Kokas Piroska, a csalóka komika

Bemutatója a Mikroszkóp Színpadon volt, csúcsra a világháló futtatta. Finom érzékkel kötődik a műfajhoz. Meg tudta őrizni sokoldalúságát. Nem ismerek nála bájosabb, szenvedélyesebb komikát. De van egy másik fegyver is a kezében: rendkívüli muzikalitása. Szabálytalan Dancing Queen, Mágnás Miska imádni való Marcsája. Celine Dion, Barbra Streisand, Adele dalait ugyanazzal a természetességgel hozza, mint Shakespeare Júliájának dajkáját.

Minden színpadi megjelenéséből árad a derű, az életöröm, a mérhetetlen hivatástudat, a szakma iránti elkötelezettség. Az indíttatás adott volt.

A szüleim – Kokas László és Halász Aranka – az Operettszínházban dolgoztak hosszú évtizedekig. Ott nőttem fel, ott pelenkáztak a ruhatárban. Bessenyei Ferenc nekem Feri bácsi volt, Petress Zsuzsa, Oszvald Marika, Kalocsay Zsuzsa vigyáztak rám. Nem volt kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Gyerekként bekerültem Földessy Margit drámastúdiójába, tőle kaptam stabil alapokat. A tanulás, már pályaközelben, sehol nem esett a nehezemre. Aztán nem vettek fel a színművészetire…

… de visszament.

Ötször!

Kitartó ember.

Nem tört meg a kudarc. Dehogyis! Mentem tovább. Egyszer csak felvettek. Már sok éve dolgoztam a színpadon, amikor 2013-ban meghirdettek egy olyan szakot, amely gyakorlott színészeknek szólt. Több kollégámmal együtt, például Peller Károllyal, Szendy Szilvivel, Aux Évával és Kakassy Dórával engem is felvettek. Szőcs Artúr, Kocsis Gergő, Molnár Piroska és Hegedűs D. Géza voltak a tanáraim. Drámainstruktor és színjátékos szakirányon szereztem diplomát.

Ült Piroska Piroskával szemben.

Petőfit kellett olvasnom, hangosan. Eszméletlen, mennyi mindent kaptam ezeken a művészibeszéd-órákon. Pedig akkor már tíz éve színpadon voltam. Azt gondoltam, tudok olvasni. Mit mondjak? Molnár Piroska sok mindenre megtanított. Én mindig elfogadtam az építő kritikát. Ha nincs kellő alázatod a szakmához, és nem tiszteled az előtted járókat, vége, be is fejezheted!

Mikor került a Mikroszkóp Színpadra?

Huszonnégy évesen, 2004-ben. Előtte egy kabaré-előadásban játszottam Straub Dezsővel. Látott egy vizsgában a Gór Nagy Mária Tanodában. A fiával jártam egy osztályba. Felfedezett magának. Szólt, hogy jelentkezzek Sas József titkárnőjénél a Mikroszkóp Színpadon. Én a zenés műfaj elkötelezettje vagyok. Az áll a legközelebb a szívemhez. Nagyon sok musicalben játszottam. Hair, Katonadolog, Vámpírok bálja, Mézga család. Eszembe nem jutott, hogy én meg a kabaré! Videókazettával mentem a meghallgatásra. Vittem pár dolgot, hogy lássák, miket játszom. Sas József megfogta, elrakta és azt mondta, köszönjük szépen, mit tud mutatni? Elmondtam egy verset, a capella elénekeltem egy dalt, Selmeczi Tiborral összeolvastam egy jelenetet, majd jött a kérdés, hogy dohányzom-e? Nem. De miért, ez akadály? Nem, csak tegyen úgy, mintha dohányozna, menjen ki egy kis időre! S ahogy a Heltai-vers mondja: „Eltelt egy óra, még néhány perc”, mire Sas József kivágta az ajtót, és szólt a titkárnőnek, hogy Évikém, szerződünk! Szerdai napon volt a meghallgatás, hétfőn már olvasópróbán ültem. És ott volt előttem az Én vagyok Kokas Piroska című dal szövege és kottája. A dal minden sora azzal zárult, hogy Én vagyok Kokas Piroska. Sas József írt nekem egy dalt. Óriási belépőt kaptam tőle. Jöttek egymás után a szerepek.

Köztük a robotautomata, a netszerető. Óriási alakítás!

Koncentráció. Úgy próbáltuk be Straub Dezsővel, hogy még a lélegzetünk is ugyanaz legyen minden alkalommal.

Gimnazista éveiben sem lehetett szomorú bohóc.

