A ZMOS egy találkozó kezdeményezését kérte Čaputovától

Branislav Tréger
Pozsony |

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) felkérte Zuzana Čaputová államfőt, hogy kezdeményezzen egy találkozót, amelyen jelen lenne mindenki, aki részt vesz a központi válságstáb határozatainak meghozatalában. A ZMOS azt várja, hogy az elnök asszony pozíciójából adódóan szorgalmazni fogja az egyértelmű, érthető és átgondolt döntéseket, valamint az ezeket követő, adekvát lépéseket. A társulás egyben állásfoglalást kér Mária Patakyová ombudsmantól a diákok tesztelésének ügyében – tájékoztatott Michal Kaliňák, a ZMOS irodájának igazgatója csütörtökön.

Branislav Tréger, a ZMOS elnöke és Liptóújvár (Liptovký Hrádok) polgármestere szerint az egységes politikai állásfoglalások hiánya, a rosszul megvalósított kommunikáció, a COVID-19-tesztelésre való felkészülést kísérő technikai problémák, valamint a viszonylag gyorsan változó álláspontok és az alapiskolások tesztelésével kapcsolatos információs káosz okozta stressz nem teremt kedvező társadalmi légkört. Hozzátette: sajnálatos, hogy éppen az adventi időszakban polarizálódik a társadalom és nő a bizalmatlanság az emberek között.

A ZMOS az ombudsmantól azt kérte, hogy foglaljon állást a tanulók tesztelésével járó kockázatokkal, valamint azzal kapcsolatban, hogyan lehetne a legmegfelelőbb módon biztosítani a tesztelést.

Michaela Pavelková, az ombudsmani hivatal kommunikációs és protokollosztályának munkatársa úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az ombudsman véleménye szerint az iskolalátogatás teszteléshez kötéséről szóló rendelkezést csak akkor lehet elemezni, ha ismert lesz a rendelkezés végleges formája. Ugyanez érvényes más kérdésekre is, pl. hogy mi lesz azokkal a diákokkal, akik valamilyen oknál fogva nem vesznek részt a tesztelésen, vagy a szüleik nem teszteltetik magukat.

„Ezek a gyerekek nem járhatnak iskolába? Mert akkor itt az alkotmányos törvény rendelkezésével találjuk szemben magunkat, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy veszélyhelyzetben korlátozzon néhány alapvető jogot, de az oktatáshoz való jog nem tartozik ezek közé. Az állam ugyanis köteles garantálni az oktatáshoz való jogot a veszélyhelyt idején is”

– mondta Pavelková.

Az ombudsman elmondta, figyeli a helyzetet és az intézkedéseket. „Ha nem megfelelő intézkedést hoznak, az ombudsman felhívja az illetékes hatóságok figyelmét a problémára, és kéri annak orvoslását” – jelentette ki Pavelková.

Martin Strižinec, az államfő szóvivője a TASR hírügynökségnek kérdésére adott válaszában közölte, a köztársasági elnök régóta szorgalmazza, hogy a döntések egyértelműek, érthetők és megfelelők legyenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?