Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

karácsonyi pénz

Szlovákiai hagyomány, hogy a politikusok karácsony előtt „megajándékozzák” egy kis pluszpénzzel a nyugdíjasokat. A Szociális Biztosító a rendes decemberi járadékkal együtt folyósítja a 13. nyugdíjat.

A politikusok 13 évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy az ünnepek előtt kiegészítik a nyugdíjasok járandóságát. A juttatást sokan kezdettől karácsonyi nyugdíjnak hívták, noha nem volt igazi nyugdíj, csak nyugdíjkiegészítés, egyfajta szociális juttatás. A szeniorok többször hangsúlyozták: a karácsony előtti egyszeri juttatás nem rendszerszerű megoldás, inkább a rendszeres éves valorizáció keretében kellene a járandóságokat lényegesen megemelni. A kabinetnek erre nem futja, arra viszont mindig találnak pár milliót, hogy az ünnepek előtt a leginkább rászorulókat egyfajta hozzájárulásban részesíthessék. Ezt az „ajándékot” még az első Fico-kormány vezette be, és bár a Radičová-kabinet fontolgatta az eltörlését, egyik politikus sem merte eltörölni, csak a juttatás formája, összege és a konkrét tétel kiszámításának a módja változott az évek során.

Kiegészítésből nyugdíj

A nyugdíjasok éveken keresztül, még tavaly év végén is, nyugdíjkiegészítést kaptak, az előző kormány azonban jóváhagyta a 13. nyugdíj bevezetését: a nyugdíjkiegészítést átalakította 13. nyugdíjjá. A jelenlegi kabinet pedig ősszel egy törvénymódosítással még gyorsan alakított rajta. Az előző kormány elképzelése szerint ugyanis a 13. járadék összege az egyes nyugdíjtípusok átlagos összegének felelt volna meg. A jelenlegi kabinet ezt úgy módosította, hogy nem átlagot számolnak, hanem fontos a rászorultság mértéke: akinek alacsonyabb a nyugdíja, az magasabb 13. nyugdíjra számíthat, akinek magasabb a havi járadéka, az az ünnepek előtt kevesebb pluszpénzt kap. A konkrét összeg 300 és 50 euró között mozog.

Mindenki kap valamit

A korábbi nyugdíj-kiegészítés csak annak járt, akinek a havi járandósága nem haladta meg az előző évi országos átlagbér 65 százalékát. Volt felső és alsó határ, a konkrét összeget egy képlettel számolták ki, melyben a legfontosabb szempont a rendes havi nyugdíj és a létminimum összege volt.

A törvénybe foglalt maximális összeget a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők kapták, akik havi járandósága nem haladta meg a létminimumot. Két éve maximum 100, tavaly már 200 euró, a legalacsonyabb kiegészítés pedig 13,14 euró volt.

Ehhez képest a 13. nyugdíj jóval magasabb – a juttatás felső határa most 300 euró, az alsó határ 50 euró, és mindenki kap valamit, még a nagyon magas nyugdíjjal rendelkezők is. „A 13. nyugdíjra jogosult mindenki, akinek öregségi, korengedményes, rokkantsági, özvegyi, árvasági vagy szociális nyugdíjat folyósítanak. A feltétel csak az, hogy most decemberben jogosult valamelyik nyugdíjtípus kifizetésére” – erősítette meg lapunknak Marian Škotka, a Szociális Biztosító (SP) sajtóosztályának a munkatársa. Azok nem jogosultak a 13. nyugdíjra, akik a feleséget megillető járadékban (a jövedelem vagy nyugdíj nélküli feleségnek még 2004 előtt jóváhagyott támogatást) vagy nyugdíjelőlegben részesülnek.

A juttatás összege

A 13. nyugdíj összege szorosan összefügg a rendes havi járandóság összegével. „A legmagasabb, 300 eurós juttatásra azok számíthatnak, akiknek a havi nyugdíja nem haladja meg a 214,83 eurót. Ellenkezőleg, a legalacsonyabb 13. nyugdíjat azok kapják, akik havi járandósága 909,27 euró vagy annál is több. Mindenki, aki teljesíti a feltételeket, kap minimum 50 eurót” – hangsúlyozta Škotka.

Érdekes

A 13. nyugdíj kiszámítása

A Szociális Biztosító ezt a képletet használja:

TNY = max {300 – 0,36 * (NY – LM); 50}
TNY – 13. nyugdíj
NY – a rendes havi nyugdíj vagy az egyszerre folyósított több
nyugdíjtípus összege
LM – a létminimum összege egy felnőtt személy esetében

Például, akinek a havi nyugdíja 269,34 euró, az most 300 euró pluszpénzre számíthat. Aki havonta 400 eurót kap, annak a 13. nyugdíja 233,34 euró lesz, és az a szenior, akinek havonta 500 eurót folyósítanak, annak karácsony előtt 197,34 eurót ajándékoznak, miközben tavaly mindössze 71,86 eurós kiegészítésre lett volna jogosult. „A konkrét összeg megállapításakor figyelembe veszik az idős személynek folyósított összes nyugdíjtípus együttes összegét, és a kapott értéket behelyettesítik a törvény által meghatározott képletbe” – részletezte az SP munkatársa. A biztosító honlapján (www.socpoist.sk) közzétett egy számológépet, mely segítségével mindenki megállapíthatja, milyen összegű 13. nyugdíjra jogosult.

December 23.

