Bemutatjuk a VASÁRNAPBAN: Lópatkolás testközelből

bemutatjuk

Nem hiszem, hogy létezik ember, akinek ne kezdene hevesebben kalimpálni a szíve egy ló vagy lovas fogat láttán.

Ez a kötődés évszázadok folyamán alakult ki, és a mai napig megérinti a lelket. A kutyáról azt tartják, hogy az ember leghűségesebb társa, talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a ló meg a leghasznosabb segítője. Őseink sokoldalúan felhasználták a munkabírását. Földet műveltek, fuvaroztak és utaztak a lovak vontatta alkalmatosságokkal, sőt ínséges időkben meg is ették. A lovat. A jelen életszínvonalunkat is a lovaknak köszönhetjük, a mai kényelmünket is ők alapozták meg. A várak, kastélyok, templomok, középületek vagy akár a falusi parasztházak építkezéseihez is ilyen fuvarosok ezrei hordták össze az építőanyagot.

Mára a lovakat kiszorították a pöfékelő bádogdobozok, de ha az emberiség továbbra is ilyen fékevesztett, tékozló módon fogja pazarolni a nyersanyagkészleteket, mint ahogy most teszi, hamarosan eljöhet ismét az a pillanat, mikor a lovak visszanyerhetik megérdemelt becsületüket. Ebből a megfontolásból is fogadtam el kedves ismerősöm, a vilkei Oláh Gyula invitálását, aki tart lovat, és megkért, próbáljam dokumentálni lova újrapatkolását.

Miért nem olcsó mulatság manapság a lótartás? Miért annyira fontos a patkolás? Mi mindent kell tudnia, megtennie egy patkolókovácsnak? Milyen időközönként ajánlatos megismételni ezt a procedúrát?

Mindezt megtudhatják, és a helyszínen készült képfelvételeken meg is nézhetik, ha elolvassák Plavec Gyula írását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?