Önkéntesekkel szépítenék a várost

A társulás vezetője egy olyan fejlesztés megvalósítását is tervezi, mellyel el  sősorban a gyerekeknek szeretnének kedveskedni
Tiszacsernyő |

Tiszacsernyő egykor komoly szerepet töltött be a régióban, mára fénye megkopott. Közterületei és a kulturális élet fellendítése érdekében egy polgári társulás jött létre, mely úgy érzi, az önkormányzat nem igazán segíti aktivitásaikat.

 

Az ukrán–szlovák–magyar hármas határtól néhány kilométerre fekvő Tiszacsernyőt az ötvenes évek végén jegyezték be önálló községként, városi rangját 1969-ben kapta meg. A vasúti átrakóállomással mondhatni párhuzamosan létrejött, folyamatosan fejlődő és virágzó kisvárosnak egykor hatalmas szerepe volt a régióban, de az utóbbi évtizedek során egyre csökkent a jelentősége. A közterületek újjáélesztésének és a város kulturális életének fellendítése érdekében a lakosok egy polgári társulást hoztak létre. „Számunkra abszurdum, hogy a 21. században nincs hova leülni egy séta során, de még a szemetet sincs hova kidobni, amikor a városban járunk. Itt élünk, itt neveljük a gyermekeinket, azt szeretnénk, hogy felnőttként majd ők is itt maradjanak, de ha a dolgok így folytatónak tovább, ez csak egy álom marad. Megalakulásunk óta egy élhető város hiányzó részeit próbáljuk pótolni, ugyanis az emberek visszajelzései szerint mindenkit az zavar a leginkább, hogy az egykoron fejlődő és virágzó Tiszacsernyő milyen állapotban van. Mivel az elmúlt évek során alig változtak a dolgok, elhatároztuk, hogy polgári társulásként összefogunk és mi is hozzájárulunk városunk szépítéséhez, hírnevének öregbítéséhezˮ– mondta lapunknak Balogh Zita, az augusztusban megalakult Remény Tiszacsernyőnek (Nádej pre ČnT) Polgári Társulás elnöke. A lelkes tagok néhány hónap alatt több munkát elvégeztek. Az üzletek közelében új padokat, szemeteskosarakat helyeztek el, virágokat és fákat ültettek ki, rendbe hozták a régi információs táblákat, megtisztították azokat a helyeket is, melyek a sűrű gaz miatt átjárhatatlanok voltak. Annak ellenére, hogy a városi park és számos más, általuk megtisztított terület a Szlovák Állami Vasúttársaság (ŽSR) tulajdonában van, nekivágtak a munkának.

 

Nehézkes együttműködés

„Akkor pattant ki a fejemből az ötlet, amikor hozzáfogtam az üzletünk előtti tér szépítgetéséhez. Sokan megdicsértek, nyilvánvaló volt, hogy tetszik az embereknek, amit látnak. Miután megtettük a megalakulásunkhoz szükséges lépéseket, a polgármestertől is különféle tanácsokat kaptunk, illetve egy ígéretet arra, hogy ő is támogatja a kezdeményezésünket és segít nekünk. Ennek ellenére most úgy érezzük, mintha a városi hivatal nem akarna kommunikálni velünk. Az utolsó testületi ülésen egyebek mellett a polgári társulásunk támogatásáról is szó volt, de nem voltunk jelen, nem engedtek be minket a terembe. A polgármester később telefonon közölte, a járvány miatti óvintézkedések miatt nem vehettünk részt a tanácskozáson. Akkor azt ígérte, hogy rövid időn belül leülünk és megbeszéljük az együttműködés lehetőségét. Hetek óta várjuk, hogy jelentkezzen, de eddig senki sem keresett bennünketˮ – nyilatkozta lapunknak Balogh Zita.

 

Háttérből segítenek

Ottjártunkkor több embert, köztük a polgári társulás segítőit, szimpatizánsait is megszólítottuk. Sokan nem értik, miért, de elmondásaik szerint valóban érezhető a két fél közti feszültség. „Nem akarjuk átvenni sem a polgármester, sem a képviselők helyét, pusztán annyit akarunk, hogy városunk szebb és élhetőbb legyen. A társulás megalakulásakor olyan önkéntesek is hozzánk verődtek, akik különféle okokból szinte azonnal kiléptek. Ők továbbra is támogatnak minket, de nem vesznek részt az akciókon, nem vállalják az arcukat, mert félnek, hogy emiatt bajba kerülnek. Itt elsősorban az önkormányzattal közvetlen vagy közvetett kapcsolatban lévőkre gondolok, akik vagy akiknek családtagjaik a hivatalban vagy az önkormányzathoz tartozó munkahelyeken dolgoznakˮ – panaszolta lapunknak az egyik lelkes önkéntes.

 

Hiányzó lócák

Vozáriková Marta, Tiszacsernyő polgármestere nem érti a társulás véleményét, hiszen jó maga egyértelmű ígéretet tett az együttműködésre. „Értem, hogy rossz szemmel néznek ránk, hiszen nem tudunk nekik sem helyet biztosítani, sem pénzbeli támogatást adni. Az utóbbira azért nem került sor, mert csakúgy, mint bármelyik más város, mi is egy előre jóváhagyott éves költségvetés alapján működünk. A kérvényüket megkaptuk, de idén sajnos nem tudjuk őket támogatni. Azt, hogy jövőre mi lesz, nem tudom, hiszen a koronavírus miatt olyan helyzetben vagyunk, hogy most csak a legszükségesebb dolgokra költünk. Azzal viszont tisztában kell lenniük, hogy mindennek, amit társulásként véghezvisznek, törvényesnek kell lennie. Éppen ezért nem adhatunk nekik bérbe egy euróért városi ingatlant, de nem adhatunk nekik támogatást anyagvásárlásra sem. Mindennek megvan a maga módja, és ha valóban rosszat szeretnék nekik, akkor már rég megtehettem volna. Vannak dolgok, amire nem is kértek írásos engedélyt, mégis megcsinálták. A hiányzó városi padokra is van magyarázat. Azért nincs egy lóca sem a városban, mert nagyon sok lakos panaszt tett az önkormányzatnál, hogy a fiatalok ott gyülekeznek, szemetelnek, hangoskodnak, ezért mindet eltávolítottuk. A városi rendőrség sajnos tehetetlen, a legtöbbször kiskorúakról van szó, de ugyanez a helyzet a kukákkal isˮ – magyarázta lapunknak a polgármester.

 

Hangsúlyozta, amint lehetőségük lesz rá, összehívnak egy találkozót a társulás vezetőivel, hogy megbeszéljék a sikeres együttműködés alapjait. „Sem én, sem pedig az önkormányzat nem táplál negatív szemléleteket a társulás és tevékenységével szemben. Örülök annak, amit csinálnak, de tisztában kell lenniük a törvényekkel. Nem mehetnek fejjel a falnakˮ – zárta Tiszacsernyő polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?