A koalíciós tanács összehívását kéri a Za ľudí az iskolák miatt

Veronika Remišová
Pozsony |

Rendkívüli koalíciós tanács összehívását kéri a Za ľudí az iskolák újranyitása céljából – jelentette be Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a párt elnöke. Hozzátette, a gyerekek nem válhatnak a politikai viták túszává.

„Remélem, közösen találunk megoldást” – közölte Remišová és leszögezte, ő mindent megtesz azért, hogy a diákok jövő hétfőn visszatérhessenek az iskolába. Szerinte így legalább át lehet ismételni a tananyagot és elkészíteni a terveket januárra, a karácsonyi szünet alatti „természetes lockdownnak” köszönhetően pedig enyhülhet a járványhelyzet.

Az oktatási minisztérium iskolanyitási tervét nem fogadta el december 1-jén a központi válságstáb, a szerdai kormányülés után pedig Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök bejelentette, hogy jövő hétfőn kinyithat néhány iskola, és a saját kezébe veszi a diákok próbatesztelésének elindítását. Mint megjegyezte, már nem akarja hallgatni az oktatási minisztérium kifogásait, és tud olyan iskolaigazgatókról, önkormányzatokról, akik készek bekapcsolódni a próbatesztelésbe.

A felső tagozaton és a középiskolákban október 26-án vezették be a távoktatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?