Fotó: Manuel Peris Tirado/Unsplash
Ködös, zúzmarás napok, a szürkén szitáló eső sokszor elrontja az ember legszebb hangulatát is. A koronavírus miatt otthon ülögetek a lakásban. Néha kikémlelek az ablakon, az utcák néptelenek, csak itt-ott jelenik meg egy-egy álarcos alak, sietve megy a dolga után.
Lenézek a kis kertecskémre, amire nyáron nagyon büszkék lehetünk a sok szép virág miatt. Most már csak a tüskés ágak szomorkodnak az elmúláson. Eszembe ötlik a mondás, nincsen rózsa tövis nélkül. Gondoljunk csak bele, hány sikertelen próbálkozásunk volt az életünkben. De hát oda se neki, legyintettünk, majd máskor jobban sikerül. Ma is nehéz időket élünk. Tehetetlenek vagyunk a járvánnyal szemben. Bennünket, idős embereket óvnak leginkább, mert a mi leépült szervezetünk már nehezen venné fel a harcot a vírussal. Óvnak a kijárástól, a megszokott társaságtól, kluboktól, ami bizony nagyon elszomorít. Noha a szórakozás több fajtája a lakásban is fellelhető: tévé, rádió és könyvek.
Ezenkívül minden kedden jön a VASÁRNAP is. Milyen felemelő olvasmányok! De hiányzik a társaság. Különösen, ha az ember évek óta egyedül él, nagyon hosszúak a napjai. Igaz, itt a telefon, mégsem az, mintha látnám is, akivel beszélek. De hát ki kell várni a végét, mondják a hozzám tartozók. Türelem rózsát terem, te szoktad mondani. Hát mondom is, de már magam is unom.
Tóth Éva, Kassa
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.