Elég szenvedős évek voltak azok. Énekeltem, táncoltam, nem nagyon tanultam. Matek, fizika, kémia, biológia kizárva. A nyelveket imádtam. Németül nem adnának el, de akkor sem esem kétségbe, ha franciául kell megszólalni. Angolul beszélek a legjobban, és most spanyolul tanulok online. De mondom, engem a színészet érdekelt. Az általános iskola ötödik osztályának első napján azzal mentem haza, hogy azt mondtam a szüleimnek, ne haragudjatok, én többet ebbe az iskolába nem teszem be a lábam. Választottak is gyorsan egy másikat. Ott már zenés-táncos összejöveteleket és műsorokat szerveztünk. A gimnáziumban volt minden a részemről. Cicoma, szolárium, smink, beszárított haj, színes körmök. Pénteken elkéstem az első óráról. A frizurámmal bíbelődtem. Betipegtem színes körmökkel, fekete harisnyában, ami akkor még nem volt elfogadott az iskolában. Odajött hozzám az osztályfőnököm, aki kémiát tanított, és megkérdezte: „Piroska, ismeri az aceton képletét?” Renitens voltam. Nem töröltem le a lakkot. Az érettségi után nagyon fellélegeztem. Vége, kösz, ennyi volt. Innentől csináljuk azt, amit szeretnénk. Azt pedig teljes odaadással, maximális precizitással.

Lorán Lenke a fiatalkori énjét látta önben. Hogyan lépett be az életébe?

Együtt öltöztünk a Mikroszkóp Színpadon. Egyszer csak hozott egy fotót. Finoman az orrom alá dugta, és mintha magamat láttam volna. De még az anyukám szerint is rettenetesen hasonlított rám. „Na, ez vagyok én! Ezért gondolják azt, hogy az unokám vagy.” Nagyon jó viszonyban voltunk, de bizonyos határokat nem léptünk át. Azt viszont megbeszéltük, hogy ki mit csinált előző nap. „Kapcsolgattam a tévét – mondta –, éjjel kimentem a konyhába azon a sávon, ami nincs beriasztózva, a paradicsomlevesbe beledobtam a kovászos uborkát, úgyis egy helyre megy…” Igazad van, Lencsike, mondtam, teljesen igazad van. Minden nyáron elutazott Hévízre, aztán elmesélte, hogyan érezte magát. Volt több közös jelenetünk, mert rögtön ráugrottunk az unoka-nagymama vonalra. Mindig tudta a szöveget. Nem szorult segítségre.

Rokonlelkek voltak?

Annak ellenére, hogy nálam csalóka a látszat. Nem is kicsit. Anyukám úgy hív, hogy Kis Mosolygombóc, és én tényleg mosolygok, őszintén, de a dolgokat elég komolyan veszem. Egyáltalán nem vagyok bohém, és könnyelmű sem. Inkább befelé forduló. Társaságban nem én vagyok a központ. Ha olyan a helyzet, sztorizok, de nem feltétlen, nem minden áron. Nem ülök be előadás után hajnali háromig egy jobb jövő reményében mulatni, hátha abból is lesz valami. Ilyeneket nem csinálok.

Nincs már Mikroszkóp Színpad, nincs új Sas-kabaré.

Játszottam Győrben, a Csoportterápiában. Irgalmatlan nagy sikerem volt, két és fél óráig le sem jöttem a színpadról. Azt már nem lehetett összeegyeztetni semmivel. Hat éve szabadúszó vagyok. Megszoktam. Négy darabban játszom a Vidám Színpadon, rengeteget szinkronizálok, a Vámpírok báljában Rebeccát, a kocsmárosnőt játszom, a Mézga családban Paulát. Jogosítványt szereztem drámaoktatásból. Tanítok. Majdnem száz diákkal foglalkozom egy általános iskolában. Hétfőtől péntekig fix óráim vannak, este előadásaim. Zenés-táncos fellépésekre is hívnak.

Filmszerepek is megtalálják.

Játszottam Török Ferenc Szezonjában, Deák Kristóf Eszméletlen című minivígjátékában, és a Medicopter 117 című osztrák sorozatban. De érdekelnek például a borok is. A magyar borok. Szívesen lennék sommelier is. Borszakértő egy pincészetben vagy egy étteremben. El is kezdtem tanulmányokat folytatni ez irányban. Ez már egy másik életforma lenne. Egyszer talán ennek is eljön az ideje. Most még sok színházi felkérésem van.

S ha éppen semmi nincs, akkor mi van?

Fogom a laptopomat, hasra fekszem, és sorozatot nézek. Vagy úgy főzök, hogy a fülemben van ugyanez, hallgatom a történetet. Vagy mosok, takarítok, teszek-veszek a férjem mellett.

S dalra fakad olykor, hogy énmellettem elaludni nem lehet?

Nem kell nulla-huszonnégyben szórakoztatnom a páromat. Ha meg kedvet kapok rá, akkor… nekem ez nem munka. Néha meg is ijedek, hogy milyen vehemens vagyok.

Nagy utazó?

Egyáltalán.

Akkor nem szenvedett attól, hogy az idei nyarat itthon töltötte?

Régebben jártam Tunéziában, Izraelben, Svédországban, de egy ideje távolságban már Bécs a maximum. Nem szeretek repülni. Rettegek tőle. Halálfélelmem van. Ha a kollégáimmal vendégszereplésre megyünk valahova, ők már tudják, hogy jobb, ha nekem sorozatban rendelik a bort a gépen. Cserébe én pedig ingeket vasalok. Mert abban is jó vagyok.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene