontos változás, hogy áprilistól 10 helyett 14 nap ápolási szabadságra mehetnek, és bevezetik az ún. hosszú távú – legfeljebb 90 napig tartó – ápolási szabadság intézményét is. Ezt az veheti majd igénybe, aki 5 napos kórházi kezelés után súlyosan beteg vagy haldokló közeli hozzátartozójáról gondoskodik. Ugyancsak újdonság a terhességi támogatás, melyet a várandós nők intézhetnek a terhesség 13. hetétől.

Adótörvények

2021-ben életbe lép az ún. mikroadózó intézménye. Ezt a státuszt első ízben a 2021. január 1-jével kezdődött adózási időszakra vonatkozóan lehet szerezni. A mikroadózó bizonyos előnyöket élvezhet például a vagyon leírása vagy a veszteség rendezése során. Ugyanakkor 2021-től a 15%-os jövedelemadó csak azon jogi és természetes személyek számára marad meg, akiknek a vállalkozásból származó éves bevétele nem lépi túl a 49 790 eurót. 2020-ban még 100 ezer eurós jövedelemhatár volt érvényben. Nem mindenki, akinek maximum 49 790 euró az éves jövedelme, számít automatikusan mikroadózónak, további feltételeket kell még teljesíteni. Ezt a státuszt nem szerezheti meg, aki a jövedelemadó értelmében függő személynek minősül, és ugyanabban az adózási időszakban ellenőrzött tranzakciót valósít meg. Továbbá a csődeljárás is kizáró ok, illetve ha a céget likvidálják, vagy törlesztési naptárat engedélyeztek számára. Az sem lehet mikroadózó, akinek az adózási időszaka rövidebb 12 hónapnál (kivétel az elhalálozás miatt rövidebb adózási időszak). Vagyis a gyakorlatban elég nehéz lesz megszerezni ezt a státuszt. Elég, ha az üzlettárs a magánpénzét átutalja a cég számlájára, ami kölcsönnek minősülhet – ez máris ellenőrzött tranzakciónak számít, akárcsak az, ha a cég képviselője eladja az autóját a társaságnak vagy fordítva. Ellenőrzött tranzakció a kifizetett prémium is stb. További változás, hogy a 13. és 14. fizetés nem mentesül a jövedelemadó és a járulékok alól, és az adóalap 2021-től már nem csökkenthető a gyógyfürdői kezelés költségeivel. Az idén módosul az adóbónusz is. Mivel ez a kedvezmény szorosan összefügg a létminimum összegének az alakulásával, és azt mindig július 1-jei dátummal szokták felülbírálni, 2021. június 30-ig az adóbónusz 6 éves kortól egy gyerek után 23,22 euró egy hónapra, 6 éves korig pedig a duplája. 2021. július 1jétől már 3 kategória lesz: egy gyerek után 6 éves korig 46,44 euró, 6–15 éves korúak esetében 39,47 euró, 15 éves kortól 23,22 euró. (Amennyiben júliustól módosulna a létminimum összege, automatikusan átszámolják az adóbónuszt is.)

Adóelőlegek

2020 végéig érvényes volt, hogy azok a jogi személyek, akiknek az adóbevallásuk szerint magasabb jövedelemadó-előleget kell fizetniük, az adóbevallás benyújtásának a határidejét követő hónap végéig kötelesek voltak kiegyenlíteni a különbözetet a ténylegesen átutalt és az adóbevallásban megállapított előlegek között. 2021-től ezt a különbözetet már nem kötelesek rendezni.

Az újévtől az áfatörvény lehetővé teszi az adóalap módosítását olyan esetben, ha az árut vagy a szolgáltatást kézbesítették, ám a szolgáltatónak a címzett ezért egyáltalán nem vagy csak részben fizetett, és ez a kinnlevőség behajthatatlanná vált. Ilyen esetben a behajthatatlan kinnlevőségre vonatkozó áfát az állam visszaadhatja.

A gépjárműadót ezúttal nem január, hanem március végéig kell kifizetni. Új formanyomtatványokat hagytak jóvá, ezért ne a tavalyi űrlapokat használjuk, hanem mindig szerezzünk be friss űrlapokat!

Kevesebb audit

Módosult a könyvelésről szóló törvény: a változások azzal kapcsolatosak, hogy mely cégek zárszámadását kell könyvvizsgálóval ellenőriztetni. 2021-ben és 2022-ben fokozatosan megemelik a cég nagyságának a kritériumát, miközben az éves pénzügyi forgalom 4 millióról 8 millió euróra ugrik, az alkalmazottak száma 30-ról 50-re nő, a vagyon értéke pedig 2 millióról 4 millió euróra változik. Mindez azt eredményezi, hogy kevesebb cégre vonatkozik majd a kötelező audit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?