21 évre ítélték Alena Zsuzsovát a Basternák-gyilkosság ügyében

Alena Zsuzsová

A Speciális Büntetőbíróság bűnösnek találta és 21 éves börtönbüntetésre ítélte Alena Zsuzsovát Basternák Lászó, Ógyalla volt polgármesterének meggyilkolása ügyében.

A bíróság Roman Ostružlíknak is ugyanilyen büntetést szabott ki. Az ítélethirdetést megszakították, miután a bírósági jegyzőkönyvvezető összeesett.

Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen. „Nem tudtunk azonosulni az adott cselekmény besorolásával. Azt állítjuk, hogy mindegyik vádlott esetében előre megfontolt emberölés bűntettéről van szó a második bekezdésben. Két vádlott esetében megrendelésről és védett személyről, egy vádlottnál pedig bosszúállás indítékáról és védett személyről van szó” – közölte az ÚŠP ügyésze.

Roman Ostružlíkot és Alena Zsuzsovát előre megfontolt gyilkosság különösen súlyos bűncselekményében való részvétel miatt, Vladimír Mosnárt pedig bűnrészesség miatt ítélték el. A büntetésüket fegyházban kell letölteniük. A Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze mindegyiküknek 25 év szabadságvesztést javasolt.  

Basternák 2010-es meggyilkolásának megrendelője Roman Ostružlík volt, a megrendelést pedig Alena Zsuzsová közvetítette, akit ezenkívül Maroš Žilinka újonnan megválasztott főügyész, Peter Šufliarsky ügyész és Daniel Lipšic ügyvéd meggyilkolásának az előkészítésével is vádolnak. Ján Kuciak gyilkossági ügyében az ŠTS felmentette Alena Zsuzsovát, az ügyben azonban még a Legfelsőbb Bíróság fog dönteni.

A bíróság Vladimír Mosnárt is bűnösnek találta, akit erőszakos bűncselekmények miatt már korábban is jogerősen elítéltek. Štefan Kaluz, a gyilkosság végrehajtója már 25 éves börtönbüntetését tölti.

A bíróság indoklása szerint a közvetlen és közvetett bizonyítékok láncolata összefüggő volt, és ezt semmi sem szakította meg. A legegyértelműbb bizonyítékok Vladimír Mosnár ellen szóltak, melyek között főleg Štefan Kaluz alapos és közvetlen vallomása, valamint az Alena Zsuzsovától kapott, és Vladimír M. barátnőjének a számlájára utalt pénzösszeg volt meggyőző erejű. A bíróság szerint Alena Zsuzsová ellen szóltak például a vallomásaiban megjelenő jelentős ellentmondások, illetve a tanúvallomások. A pénzkölcsönzésekkel és tranzakciókkal kapcsolatos magyarázatait a bíróság hiteltelennek minősítette.

Roman Ostružlík, a gyilkosság megrendelője ellen szólt Kaluz és Andruskó Zoltán tanúvallomása. Az ŠTS szenátusának elnöke az indoklás közben ismételten hangsúlyozta, hogy Andruskó nem tanúsított bűnbánatot Basternák gyilkossági ügyében, mint a Kuciak-gyilkosság kapcsán. Kaluz, aki nem tagadja bűnét, szinten nem tanúsított bűnbánatot. Basternák meggyilkolása a bíróság szerint politikai harcokkal függött össze. 

A keddi (december 1.) záróbeszédében mindhárom érintett tagadta az ellenük felhozott vádakat. Alena Zsuzsová csaknem az összes tanú vallomását megkérdőjelezte. Szerinte hamisan tanúskodtak, és abból a célból, hogy saját magukat mentsék, olyan tanúvallomást tettek, amilyet a bűnüldöző szervek kértek. Roman Ostružlík és Vladimír Mosnár vádlottak ártatlannak vallották magukat a beszédükben, és a felmentésüket kérték. Alena Zsuzsová és Vladimír Mosnár nem voltak jelen az ítélethirdetésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?