Adventi kalendárium: Ki kell élvezni a karácsonyt

Adventi kalendárium

Nagyon szép emlékeim vannak gyerekkorom karácsonyairól, mindig családi körben ünnepeltünk. 

Nem voltunk nagy család, anyukám, apukám, nővérem és én, de mindig eljöttek a nagyszülők, azaz nyolcan voltunk. Nagy öröm volt, hogy a nagyszüleinket akkor is rá tudtuk szedni, hogy velünk karácsonyozzanak, amikor már idősebbek voltak és nehezükre esett az utazás. Nálunk volt a vacsora, és utána következett az ajándékbontás. De a lényeg az egészben az volt, hogy mindenki ott legyen, ha csak egy nagyszülő hiányzott volna, már nem lett volna igazi a karácsony. Már akkor is nagyon örültünk, hogy együtt lehetünk, amikor kicsik voltunk. Most, felnőttként is ezt próbáljuk megtartani, ami annyival nehezebb, hogy már nagyobb a család. Ezért először feleségem szüleinél vagyunk Horní Bečvában, aztán megyünk az enyémekhez Párkányba. Hogy minél nagyobb számban lehessünk együtt. 

Feleségem sokáig Spanyolországban élt, ahol inkább a háromkirályok napja a nagy ünnep, akkor zajlik az ajándékosztás is. De mivel Jana Csehországból származik, és ünnepekre mindig hazautaztak, nem vett át spanyolországi szokásokat. Annyiban vagyunk csak újítók, hogy mindenki hozta a maga specialitását a karácsonyi asztalra, ezért például krumplisalátából kétfélét, klasszikus majonézeset és zellereset is készítünk. Én pedig idén a mézes-fokhagymás ostyával lepem meg a rokonokat. Nálunk a Jézuska hozza az ajándékokat a gyerekeknek. Mind a hármuknak, a hétéves Amáliának, az ötéves Štepáneknek (Pedro Esteban) és a hároméves Lolónak (Alois František) is meg kell „írnia”, mit szeretne. De az ünnepi asztalnál is végig ki kell bírniuk, megvárni a többieket. Igaz, legutóbb a két fiú addigra teljesen kimerült, és az ülőgarnitúrán aludták végig a vacsorát... Nekem többnyire az a feladatom, hogy a készülődéskor lefoglaljam őket, általában kimegyünk ilyenkor, de szakítok időt edzésekre is, amelyek rövidebbek, de intenzívek. Gyakran megesik, hogy korábban felkelek, hogy letudjam az adagom, míg alszanak a srácok. Hogy aztán már a családdal lehessek. A tréningeket a minimumra csökkentettük, hogy azért szinten maradjak, de a mentális energia és a regeneráció most sokkal fontosabb. Ki kell élvezni a karácsonyt.

Gelle Péter
világbajnok kajakos

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?