Az SP december folyamán összesen 1,4 millió 13. nyugdíjat utal át. Az ügyfeleknek nem kell e célból külön kérvényt benyújtaniuk, mindenkinek automatikusan jár. A rendes decemberi nyugdíjjal együtt fizetik ki. „Az első 13. nyugdíjakat hétfőn, december 2-án utalták át, majd minden páros napon karácsonyig folyamatosan folyósítják a járandóságokat. Az utolsó átutalási nap december 23.-a” – árulta el Škotka.

A 13. járandóságot ugyanúgy fizetik ki, mint a rendes havi nyugdíjat: postai úton vagy átutalják a bankszámlára. Noha, egyre nő azon szeniorok száma, akik rendelkeznek bankszámlával, még mindig sokan személyesen szeretik átvenni a pénzt a postástól. A világjárvány miatt bevezetett korlátozások miatt többen most nem tudnak eljutni a postára. Ők vagy meghatalmazhatnak valakit, hogy vegye át helyettük, vagy telefonálhatnak a postahivatalba, hogy a postás hozza házhoz a nyugdíjukat. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az átirányítással kapcsolatos szolgáltatás ez esetben ingyenes.

Érdekes

Megkérdeztük

Marian Škotkát,
a Szociális Biztosító sajtóosztályának munkatársát

 

A nyugdíjasok 2007-től 2019 decemberéig karácsony előtt nyugdíj-kiegészítésben részesültek, ami egyfajta szolidáris szociális segély volt, és ebből kifolyólag nem lehetett külföldre folyósítani. A támogatás most 13. nyugdíjra változott, amelyet állami szociális juttatásként fizetnek ki. Ez mit jelent? Már folyósítható külföldre?

 

Igen. Az új szabályok szerint a 13. nyugdíjat azok is megkapják, akik külföldön rendelkeznek állandó lakhellyel. Korábban, a karácsony előtti nyugdíj-kiegészítés esetében ez nem volt lehetséges.

 

Az is jogosult a juttatásra, aki külföldről is, esetleg csak onnan kap nyugdíjat?

 

A 13. járandóságot azok is megkapják, akiknek külföldről is folyósítanak nyugdíjat. Feltétel azonban, hogy a Szociális Biztosítót az előírások szerint tájékoztatták a külföldről kapott nyugdíjuk összegéről.

 

A karácsonyi nyugdíj-kiegészítés segélynek minősült, ahhoz a végrehajtó nem nyúlhatott, vagyis aki adósságot törleszt a járadékából, annak tavaly csak a rendes havi nyugdíjából vonták le a megszokott törlesztőrészletet, de a karácsonyi pluszpénz teljes összegét megkapta. Mi a helyzet a 13. nyugdíjjal? Abból végrehajtható levonás?

 

Nem, a 13. nyugdíjból nem lehet levonni adósságtörlesztő részletet. Vagyis karácsony előtt minden nyugdíjasnak az egész juttatást meg kell kapnia – a teljes összeget, ami jár neki.

Példák a karácsonyi nyugdíjra

Mindenki csak egy 13. nyugdíjra jogosult – az is, akinek havonta több nyugdíjtípust folyósítanak egyszerre.

Gyakran előfordul, hogy az öregségi vagy rokkantnyugdíjasnak egyúttal özvegyi járandóságot is átutalnak. A 13. nyugdíj pontos összegének a meghatározásakor összeadják a folyósított nyugdíjtípusok összegét, és az eredményt behelyettesítik a vonatkozó törvénybe foglalt képletbe. Az alábbiakban bemutatunk néhány példát.

János

Kovács úr havi járandósága 495,10 euró, és nemrég meghalt a felesége, aki után 112,40 özvegyi nyugdíjat intézett magának. Havonta összesen 607,50 eurót utalnak át a számlájára, és ezt figyelembe véve 158,70 euró 13. nyugdíjat hagytak jóvá számára.

Erzsébet

Mivel az öregségi nyugdíja nagyon alacsony, mindössze 196,50 euró, Erzsi néni magas 13. nyugdíjra számít. Csakhogy az elhunyt férje után 395,80 özvegyi járadékra jogosult, vagyis havonta összesen 592,30 eurót szokott átvenni a postástól. A karácsony előtti rendkívüli juttatás kiszámításakor az összesített összeget veszik figyelme: a decemberi nyugdíjjal együtt 164,20 euró 13. nyugdíjat fog kapni.

Mária

A 68 éves hölgy rokkantnyugdíjasként minden hónapban 305,40 eurót kap a Szociális Biztosítótól (SP), ezen kívül a férje után 197,40 euró özvegyi járadékban is részesül. Vagyis havonta összesen 502,80 euróból gazdálkodhat. Ez alapján 196,40 euró 13. nyugdíjra jogosult. Decemberben összesen 699,20 eurót kap az SP-től.

Lajos

Miután elveszítette az állását, Lajos korengedményes nyugdíjat intézett, az SP-től havonta 253,50 eurót folyósítanak a számára. Egy évvel ezelőtt meghalt a felesége, és az SP 259,60 euró özvegyi nyugdíjat hagyott jóvá. Lajos havonta összesen 513,10 euró járadékra számíthat, aminek a figyelembe vétele után 192,70 euró 13. nyugdíjat állapítottak meg a számára.

Károly

Szabó úr súlyos munkahelyi balesetet szenvedett, és jelenleg a Szociális Biztosítótól 460,50 euró rokkantsági nyugdíjat kap havonta. A felesége pár hónapja meghalt, és Károly 215,50 euró özvegyi járandóságot intézett. Havonta összesen 676 eurót kap az SP-től, és ez alapján a 13. nyugdíja 134 euró lesz. Az ünnepek előtt összesen 810 eurót vehet át.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?